NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Karanténszabályok Máltán - 180 évvel ezelőtt

Máltai karanténszabályok 1840 körül
Máltai karanténszabályok 1840 körül Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A XIX. században mindenkit karanténba zártak, aki Észak-Afrikából Európába utazott, akár beteg volt, akár nem.

HIRDETÉS

Az elmúlt hetekben Németországban és Franciaországban is tüntettek a járványügyi korlátozások, az oltások és a maszkhasználat ellen, pedig voltak ennél jóval szigorúbb szabályok is Európában. A karantént például már a XIV. században is alkalmazták a pestis ellen, de a XIX. században is alkalmazták az Afrikából hazatérő utazók esetében. Akár betegek voltak, akár nem, Európa felé jövet Máltán mindenképp be kellett vonulniuk az ottani karanténba, csak utána léphettek európai földre.

Bejelentkezés után a lazaretto kapitánya jelölte ki a lakásukat, ahogy azt egy 1840 körül keletkezett tájékoztató írja. A kijelölt szállásról nem mehettek ki, és vendégeket sem fogadhattak, kivéve a kapitány megbízottját. Ő ellenőrizte például az utazók csomagjait, hogy azokat rendesen átszellőztetik-e a karantén alatt. Az utasoknál lévő, nem személyes használatra szolgáló csomagokat és leveleket a kapitányság fertőtlenítette.

Ha valakin bármilyen betegség jelei mutatkoztak, akkor azonnal jelenteni kellett a Lazaretto orvosának, ő döntött a betegek sorsa felől.

A szállásért nem kellett fizetni, de az őrzésért napidíjat kellett fizetni. A szobában két szék, egy asztal, egy faágy volt. Ezen kívül lehetett még bútort bérelni is, illetve a Lazarettóban létrehoztak egy Trattoriát is, onnan lehetett ételt-italt, vagyis a korabeli beszámolók szerint elsősorban pizzát és bort rendelni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Koronavírus Magyarországon: 648 új fertőzött, elhunyt 9 beteg

Karanténba fojtja a víruskitörést az új-zélandi kormány

Málta elérte a nyájimmunitást az oltásoknak köszönhetően