NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mexikó befogadta az afgán robottechnológiai lánycsapat tagjait

A kimenekített afgán lányok Mexikóban
A kimenekített afgán lányok Mexikóban Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A mexikói hatóságok a menedékkérelmek elbírálásánál különös figyelmet fordítanak a nőkre és a gyerekekre. A lánycsapat tíz tagját napokkal a tálib hatalomátvétel után menekítették ki Katarba.

HIRDETÉS

Az afgán robottechnológiai lányválogatott tagjai világhírűek, de most menekülésre kényszerültek hazájukból. A lánycsapat öt tagja megérkezett kedden Mexikóba, ahol a külügyminiszter fogadta őket. Eközben az afgán női futballválogatott az utasok közé vegyülve hagyta el az országot.

Mexikó menedéket nyújtott az afgán robottechnológiai lányválogatott tagjainak - közölte szerdán Twitter-bejegyzésében Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter.

Ők az első afgán menedékkérők, akiket Mexikó befogadott. Az AP hírügynökség tudósítása szerint egy férfi és a lánycsapat 5 tagja érkezett az amerikai országba. A csapat egyik tagja megköszönte Mexikónak a kimenekítést, mint mondta, az ország "megmentette az életüket". A lányok azt is kérték, hogy segítsenek, hogy mások is Mexikóba menekülhessenek.

Ebrard augusztus 18-án közölte, hogy a hatóságok megkezdték az afgán állampolgárok által benyújtott menedékkérelmek elbírálását, és különös figyelmet fognak fordítani a nőkre és a gyerekekre.

A befogadott robottechnológiai lányválogatott több nemzetközi díjat nyert a fejlesztéseivel. 2017-ben részt vettek a nemzetközi First Global Challenge robotépítő versenyén az USA-ban. A tálib hatalomátvétel előtt azon dolgoztak, hogy használt autó-alkatrészekből lélegeztetőgépet készítsenek, ezzel segítve a háború sújtotta országot a koronavírusjárvány elleni küzdelemben.

Tíz lányt pár nappal a tálib hatalomátvétel után menekítettek ki

Az NBC News múlt hét kedden számolt be arról, hogy kimenekített 10 lányt a csapatból egy New York-i civil szervezet (Digital Citizen Fund), mely a fejlődő országokban segít lányoknak és nőknek a technológiához való hozzáférésben, hogy világszerte kapcsolatokat teremthessenek másokkal. A DCF augusztus 12-én kért segítséget Katartól, három nappal azelőtt, hogy a tálibok bevonultak volna a fővárosba.

Az amerikai csatorna híradása szerint a mentőakcióban segédkezett egy 60 éves oklahomai 11 gyerekes anya is. Allyson Reneau, aki 2019-ben az Embereket a Marsra konferencián találkozott a lányokkal Washingtonban.

A nő azóta tartotta a kapcsolatot a lányokkal, és augusztus elején már érezte, hogy amint lehet, ki kell őket menekíteni. Először lakhelye szenátoránál és más tisztviselőknél próbálkozott, de hiába. Ekkor saját kezébe vette a dolgokat, és Katarba utazott, ahol felkereste egy volt szobatársát, aki a nagykövetségen dolgozott. Az ő segítségével sikerült elvégezni a szükséges papírmunkát, és megkezdhették a kimenekítést.

Utasok közé vegyülve menekültek el a női fociválogatott tagjai

Kedden a női futballválogatott játékosai menekültek el Afganisztánból, egy ausztrál géppel szálltak fel a kabuli reptérről több tucat utas közé vegyülve.

A szervezet megköszönte az ausztrál kormánynak és a nemzetközi közösségnek, hogy a segítségükre sietett, kimenekítették a játékosokat, a csapatnak dolgozókat és a családtagjaikat. A FIFPro szerint "ezek a fiatal nők - sportolók és aktivisták - veszélyben voltak".

A női afgán futballválogatott 2007-ben alakult Afganisztánban, ahol a nők sportolása a tálibok eszméivel szembeni politikai dacnak egyfajta megnyilvánulása.

A csapat játékosainak korábban azt javasolták, hogy töröljék a posztjaikat és fényképeiket a közösségi médiából, hogy elkerüljék a megtorlást.

"Álmatlan éjszakák, véget nem érő telefonálás, válaszolás kérdésekre. Kezelni a médiát, motiválni a játékosokat, hogy küzdjenek tovább és ne adják fel a tűzharcok ellenére, annak ellenére, hogy megverték őket, nehéz volt. A 75 játékost és pár családtagjukat kimenekítették Afganisztánból. Csapatmunka, a munka folytatódik - írta bejegyzésében Halida Popal Dániában élő volt csapatkapitány.

"Az elmúlt néhány nap rendkívül stresszes volt, de ma fontos győzelmet arattunk" - mondta Popal, aki a FIFPro ügyvédeivel és munkatársaival együtt, hat ország - köztük Ausztrália, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia - hatóságaival tárgyalva intézte el, hogy a csapattagok és a családtagjaik is felkerüljenek az evakuálandók listájára, és biztonságos helyre repüljenek Afganisztánból.

Jonas Baer-Hoffmann, a szervezet főtitkára azt mondta, hogy ez hihetetlenül összetett ügyintézéssel sikerült lebonyolítaniuk.

Ausztrália eddig több mint 2700 embert menekített ki

Karen Andrews ausztrál belügyminiszter közölte szerdán, hogy az ausztrál légierő négy gépe az éjszaka folyamán több mint ezer embert evakuált Afganisztánból. Ausztrália eddig több mint 2700 embert menekített ki onnan, többségüket az Egyesült Arab Emírségekben lévő ausztrál légitámaszpontra szállították. Andrews szerint Kabulban egyre romlik a helyzet, ezért Ausztrália minél több embert megpróbál kimenekíteni augusztus 31-ig, ameddig az amerikaiak katonák véglegesen elhagyják az országot.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Osztrák elnök: segíteni kell az afgán menedékkérőket!

"A tálibok minden ígérete hazugság"

"Úgy érzem, hogy nagyon közel vagyok a halálhoz" - egy afgán fotográfusnő vallomása Kabulból