NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Haitin letartóztatták az elnökgyilkosság feltételezett kitervelőjét

Rendőrök az elnökgyilkosság után Haitin
Rendőrök az elnökgyilkosság után Haitin Szerzői jogok AP Photo/Joseph Odelyn
Írta: Gábor ÁcsEuronews/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ő a harmadik, haiti származású, az Egyesült Államokban élő ember, akit letartóztattak az ügyben. A másik két gyanúsított is Floridában élt.

HIRDETÉS

Letartóztatták a haiti elnökgyilkosság feltételezett kitervelőjét, egy Floridában élő haiti orvost gyanúsítanak a bűntény kitervelésével.

Leon Charles rendőrfőnök azt mondta vasárnapi nyilatkozatában, hogy a feltételezett gyanúsítottak őt hívták a támadást követően, és bizonyítékokat találtak a férfi lakásán. A férfi állítólag egy floridai székhelyű, venezuelai biztonsági magáncégtől bérelt fel kolumbiai zsoldosokat terve kivitelezéséhez.

Szeretett volna elnök lenni

A 63 éves orvos nemrég egy magánrepülőgépen Haitira érkezett, hogy megszerezze az elnöki tisztséget.

Ő a harmadik, haiti származású, az Egyesült Államokban élő ember, akit letartóztattak az ügyben. A másik két gyanúsított is Floridában élt. Az amerikai állam körülbelül ezer kilométerre van Haititől. Eddig huszonegy embert fogtak el.

Öt embert még keresnek

A rendőrség szerint összesen 26 kolumbiai zsoldos vett részt Jovenel Moise meggyilkolásában. Hármat közülük megöltek, tizennyolcat letartóztattak, öt ember pedig szökésben van.

Magas rangú amerikai tisztségviselők vasárnap találkoztak Leon Charlesszal, hogy segítsék a nyomozást.

Ketten jelentkeztek a tisztségért

Az 53 éves Jovenel Moisét szerdára virradóra gyilkolták meg rezidenciáján, az országban ezt követően kéthetes rendkívüli állapotot hirdettek.

A gyilkosságot követően ketten is jelentkeztek az ideiglenes kormányfői tisztségért, Ariel Henry és Claude Joseph.

Az elnök helyét a szenátust vezető Joseph Lambert vette át pénteken. Lambert Ariel Henryt támogatója, akit még a meggyilkolt elnök nevezett ki miniszterelnöknek. Haitin szeptemberben tartanak parlamenti és elnökválasztást.

Politikai válság, korrupcó, bűnbandák

Haitit politikai válság sújtja, Jovenel Moisét - aki ellen nemrég erőszakos tüntetéseket is szerveztek - korrupció mellett azzal is vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban.

A meggyilkolt elnök egy ideje rendeleti úton kormányzott, ugyanis az országban nem tartottak választásokat, holott az ellenzék szerint az államfő mandátuma lejárt.

Haitin az utóbbi években elharapózott a bűnözés is, a súlyos szegénységgel küzdő ország egyes részeit fegyveres csoportok ellenőrzik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Eltemették Haiti július 7-én meggyilkolt elnökét

Visszatért Haitira a meggyilkolt elnök felesége

Rendkívüli állapotot rendeltek el Haitin az elnök meggyilkolása után