NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ismét elzárta a Szuezi-csatornát egy elakadt hajó, most csak egy rövid időre

A csatorna látképe (illusztráció)
A csatorna látképe (illusztráció) Szerzői jogok AP Photo/Amr Nabil
Írta: Gábor ÁcsEuronews/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A megfeneklett teherhajót vonatóhajókkal sikerült kiszabadítani. A 225 méter hosszú, 32 méter széles, 43 ezer tonnás Coral Crystal ezt követően folytathatta útjá

HIRDETÉS

Ismét megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában eltorlaszolva a forgalmas vízi utat, de az egyiptomi hatóságoknak sikerült rövid időn belül kiszabadítaniuk, közölte csütörtökön a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA).

Az SCA szerint egy panamai ömlesztettáru-szállító hajó zárta el az utat a csatorna egyik kétsávos szakaszán, ami miatt négy hajót kellett átirányítani a párhuzamos sávba.

A megfeneklett teherhajót vonatóhajókkal sikerült kiszabadítani. A 225 méter hosszú, 32 méter széles, 43 ezer tonnás Coral Crystal ezt követően folytathatta útját Szudánba.

A Szuezi-csatorna köti össze a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel. A szállítási útvonal jelenti egyben Egyiptom legnagyobb bevételi forrását a turizmus mellett.

A mostani eset kapcsán hírügynökségek felidézték a 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Givennel történteket. A világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

A mentési műveletek akkor hat napig tartottak, és több mint egy tucat vontatóhajó vett részt a munkában. A csatorna medrét is kimélyítették, hogy kiszabadítsák a beszorult konténerszállítót.

Az SCA szerint Egyiptom napi 12-15 millió dollárt veszített a csatorna lezárásával. Emellett a hatóság egyik alkalmazottja életét vesztette a mentési műveletek során, és károk keletkeztek a partburkolatban. A hat nap alatt 422 hajót kellett feltartóztatni, fedélzetükön több mint 26 millió tonna áruval. Az Allianz biztosító szerint a tengeri kereskedelem számára okozott veszteségek elérték a napi 6-10 milliárd dollárt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Két tartályhajó összeütközött a Szuezi-csatornában

Már nem keresnek túlélőket a baltimore-i híd összeomlása után

Budapest nyerte az Európai Mobilitási Hét díját Brüsszelben