Franciaország nemek közötti egyenlőségért felelős minisztere, a zöld-foki-szigetekei bevándorlóktól származó Elisabeth Moreno volt a Global Conversation vendége.
Franciaország nemek közötti egyenlőségért felelős minisztere, Elisabeth Moreno volt a Global Converstion vendége. Moreno zöld-foki szigeteki bevándorló-családba született, a társadalmi ranglétrán emelkedett fel, és befolyásos üzleti vezetővé vált a technológiai ágazatban. A politikai életben újonc, tavaly nyáron nevezték ki a nemek közötti egyenlőségért, a sokszínűségért és az esélyegyenlőségért felelős miniszteri megbízottnak. A miniszterrel az Euronews riportere, Anne Devineaux beszélgetett.
Anne Devineaux, Euronews: Az ön fő küldetése most a diszkrimináció elleni küzdelem. A világjárvány elmélyítette ezeket az egyenlőtlenségeket, ezeket a megkülönböztetéseket. Többek között a nők a fő vesztesek. Mit tesznek ennek a vészhelyzetnek a tükrében?"
Elisabeth Moreno, nemek közötti egyenlőségért felelős francia miniszter: A kérdést hallva Simone de Beauvoir idézete jut eszembe, amikor azt mondta, hogy csak egy politikai, gazdasági vagy vallási válság kell ahhoz, hogy a nők nehezen kivívott jogai visszaszoruljanak. És pontosan ez történt a világjárvány során. A nők egyaránt a válság frontvonalában voltak, mivel nők töltötték be az olyan alapvető munkakörök nagy részét az egészségügyben. Ők voltak ott az idősotthonokban, hogy gondoskodjanak az idősekről. Ott voltak az oktatásban, a szolgáltatásokban és a takarításban. És ők voltak, ahogy Ön is mondta, az első áldozatok, mert amikor bejelentették a bezárást, ők voltak azok, akik otthon, amikor csak lehetett, távmunkát végeztek, gondoskodtak a gyerekek házi feladatáról, és egyúttal a háztartási feladatokat is ellátták. Mivel a technológia világában dolgoztam, mindig is úgy gondoltam, hogy a technológia hatékony eszköz a nők számára a nagyobb rugalmasság, a munka és a magánélet jobb egyensúlyának megteremtéséhez. Ugyanakkor csapdába is ejtheti a nőket. A háztartási feladatok ellátása és az irodában való munkavégzés olyan mentális nyomást jelent, amely elviselhetetlen. A koronavírus utáni világot sokkal befogadóbbá és sokkal egyenlőbbé kell tennünk, nemcsak a jogok, hanem a nők számára a nagyobb szerepvállalás érdekében biztosított eszközök tekintetében is.
— Ami a családon belüli erőszak konkrét kérdését illeti, itt is drámai következményekkel járt a bezártsági időszak. Hogyan áll Franciaország más európai országokhoz képest?
— Az erőszak öl, megöl fizikailag, megöli az álmokat és megöli az ambíciókat. 2019-ben elindítottuk a családon belüli erőszak konzultációt az ágazat különböző szereplői között, amelyből 46 konkrét és gyakorlati intézkedés született, mint például vészhelyzeti szálláshely épült erőszak áldozatául esett nőknek és bemutattuk a közeledésgátló karkötőket is, amelyek biztosítják, hogy az agresszorok távol maradjanak az áldozatoktól.
— Ami a közeledésgátló karkötők kérdését illeti, Spanyolországban például már több mint tíz éve alkalmazzák őket. Franciaország miért ilyen későn?
— Igaza van. Ezeket a karpereceket tavaly december végén Franciaország valamennyi joghatóságában bevetették. Most májusban vagyunk. Időt kell adnunk, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Néhány évvel ezelőtt a családon belüli erőszak csak egy rövid hír volt. Egészen a közelmúltig még nem képeztünk ki 70 000 rendőrtisztet arra, hogy a családon belüli erőszakkal konkrétan foglalkozzanak. Néhány évvel ezelőtt a bírákat még nem foglalkoztatták ilyen proaktív módon a családon belüli erőszakkal kapcsolatos kérdésekkel. És pár éve a társadalom még általában úgy vélte, hogy a családon belüli erőszak magánügy, amellyel nem szabad foglalkozni.
— Most az üzleti világról szeretnék beszélni, amelyet ön jól ismer. A francia közgyűlés most szavazott egy törvénytervezetről, amely kvótákat ír elő az 1000 főnél többet foglalkoztató vállalatoknál. Erőszakkal bevezetett kvóták? Nincs más megoldás?"
— Ez a törvénytervezet számos intézkedést tartalmaz. Ön említi az 1000 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatokra vonatkozó célértékeket, amelyek szerint a vezetői pozíciókban 30%-nál több nőt kell majd foglalkoztatni. De azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ez a törvény nem csak a kvótákról szól. A felsőoktatással is foglalkozunk, hogy több fiatal lányt tudjunk bevonni olyan szakmákba, amelyeket a nők elhagynak, például a természettudományok, a technológia és a mérnöki tudományok területén. A digitális ágazatban a szakmai lehetőségek ma exponenciálisak. A nők pedig kimaradnak ezekből a lehetőségekből. Franciaországban mindössze 12% a női startup-alapítók aránya, 12%.
— Ezen a héten volt a homofóbia és transzfóbia elleni világnap. A jogvédő szervezetek elítélik, hogy több európai országban: Magyarországon, Lengyelországban, de Franciaországban is komoly visszaesés történt az LMBT emberek jogaiban. Franciaországot a cselekvés hiánya miatt bírálták. Mit válaszol erre?
— Negyvenkét intézkedést hoztunk az LMBT emberek jogainak elismeréséért, annak érdekében, hogy biztosítsuk számukra mindezen jogok tényleges hozzáférését, hogy harcolhassanak a gyűlölet és a diszkrimináció ellen, amelynek áldozatai, és hogy javíthassák mindennapi életüket. Holnap azt szeretnénk, hogy a leszbikus kapcsolatban élő nők, de az egyedülálló nők is, hozzáférjenek az orvosilag támogatott reprodukcióhoz. Ha mindezen intézkedésekkel együtt úgy gondoljuk, hogy Franciaország nem cselekszik, azt hiszem, az nem igazságos. Amikor Lengyelországnak volt ez a hihetetlen ötlete, hogy LMBT-mentes zónákat alapít, akkor reagáltunk, írtunk az Európai Uniónak, hogy szankciókat kérjünk, mert az Európai Unió is olyan értékeket képvisel, amelyekért mindannyiunknak ki kell állnunk.
— Bevándorló hátterű nőként Ön személyesen is szembesült ezekkel a megkülönböztetésekkel. Hogyan reagált ezekre?
— Szembesültem az összes megkülönböztetéssel, amit csak el lehet képzelni. Az összessel. Nő vagyok, fekete vagyok, bevándorló vagyok, és fogyatékosságom is van. Nem fogom elmondani az összes sérelmet és megaláztatást, amit elszenvedtem, mert az vagyok, aki vagyok. De ugyanakkor volt szerencsém olyan országban felnőni, ahol az állami iskola előnyeit élvezhettem. És ahol sikerült mindazt elérnem, ami most az enyém. A szüleim soha nem gondolták volna, hogy ez lehetséges. Én sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Mert a hozzám hasonló emberek állandó öncenzúrában vannak, mert annyit hallják, hogy nem nekik való, "mit képzelsz magadról?", "maradj a helyeden". Néhányan feladják. Én szerencsés vagyok, mert voltak körülöttem emberek, akik elkísértek, akik felém nyúltak, akik segítettek. És a jelenlegi posztomon, én is pontosan ezt szeretném tenni másokért.