NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hasogdzsi fia és barátnője ellen is kémkedett Rijád a Pegasus-ügyben kiszivárgott adatok szerint

Dzsamál Hasogdzsi
Dzsamál Hasogdzsi Szerzői jogok Lefteris Pitarakis/AP 2019
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nemzetközi botránnyá fajult Pegasus-ügyben az oknyomozó újságírók által feltárt adatok szerint Szaúd-Arábia megfigyeltette a meggyilkolt és feldarabolt ellenzéki újságíró fiát, barátnőjét, volt feleségét és barátait is. Erdogan közeli tanácsadóját és egy török ügyészt is felvették a listára.

HIRDETÉS

**Feltörték Pegasus-programmal a 2018 októberében brutálisan meggyilkolt és feldarabolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi rokonainak és közeli ismerőseinek telefonját a bűntény előtt és után is - olvasható a The Guardian honlapján, amely több más nemzetközi médiummal együtt tényfeltárás keretében derítette ki mindezt. **

A telefonok vizsgálata felfedi, valamint a potenciálisan megfigyelendő telefonszámok listája azt sugallja, hogy Szaúd-Arábia és Öböl-beli szövetségesei arra használták az izraeli NSO vállalat kémprogramját, a Pegasust, hogy Hasogdzsi brutális meggyilkolása után figyeljék a férfi barátainak és rokonainak a nyomozás érdekében végzett tevékenységét, valamint azt, hogy a szaúdi vezetőségnek szándékában állt az ügyben nyomozó török tisztviselők megfigyelése is, habár arra, hogy ez utóbbi sikerrel járt volna, még nincs bizonyíték.

Szaúd-Arábia Hasogdzsi volt feleségét, barátnőjét, fiát, Abdullah Hasogdzsit, egy palesztin-brit aktivistát, Azzam Tamimit, valamint Madawi al-Rasheedot, egy Londonban élő tudóst is megfigyelt, aki emigráns szaúdiak számára alapított ellenzéki pártot. A megfigyeltek listáján szerepel még Yasin Aktay is, aki Hasogdzsi barátja volt, egyben a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan fő tanácsadója.

A The Guardian szerint egy alkalommal egy olyan személy telefonját törték fel négy nappal a gyilkosság után, aki Hasogdzsi belső köréhez tartozott. A nyomozás adatai szerint egyértelműen Szaúd-Arábia és közeli szövetségese, az Egyesült Arab Emirátusok telepítette a Pegasus programot az illető telefonjára, hogy utánanézzenek: hol tart a török gyilkossági nyomozás. Sőt, olyan messzire mentek, hogy még az isztambuli főügyész telefonját is kiválasztották, mint potenciálisan lehallgatandó személyét.

Hasogdzsi házassági engedélyért tért be országa isztambuli követségére, ahol kikerült hangfelvételek szerint megfojtották, majd feldarabolták. De nem csak a férfi közeli ismerősét vették célba, hanem bizonyítékok utalnak arra is, hogy korábbi felesége, Hanan Elatr telefonját is célbavették, hónapokkal a férfi halála előtt, 2017 novembere és 2018 áprilisa között Pegasus programmal, amely egy telefont képes megfigyelési eszközzé alakítani úgy, hogy a mikrofont és a kamerákat aktiválja távolból, anélkül, hogy mindennek a telefon használója tudatában lenne.

Elatr száma szintén azok között volt, amelyekről kiderült, hogy lehetséges megfigyelési célpontként tartották számon. Ezeket az információkat a The Guardiannel és más médiumokkal a Forbidden Stories nonprofit szervezet osztotta meg egy közös oknyomozás részeként, amelyet Pegasus-projektnek neveztek el. A telefonokat az Amnesty International Biztonsági Laborja vizsgálta be, amely a Pegasus-projekt technikai partnereként működött.

Mandel Ngan/AP
Mohamed bin Szalmán koronahercegMandel Ngan/AP

Az amerikai titkosszolgálat már korábban arra a következtetésre jutott, hogy Hasogdzsi meggyilkolására a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán adott utasítást, amiért a korábban a kormányzattal bizalmas kapcsolatban álló újságíró a Washington Post lapjain rendszeresen kritizálta a rezsimet.

Adatok szerint Hasogdzsi menyasszonya, Hatice Cengiz telefonját a gyilkosság előtt négy nappal, 2018. október hatodikán fertőzték meg Pegasus-programmal. Októberben még két alkalommal hatoltak be a készülékre. 2019 júniusában is megpróbáltak ilyen módon kémkedni utána, de ekkor nem jártak sikerrel. Cengiz azt nyilatkozta, hogy nincs meglepve ezen: “Gondoltam erre a gyilkosság után. De mit lehet ellene tenni?"

J. Scott Applewhite/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Hatice CengizJ. Scott Applewhite/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.

Hasogdzsi egyik közeli barátját, az al-Dzsazíra televízió korábbi igazgatóját, Wadah Khanfart 2021 júliusában célozták meg Pegasusszal.

2019 márciusában az izraeli kémprogramot fejlesztő NSO nevű izraeli cég még kategorikusan tagadta, hogy kormányzati partnereik az ő kémszoftverüket használták volna arra, hogy a megölt újságíró és családja iránt kémkedjenek.

“Nagyon világosan mondhatom magának: semmi közünk nem volt ehhez a szörnyű gyilkossághoz" - mondta akkor Shalev Hulio, az izraeli vállalat vezetője az amerikai 60 Minutes programnak. Fél évvel azután tette ezt a nyilatkozatot, hogy a Washington Postnak dolgozó szaúdi ellenzéki újságíró bement Szaúd-Arábia isztambuli nagykövetségére, és többé nem jött ki onnan élve.

További források • The Guardian

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hasogdzsi-gyilkosság: mentességet kaphat amerikai pere alól a szaúdi koronaherceg

Tévedésből vettek őrizetbe egy szaúdi férfit Párizsban a Hasogdzsi-gyilkossággal kapcsolatban

Az EP védelmi bizottsága két tagjának mobilján is kémprogramot találtak