NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kína nyájimmunitással próbálkozik

Kína nyájimmunitással próbálkozik
Szerzői jogok AFP
Szerzői jogok AFP
Írta: Marianna Flamich
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Tiltakoznak a korlátozások ellen az ausztrálok, Brazíliában felpörgetik az oltási kampányt, Kuba saját vakcinákat gyárt, Kína pedig lakossága 80 százalékát beoltja az év végéig.

HIRDETÉS

Sok ezren tiltakoztak a szigorú zárlat ellen több ausztrál nagyvárosban. Melbourne-ben és Sydney-ben a tüntetők össze is csaptak a rendőrökkel, akiket nagy számban vezényeltek az utcákra, hogy feloszlassák a koronavírus miatti korlátozások ellen demonstráló tömeget.

Rio de Janeiróban már a lakosság 90 százaléka megkapta legalább az első adagot a COVID19 elleni védőoltásból. Brazília a harmadik ország a rangsorban, ahol a legtöbb koronavírusos megbetegedést kiszűrték, a halálozási arány tekintetében pedig a második helyen áll.

Kínában az év végéig elérhetik a nyájimmunitáshoz szükséges 80 százalékos beoltottsági arányt. Kínai kutatók szerint az ottani gyártású vakcinák esetében harmadik oltásra mindenképpen szükség van, mert akkor alakul ki magas ellenanyagszint.

Kubában jóváhagyták a saját kutatású koronavírus elleni vakcina második és harmadik változatának sürgősségi alkalmazását is. A Soberana elnevezésű oltóanyagokat kombinálva állítólag több mint 91 százalékos védettséget lehet elérni. A három vakcina egyikét Iránnal közösen fejlesztette a karibi szigetország.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Covid: jön a negyedik hullám, de nem lesz lezárás

Kövekre írták az áldozatok neveit Argentínában

Koronavírus: a jövőben olyan egyszerű lesz tesztelni, mint levegőt venni?