NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott, Cseh szépen búcsúzott

Cseh László utolsó olimpiai döntője után, Parkes Rebecca, Szilágyi Dorottya, Keszthelyi Rita és Leimeter Dóra a japán csapat elleni győzelem után
Cseh László utolsó olimpiai döntője után, Parkes Rebecca, Szilágyi Dorottya, Keszthelyi Rita és Leimeter Dóra a japán csapat elleni győzelem után Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A japánok felett aratott 17-13-as pénteki sikerével a magyar női vízilabda-válogatott biztosította helyét a legjobb nyolc között a tokiói olimpián. Cseh László olimpiai döntővel zárhatta le pályafutását.

HIRDETÉS

A japánok felett aratott 17-13-as pénteki sikerével a magyar női vízilabda-válogatott biztosította helyét a legjobb nyolc között a tokiói olimpián pénteken.

Bíró Attila Európa-bajnoki bronzérmes, világliga-második együttese három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll, a következő mérkőzését pedig Kínával vívja, vasárnap.

 "Örülhetünk a győzelemnek, kis szódával elment" - nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány az MTI-nek. "Voltak periódusok, amikor nehézségeink adódtak, néhány játékvezetői ítélet pedig nem könnyítette meg a helyzetünket, de ehhez hozzá vagyunk szokva". A szakvezető hozzátette, az utolsó másfél negyedben "megmutatkozott egy-két játékosunk karaktere", és a csapat keményebben beleállt a mérkőzésbe. A következő, kínaiak elleni találkozóról Bíró azt mondta, azon nagyjából hasonló teljesítményt kell nyújtania az együttesnek, mint az Egyesült Államokkal szemben egygólos különbséggel megnyert meccsen. "Nagyon nehéz lesz, mert a kínaiak egy fizikális, erővízilabdát játszanak" - fogalmazott a kapitány.

A hatgólos Parkes úgy értékelt, csapattársai nagyszerű labdákat adtak neki és jól olvasták a mozgását.

"A következő mérkőzéseken védekezésben többet kell nyújtanunk, de mindannyian tudjuk, hogy képesek vagyunk ennél sokkal jobban játszani. Remélem, hogy ezzel a maival a torna számunkra legrosszabb meccsén túl is vagyunk" - nyilatkozta.

A félidőben csereként a kapuba álló Gangl Edina elárulta, előzetesen már megbeszélték, hogy Magyarival "felesben" fognak védeni, de az csak közvetlenül az összecsapás előtt dőlt el, hogy nem ő kezd.

"Lehetséges, hogy egy picit át tudtam segíteni a lányokat a holtponton. Miután beálltam, próbáltam hangosan irányítani őket, mert úgy éreztem, hogy addig nem működött megfelelően a kommunikáció" - mondta Gangl.

Cseh szép búcsúja

Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását Cseh László, aki utolsó versenyén hetedik lett 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének pénteki napján. Cseh ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta az ötkarikás játékokon.

"Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat" - mondta a 35 éves Cseh. "Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok".

A kétszeres világbajnok úszó a karrierjére visszagondolva kifejtette, A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Példaként említette, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el.

"Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám" - ismertette az "örök elégedetlen" Cseh László a probléma okait. "Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni".

Profi sportolóként töltött utolsó napjával kapcsolatban azt emelte ki, hogy ébredés után elérzékenyült és jó értelemben megérintette, hogy utoljára úszik versenyen. Kedves gesztusnak nevezte a győztes kínai Vang Suntól, hogy főhajtással gratulált neki az eredményéhez és az egész karrierjéhez.

ÚSZÁS

Telegdy Ádám ötödik lett 200 méteres hátúszásban a tokiói olimpián.

A Kőbánya SC versenyzője pénteken is remek úszással rukkolt elő: egy napja mindössze két századdal maradt el 1:56.17 perces egyéni legjobbjától, ezúttal viszont ugyanennyivel javította meg, és az 1:56.15-ös idejével nem sokkal maradt el a negyedik helytől.

"Egy olimpián csak a helyezés számít, nem az idő. Én már azzal teljesítettem a célomat, hogy fináléba kerültem, így a mai egy igazi örömúszás volt. Nagyon elégedett vagyok az ötödik hellyel" - mondta a világbajnoki hetedik helyezett úszó.

Milák Kristóf könnyedén, a második legjobb idővel jutott a pénteki elődöntőből a szombati fináléba 100 méter pillangón a tokiói olimpián, míg a szám másik magyar indulója, Szabó Szebasztián 14. lett.

"Jó volt, pedig amikor lejöttem az uszodába, fáradtnak éreztem magam. Most 23.74 másodperccel kezdtem az első ötvenet, ami lassú, a döntőben legalább 23.2 kellene. Ha ez megvan, akkor lesz esélyem, mert senki nem tud olyan második ötvenet, mint én" - mondta az MTI-nek Milák, aki Dressel úszását nem akarta értékelni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kós Hubert országos csúccsal aranyérmet nyert 200 méter háton

Nem tudja még, hogy igényel-e kártérítést a WADA által megvádolt magyar úszónő

Nem elég tiszta a Szajna: törölték a triatlonosok vegyesváltó versenyének úszószakaszát