NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Viharok Washingtonban: agyonnyomja-e Biden elnököt Afganisztán súlya?

Elnökségének eddigi legrosszabb pillanatai
Elnökségének eddigi legrosszabb pillanatai Szerzői jogok AP Photo
Írta: Székely Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az afganisztáni fiaskó több elnök egymásra épülő felelőssége, de a végszámlát Joe Bidennek kell megfizetnie. A kérdés az, hogy a háború nem dicső befejezése hogyan hat további kormányzására.

HIRDETÉS

Azt fogjuk tenni veletek, amit ti műveltetek Donald Trumppal - figyelmeztetik a republikánusok a kormánypártot. Bár amerikai elnök még sosem bukott bele semmilyen háborúba, az afganisztáni fiaskó súlyos terheket rak Joe Biden nyakába. A vereség érzete megnehezíti a többi ügy vitelét, rontja a kétpárti megegyezések esélyét, amire pedig az elnök nagyon számított, és nem kedvez az atlanti szövetség egységének sem. Mennyit romlanak a további kormányzás esélyei a kivonulás határidejének lejártakor?

Azonnali támadás és akciózás az elnök személye ellen

Készüljetek fel arra, hogy ez lesz az új norma, mondják a republikánusok, vagyis az elnök folyamatos nyomás alatt tartása a jövő évi időközi választásokig, és addig 'nagy fejfájásokat' helyeznek kilátásba. Szerintük a demokraták nyitották ki Pandora szelencéjét, amikor kétszer is vádeljárást kezdeményeztek Donald Trump ellen. Ezt kapják majd vissza, mert az afganisztáni kudarc tálcán kínálja a felelősségre vonás bármely formáját.

Még Joe Biden régi barátja, Lindsey Graham dél-karolinai szenátor is a vádemelés pártján áll. Szerinte "ez a legszégyenteljesebb eset, amit egy főparancsnok valaha elkövetett a modern időkben”. Követeli a bagrami bázis azonnali visszavételét is, mert a határidő lejárta után az evakuálási feladatok nem szűnnek meg, hanem még nehezebbek lesznek. Ebben igaza is van, de ez már elkésett. Ugyancsak ő baljósan hozzáfűzi, hogy egy újabb 9/11 esélye is fennáll, mert nem lesz lehetséges a terrormozgalmakat Afganisztánban izolálni.

Mitch McConnell szenátusi kisebbségi vezető szerint, ha a republikánusok nyernek egy év múlva, akkor majd a leváltás is szóba jöhet, de addig nem érdemes erőltetni azt, ami a demokratáknak se sikerült Trump ellen. Ez az intelem egyáltalán nem hatott Donald Trump leghívebb képviselőházi támogatójára, Marjorie Taylor Greenere (Georgia állam), aki már három leváltási javaslatot is bejegyzett Joe Biden ellen. Ebből csak az egyik kapcsolódik az afganisztáni kivonuláshoz, de a másik kettő is sarkalatos: illegális bevándorlás a déli határon és az elnök által elrendelt kilakoltatási moratórium, amit a Legfelsőbb Bíróság néhány napja blokkolt.

Jönnek majd a különféle kongresszusi vizsgálóbizottságok, sőt felmerült már az elnök lecserélésének gondolata is, alkalmatlanság címén. Rick Scott floridai szenátor a felelősséget az egész kormányzatra vetíti, és felszólítja Kamala Harris alelnököt, hogy a 25. alkotmánymódosítás szerint tegyen lépéseket az elnök felmentésére. Legalább 12 képviselő kezdeményezi fogja (köztük egy republikánusból lett demokrata is) az elnök megfeddését, vagyis kollektív figyelmeztetését, amire a történelem során eddig csak egyszer került sor (Andrew Jackson, 1834).

Mások viszont (köztük a színesbőrű Byron Donalds floridai képviselő) a legegyszerűbb megoldást ajánlják Joe Biden figyelmébe: „mondjon le, és kész!”

AP
Egymásra épülő felelősségAP

Mi lett volna, ha...?

A kivonulást boncolgató viták még évekig fognak tartani, és többféle képzelt forgatókönyv is kering. A katonák és szakértők konszenzusa leginkább abban látható, hogy alacsony jelenléttel (5-6 ezer fő) és erős légitámogatással még sokáig tartani lehetett volna a frontot. (A felelős afgán katonai vezetők legalább 2 évet kértek még.) Azzal is érvelnek, hogy az elmúlt 5 évben száznál kevesebb amerikai halt meg fegyveres harcban Afganisztánban, miközben Amerika ugyanennyi életet veszít a koronavírusban – kétóránként.

Politikai tekintetben a maradáspártiak felhozzák, hogy súlyosan sérül az Egyesült Államok megbízhatósága azoknak a kormányoknak a szemében, akik jórészt az amerikai jelenlétre alapozzák nemzetbiztonságukat és maguk is sokat költenek az együttműködésre. Főként ilyen Szaúd-Arábia, aki 63 milliárd dollárt fordít katonai célokra (közel annyit, mint Oroszország), és tavaly ennek csökkentését tervezte. Valószínű, hogy Afganisztán miatt erről most le kell tennie, és hasonló cipőben jár az Egyesült Arab Emirátusok is. Aggodalom töltheti el a dél-koreai, tajvani, sőt a japán partnereket is. Ki fog bennünk bízni Afganisztán után? - egyszerűsíti le ezt a kérdést a National Review.

Gyakori téma az is, hogy szabad-e kacérkodni olyan erőkkel, akik nem megbízhatók és hosszú ideje bizonyították ellenséges érzületeiket. A Dohában tavaly megkötött egyezményt (ha már egyszer létrejött), nagyon erős és behajtható garanciákhoz kellett volna kötni, de ez elmaradt. A tálibokkal kötött alku fogyatékosságai máris emberéletek sokaságában mérhetők, és a beígért nemzeti kormány esélye is a nulla körül jár. Az afgán Emirátus meghirdetése ugyanis azt jelenti, hogy az ország élére egy nem megválasztott, de teljhatalmú személyt óhajtanak állítani, csak még nem tudják, hogy ki és mikortól legyen az.

Viszont a középutasok szerint (beleértve magát az elnököt) egy olyan pókerjátszma alakult ki, ahol vagy 'All-in' kell menni (tehát mindent betenni), vagy dobni kell, és le kell mondani a kasszáról.

A kazánokat természetesen a volt elnök is fűti, jórészt saját blogján. Szerinte „ha a demokraták képesek lennének úgy vívni a háborúkat, ahogy a választási csalást intézték, akkor megsemmisítenénk sok ellenségünket a világ minden táján és nem lenne miért aggódnunk!” Ennek viszont ellentmond saját egykori nemzetbiztonsági főtanácsadójának összefoglalója.

Mindannyiunkat terhel felelősség abban, hogy a háború önvereséggel zárult. Afganisztán egy 1 éves háború volt, amit hússzor vívtunk meg, hatástalan stratégiákkal, melyek téves feltevésekre épültek.
H.R. McMaster tábornok
NBC News

Azt persze mindenki tudja és nyilván végig is gondolja, hogy Biden elmozdítása egyben Kamala Harris automatikus elnökké előlépését is jelentené, mert az USA-ban nincs időközi elnökválasztás és a megkezdett mandátumot ki kell tölteni. Ezért – egy esetleges lemondást kivéve – Joe Biden nem megy sehova. Jövőre viszont van esély a kongresszusi többség visszanyerésére, amivel a republikánusok pokollá tehetik a Fehér Ház lakójának életét mandátumának második felében, bárki is az.

Mit mond a nép?

A lakosság körében nincs nagyobb vita arról, hogy az amerikaiakat segítő-támogató afgánoknak menedéket kell nyújtani. Ezt 80% gondolja így, de 60% szerint nem történtek meg a kellő lépések. Ezek a számok azonosak bármely korcsoportban, képzettségtől, világnézettől vagy etnikai hovatartozástól függetlenül.

Viszont az amerikaiak 67%-a már a kabuli repülőtér tragédiája előtt azt mondta, hogy az elnök nem készített világos tervet a civilek kimenekítésére, a katonák kivonásának menetét pedig még a demokrata szavazók 62%-a is hibásnak ítélte, főként a bagrami légitámaszpont váratlan kiürítését. Az általános értetlenséget fokozza a hatalmas mennyiségű fegyver és hadianyag, amit az amerikai hadsereg hátra hagyott és ami valóban ijesztő.

Figyelmeztető jel Joe Biden számára az is, hogy mindössze 25% tartja Donald Trumpot is sárosnak a fejleményekért, jóllehet ő szeretné ezt a felelősséget megosztani elődjével. Ahogy fogalmazta: „de ugye tudják, hogy az előző elnök kötött alkut a Talibánnal...?” Szerencséjére a többség inkább tartja vétkesnek a történtekért a korrupt afgán kormányzatot és hadsereget (60%), mint őt (36%).

'Szavazzátok már meg ezt a rohadt dolgot!' - demokrata belharc a Képviselőházban

Augusztus 23-án éjjel olyan szavak röpködtek a demokrata frakcióülésen, amelyek egyenes idézése idegen az Euronews szerkesztési elveitől. Ezért csak annyit, hogy altesti és szexuális kifejezések keveredtek válogatott szitkokkal, és Nancy Pelosi házelnök azt rikácsolta a lázongó mérsékeltek felé, hogy „üljetek vissza és szavazzátok meg ezt a rohadt dolgot!”.

J. Scott Applewhite/AP
A házelnöknél is elszakadt a cérnaJ. Scott Applewhite/AP

Pedig nem is az afgán válság volt napirenden, hanem az elnök pénzügyi terveinek támogatása. A csúnya szavak cunamiját az váltotta ki, hogy a demokrata centrum egyes tagjai szembefordultak a nagyléptékű költekezési tervekkel, rátiporva ezzel Joe Biden egyik tyúkszemére. Pelosinak még mindig hiányzik legalább 3 szavazat az elnöki tervek átviteléhez, Joe Bidennek pedig végzetes lenne egy demokrata belháború.

Az ügy nagyon sürgető, mert e pillanatban csak a gazdaság eredményeivel lehet az afganisztáni fiaskót ellensúlyozni, de a lakosság 54%-a nem tartja kedvezőnek saját pénzügyi kilátásait. Pedig a gazdaság alapjai rendben vannak, 6% fölötti növekedéssel és 5%-on tartósuló munkanélküliséggel.

HIRDETÉS

Az aktuális bajokat egy újabb veszély növeli: a fokozódó hurrikán-fenyegetés, de ezt minden elnöknek évente menetrendszerűen be kell kalkulálnia..

Soha nem döntöttek háborúk

Szoros összefüggés látszik az afgán krízis és az elnöki teljesítmény megítélésében április vége (a kivonulás bejelentése) és augusztus közepe között. Legnagyobb az esés a feladatokra koncentrálás (fókuszálás) kérdésében: 8%, ami arra mutat, hogy az enyhe többség immár nem látja képesnek az elnököt ilyen sokféle feladat egyidejű ellátására.

Biden viszont reménykedhet abban, hogy az amerikai történelemben a külpolitikai ügyek szinte soha nem döntöttek el választásokat, se pro, se kontra. 1920-ban például a demokraták el sem indították a hivatalban lévő elnököt (Woodrow Wilsont), aki pedig megnyerte a(z első) világháborút és megalapozta a Népszövetséget.

Dwight Eisenhower volt az az elnök, aki kétmillió katonát állomásoztatott Koreában és közülük 36 ezer meg is halt, de a Vörös Kína felemelkedését nem sikerült megállítania. Mindez mégsem torpedózta meg az újraválasztását 1956-ban. Később Richard Nixonnak sem a vietnámi vereség okozta a vesztét.

1983-ban Ronald Reagan – a 241 katona életét kioltó bejrúti terrorcsapás után – ugyanazzal az indoklással jelentette be a csapatkivonást Libanonból, ahogy most Joe Biden is Afganisztánból, vagyis hogy nem lehet polgárháborút vívni mások helyett. Ezt követően az elnökválasztások történetének legbrutálisabb győzelmét aratta, 525-13 arányban.

HIRDETÉS

Nem igazolt pletyka szerint Joe Biden még alelnöksége idején – amikor a kivonulás pártját fogta Obama elnöknél – azt mondta Richard Holbrooke afganisztáni különmegbízottnak, hogy „Nixon és Kissinger is megúszta Vietnámot, mi is megúsznánk ezt”. Nem így történt, sőt az Afganisztánba küldött amerikai haderő létszáma ekkor lett a legmagasabb (110 ezer fő), de ez nem az ő sara volt.

"Biden következetes, mert 40 éve mindig téved"

Az afganisztáni kivonulás kapcsán rengeteg kérdés és kétely merül fel, de egy sokat látott szakember leegyszerűsíti számunkra a feladványt.

Joe Biden egy konzekvens ember, mert minden jelentős külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésben tévedett az elmúlt négy évtizedben.
Robert Gates
korábbi védelmi miniszter és CIA-igazgató

Ifjú szenátorként Biden ellenezte a dél-vietnámi kormányzat megsegítését, és bírálói szerint ezzel elősegítette Észak diadalmenetét. Később folyamatosan támadta Ronald Reagan katonai kezdeményezéseit (amik aláásták a szovjet birodalmat), és az első Öböl-háború engedélyezését sem támogatta. A délszláv háború idején pedig a boszniai muzulmánok felfegyverzésének a híve volt a szerbekkel szemben.

2003-ban, már a Szenátus külügyi bizottságának elnökeként Biden megszavazta Irak megtámadását, azzal érvelve, hogy nem a háborúskodásra, hanem a nemzetközi térnyerésre voksolt a terrorizmussal szemben.

Afganisztánnal kapcsolatos makacs szemlélete – Barack Obama emlékiratai szerint – akkor alakult ki, amikor Bident a térségbe menesztette egy tényfeltáró küldetésre, és az utazás során az alelnök arra jutott, hogy az ország vezetése semmit sem tett a korrupció felszámolása és a politikai stabilitás érdekében.

HIRDETÉS

E tekintetben az idő inkább Bident igazolta, mint a maradás-pártiakat, de a kivitelezés drámaian alakult. Ezért vonják sokan kétségbe az elnök végrehajtói és főparancsnoki képességeit.

Túl makacs, és nem tud menet közben váltani

Az elnök elgondolásai a legtöbb kérdésben mélyen átgondoltak, megvitatottak és részletesek. Az afganisztáni kivonulás végleges kimondásán kerek 3 hónapot töprengett, viszont csak rövid időt hagyott rá. Biden a csoportos előkészítés híve ('groupthink'), rengeteg szakértő és tanácsadó bevonásával dolgozik, ezért magára a végrehajtásra csak egy hónappal több idő maradt, mint magának a döntésnek a meghozatalára.

Május-július folyamán nem maradt reakcióidő a korábban rosszul értékelt problémák korrigálására. Főként arra, hogy a Talibán egyszerűen nem tartja be az adott szót, nem várja meg a kivonás befejezését és egy nemzeti kormány felállítását, hanem azonnal megkezdi a kiürülő területek elfoglalását, sőt, a terror eszközeinek alkalmazását is. Miként nem maradt már idő az afgán haderő viharsebes összeomlásának ellensúlyozására sem.

Fura párbeszéd zajlott az ABC News műsorvezetője és Antony Blinken külügyminiszter között arról, hogy mi maradt végül Amerika kezében a tálibok ígéretein túl. Martha Raddatz felvetette, hogy „Ön azt mondja nekem, hogy meg kellene bíznunk a Talibánban?”, mire a miniszter így felelt: „Nem mondom ezt, Martha. Nem kell bíznunk semmiben, amit mondanak. Csupán arra hivatkozom, amit az egyik vezetőjük mondott az afgán népnek”.

A Fehér Ház is sejti, hogy az ígéretek nem elegendőek

A The Wall Street Journal két demokrata előd, John F. Kennedy és Lyndon Johnson példáját ajánlja Joe Biden figyelmébe. A nukleáris világháborúval fenyegető kubai rakétaválság és a Disznó-öbölben elbukott ellenforradalmi kísérlet során JFK képes volt gyors és új döntések meghozatalára, így a veszteségek minimalizálására. Az őt követő Johnson viszont kamarillapolitikát honosított meg a Fehér Házban, összeugrasztotta a vitatkozó feleket, aminek végeredménye a vietnámi háború kiéleződése lett. Nem vette figyelembe a Pentagon intéseit, hanem inkább azokra hallgatott, akiket kedvelt és akikben megbízott. Ez a veszély a bideni adminisztrációt is fenyegeti.

HIRDETÉS

Ki lesz a fő ellenség, és mi az az ISIS-K?

A Donald Trump által már felszámoltnak gondolt ISIS (magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet) mindmáig alcsoportokat és neki hűséget fogadó egységeket működtet a tágabb térségben és Afrika több pontján is (Niger, Nigéria, Mozambik). Egyik ilyen 'leányvállalata' a Khorasan nevű vegyes lakosságú körzetben jött létre Pakisztánban, és innen ered nevükben a K toldalék, de használják az ISK vagy Daesh-K elnevezést is.

Ők vállalták magukra a kabuli repülőtéren elkövetett öngyilkos merényleteket, és az elnök által beígért 'levadászás' is az ő egyik szervezőjüket likvidálta.

A szervezet 2014/15-ben alakult ki és rövid idő alatt megszerezte a felügyeletet több afganisztáni körzetben. 2018-ra már a világ négy legveszedelmesebb terrorcsoportja közé küzdötte fel magát, extrém kegyetlenségével. Célpontokban nem válogatott, és éppúgy rátámadt falusi lakosokra, mecsetekre, iskolákra, mint kormánykatonákra, hivatalokra, kisebbségekre vagy nőkre.

Ez az ISK

A terrorcsoport alapítói jórészt afgán és pakisztáni tálibok, illetve üzbég iszlamisták voltak, de van utánpótlásuk a közel-keleti menekülttáborok ifjúságának köréből is. Anyagi forrásaikat eleinte ők is a határforgalom megsarcolásából, kamionok kifosztásából és a falusi lakosság megadóztatásából szerezték, majd hozzáférést nyertek az ISIS titkos pénzalapjaihoz is, Irakból és Szíriából.

2017-ben pusztító csapásokat szenvedtek el, amikor az amerikai légierő a világon először ellenük vetette be a GBU-43/B bombát, a ma létező legerősebb nem-nukleáris fegyvert, amit 'Minden bombák anyja' néven is emlegetnek. (A robbanás pillanata itt látható.) Ekkor 2 000 fegyveresük megadta magát, és azt lehetett gondolni, hogy történetük véget ért.

HIRDETÉS

De nem így lett. A The Washington Post már 2020 elején jelezte, hogy nagy az esélye annak, hogy a szervezet nem szűnt meg, hanem csak szétszóródott (miként 'anyavállalata' is), és bármikor képes újjáalakulni. A véres valóság igazolta is az aggodalmat, mert idén májusban újra színre léptek egy leányiskola elleni támadással, ami 85 emberéletet követelt.

Felfogásuk szerint őket a Dohai egyezmény nem kötelezi semmire, mert azt az áruló tálibok kötötték a hitetlen Nyugattal, így ők továbbra is a globális Dzsihád kivitelezését és a saría legszigorúbb visszaállítását tartják elsődlegesnek. Ez is egy olyan 'menet közbeni' fejlemény, amivel a Fehér Ház egyáltalán nem számolt.

Repülőtéri támadásuk után Joe Biden nemzetbiztonsági főtanácsadója, Jake Sullivan elismerte, hogy az ISK fenyegetése akut és töretlen. Még akkor is, ha a Talibán rendre hangsúlyozza, hogy nem fogja eltűrni különféle terrorcsoportok garázdálkodását. Ennek az ígéretnek ellentmond, hogy az ISK egyik vezetője két héttel a repülőtéri akció előtt zavartalanul tudott interjút adni egy amerikai újságírónőnek, amiből az derül ki, hogy harcosai készülnek a küzdelemre. Austin védelmi miniszter előző nap (vagyis szerdán) válságstábot tartott, ahol figyelmeztetett a repülőteret fenyegető veszélyre, de ott már olyan tömegkáosz uralkodott, hogy az eseményt nem lehetett megelőzni.

A legfőbb hibalehetőség: a terroristák osztályozása

A Fehér Ház nyilatkozataiból az olvasható ki, hogy még mindig külön-külön erőként kezeli az egyes terrorszervezeteket, nem pedig a 'dzsihadista ragu' részeiként. Bár kétségtelen, hogy a csoportok között voltak és lesznek is véres konfliktusok (főként a területek ellenőrzése és drog-profit elosztása felett), valamint léteznek vallási ellentéteik is, de lényegüket tekintve valamennyien a nyugati életforma, a zsidó-keresztény kultúra, Amerika, Európa és a NATO esküdt ellenségei, és az iszlám erőszakos terjesztésének hívei, még ha eltérő hangsúlyokkal is.

Formálódik a szabad sajtó is a Talibán rendszerben

Nagyon széles közöttük az 'átjárás', a családi-törzsi kapcsolati háló és a promiszkuitás. Egy-egy szétvert alakulat fegyveresei gyorsan találnak maguknak helyet más szervezetekben, ahová átviszik kapcsolatrendszerüket és fegyvereiket.

HIRDETÉS

Vannak vitáik a Dzsihád további irányának és intenzitásának kérdéseiben is, de ezekre az ellentétekre téves volna mélyebb stratégiát építeni. Ez igaz a Talibánra nézve is, még akkor is, ha az USA ajánlatot kapott tőlük diplomáciai kapcsolatok építésére és az amerikai nagykövetség további működtetésére Kabulban. A kezdeti szakaszban a táliboknak szükségük lehet egy jobb megítélésre a nemzetközi térben, már csak a befagyasztott segélyek és támogatások visszaszerzése miatt is, de az már erősen kérdéses, hogy feladták volna korábbi nézeteiket, és hosszabb távon is lemondanának a terror eszközeiről, akár odahaza, akár a külvilágban.

Példa erre Kabul új biztonsági parancsnokának kinevezése, aki nem más, mint a hírhedt Hakkani-klán tagja, aki nemrég még a körözött terroristák élbolyában szerepelt és 5 millió dollár volt a fején. A hálózat alapítója, Dzsalaluddin Hakkani már a rémületes tálib kormánynak is tagja volt a 90-es években.

Amerikai vérdíj volt a fején Kabul új biztonsági parancsnokának

A tálibok egyik szóvivője azt állítja a szaúdi al-Hadath tévében, hogy felszámolták az országban működő terrorszervezeteket, főként az al-Kaidát, és szisztematikusan irtják az ISIS erőit is. De ez nem felel meg a valóságnak. Abdul Sayed Afganisztán-szakértő szerint az egyes csoportok informális, családi, üzleti és eszmei kapcsolatai szívélyesek és erősebbek, mint 9/11 előtt voltak.

Visszatérhetett Afganisztánba Oszama bin-Láden egykori biztonsági főnöke is, Amin Ul Haq, akit kézcsókkal fogadtak Nanganhar tartományban.

Jelenleg 8-10 ezer közé teszik azoknak a fegyvereseknek a számát, akik szerte az országban kószálva keresnek új kapcsolatokat és csoportokat, melyekhez csatlakozhatnak. A szövetségesi kivonulás számukra hatalmas galvanizáló erővel hat.

HIRDETÉS
Isten akaratából, a Talibán sikere esélyt ad olyan mudzsahedin mozgalmaknak is, mint az al-Kaida és a Daesh (Iszlám Állam).
Bizonyos Abu Khaled
az al-Kaida fegyverese

Pedig a sokat emlegetett (és sokak által elátkozott) Dohai szerződés alaptétele az volt, hogy a kivonulás fejében a tálibok meggátolják a terrorcselekményeket az országban. A repülőtéri támadás viszont máris felveti a kérdést, hogy a Talibán képes-e erre, vagy kívánja-e egyáltalán végre is hajtani a vállalást. Erős gyanakvásra ad okot az is, hogy a Talibán néhány nappal korábban több száz ISK-tagot engedett szabadon, akiknek további mozgása kiszámíthatatlan, bár Biden elnök sajtótájékoztatóján azt jelentette, hogy nincs jele a terrorcsoportok együttműködésének.

Érdemes felidézni Abdul Ghani Baradar tálib mullah január végi látogatását Iránban, ahol a megbeszélés fő motívuma az Amerika elleni további közös harc volt, vallási motívumok nélkül. Akkor az iráni vezérkari főnök még úgy nyilatkozott, hogy a Talibán nem is Amerika, hanem a saját népe ellen harcol, ami tűrhetetlen. Viszont júniusban elnökválasztás zajlott Iránban, ahol a legkeményebb iszlamista vonal győzött, és ma már világosan látható a korábban rejtett kapcsolat Teherán és az új kabuli nagyurak között.

A Pandzsír-mítosz sem tart sokáig

Nem lehet mély reményeket fűzni ahhoz sem, hogy a tálibokkal szembeszegülő Pandzsír megállíthatja a dzsihadista nyomást. Jó esetben annyi érhető el, hogy a Talibán ne szállja meg a tartományt, de arra nem lehet számítani, hogy onnan induljon el egy országos ellenállási mozgalom. Még akkor sem, ha az ország formailag még hivatalban lévő alelnöke, Amrulla Száleh valószínűleg ebbe a körzetbe menekült. Ő azt állítja, hogy a repülőtéri támadás szervezőinek mély kapcsolatai vannak a Hakkani-klánnal és a tálibokkal, még ha az ország új urai ezt tagadják is.

Pandzsírban jelen állás szerint a felek tárgyalásokat kezdtek, kölcsönös ajánlatokat és követeléseket nyújtottak át, és megfogadták, hogy amíg az egyeztetésnek nincs vége, addig kerülik a fegyveres összetűzéseket. Az ellenállók vezére, Ahmad Maszúr azt mondja, hogy a végsőkig is harcol ha kell, de tudomásul veszi a tálib uralmat, amennyiben kis birodalmát békén hagyják. A Talibán már lezárta az oda vezető főbb útvonalakat, és az ellenállóknak legfeljebb pár hetes tartalékaik vannak, így Maszúr nem lesz az ország felszabadítója.

Egyelőre nem kaptak semmilyen nyugati támogatást. Miként a Talibán és az ISK ellen egyaránt fölesküdött hazara népcsoport sem, akik külföldi segítség nélkül nem húzzák sokáig. Őket már megtalálta a tálib provokáció, amikor augusztus közepén, a Kabultól 100 kilométerre fekvő Bamijánban a tálibok felrobbantották nemzeti hősük, Abdul Ali Mazari szobrát. Mazari a 90-es évek tálib-ellenes mozgalmának vezéralakja volt, akit 1996-ban gyilkoltak meg ugyanazok az erők, akik most újra a népe ellen törnek. A fegyveres összecsapások állítólag már meg is kezdődtek, ezek részleteiről tájékoztatunk, amint biztosat lehet róluk tudni.

HIRDETÉS

Hogyan tovább, Joe Biden?

Az elnök számára az afgán kérdés jó ideig élesebb lehet, mint a szinte csak Kínára kihegyezett külpolitika, mert még sokáig fog napi szinten találkozni vele. Nem lesz megkerülhető a Pekinggel való egyeztetés a globális terrorfenyegetés elhárítására, hiszen Kína is aggódik közép-ázsiai pozíciói miatt, és mert a dzsihadista kiáramlás dél-keleti irányba is fenyeget. Ugyanígy elkerülhetetlen lesz az oroszokkal való újfajta együttműködés is a regionális hírszerzési kapacitások megtartása végett. Közben ügyelni kell arra is, hogy a Közel-Keleten tavaly végbement pozitív fejlemények (Ábrahám-egyezmények) ne omoljanak össze, és Izrael biztonsága se sérüljön.

A nyugati partnerek körében sem szabad a kollektív vereség érzetét mutatni, és meg kell nyugtatni őket afelől, hogy az Egyesült Államok továbbra is betölti szövetségesi kötelezettségeit.

Azért is, mert a veszteség nem csak az USA-t, de szövetségeseit is sújtja. A 20 éves konfliktus során az Egyesült Királyság 30 milliárd, Németország pedig 19 milliárd dollárt költött Afganisztánra, és természetesen a többi szövetséges is viselt súlyos emberi és anyagi terheket, de most a kollektív méltóság csorbult. (A legnagyobb humán veszteségeket az USA, Kanada, Franciaország, Németország és Olaszország szenvedte el. Magyarország 7 főt veszített.)

Figyelmeztető az amerikai elnök számára, hogy bár a szövetség katonailag teljes mértékben helyt állt Afganisztánban, a kivonulás menetét a legtöbb fővárosban vereségként vagy jobb esetben súlyos hibaként élik meg.

Ezek a feladatok temérdek egyeztetést, tárgyalást, újra tervezést, kezdeményezést és időt is igényelnek majd. Közben pedig a napi, taktikai feladatokat is el kell végezni, ami az előző években messze nem volt akkora teher, mint amilyen lesz a közeli jövőben. Intő jel például az Irán által támogatott jemeni hútik hétvégi dróntámadása, ami 30 lelket követelt a Lahj-i légibázison.

HIRDETÉS

Végül, de nem utolsósorban: fontos lenne a bajba jutott egyes emberekkel is többet törődni. Róluk hamarosan részletesebben írunk.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Gyors kormányalakítást akarnak a tálibok

Kabul: felszállt az utolsó amerikai katonai szállító repülőgép

Csökkentették a Donald Trump büntetéséhez kapcsolódó biztosíték összegét