NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elfogták a drezdai kincstárrablás utolsó gyanúsítottját

A Residenzschloss kincstára (illusztráció)
A Residenzschloss kincstára (illusztráció) Szerzői jogok Jens Meyer/AP2020
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A klánoknak nevezett, általában több ezer fős németországi szervezett bűnözői csoportok azután alakultak ki, hogy a nyolcvanas években jelentős számban menekültek emberek Libanonból Nyugat-Németországba.

HIRDETÉS

Az őrök szeme láttára törtek be pillanatok alatt a drezdai Residenzschloss kincstárába 2019-ben egy éjszaka, bezúzták a vitrinek üvegeit, és számos történelmi ékszerrel, illetve műkinccsel elmenekültek a helyszínről. A nyomozók az egyik gyanúsítottat már 2020-ban elfogták, társát pedig most sikerült letartóztatni.

Fél évig tartó bujkálás után rendőrkézre került a szász uralkodók drezdai palotájának világhírű kincstárából történelmi ékszerritkaságokat elrabló csoport utolsó feltételezett tagja, jelentette be a drezdai ügyészség.

Euronews
A Residenzschloss kincstárának egyik történelmi ékszereEuronews

A tavaly november óta körözött Abdul Majed Remmo az utóbbi hónapokban kétszer is elmenekült a razziázó rendőrök elől.

A szervezett bűnözés számos területén érdekelt berlini Remmo-klán tagját végül a német fővárosban fogták el, a szövetségi rendőrség egy különleges bevetési egységének közreműködésével.

Ikertestvérét, Mohamed Remmót még tavaly decemberben, három feltételezett társukat novemberben vették őrizetbe.

fotó: Sebastian Kahnert/dpa via AP
A Residenzschloss kincstárának ezüsttermefotó: Sebastian Kahnert/dpa via AP

A nyomozás feltárta, hogy az ikerpárnak segítői is voltak: 2019 novemberében egy öt fiatalemberből álló csoport tört be a szász választófejedelmek és királyok múzeumként működő drezdai palotájának (Residenzschloss) kincstárába.

A Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészbe célirányosan törtek be, jó helyismerettel. A múzeum itt páratlan történelmi emlékeket és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat állított ki.

Videón a betörésről (Euronews)

A Remmo-klánhoz más nagyszabású betörések is kapcsolódnak, köztük a Big Maple Leaf nevű 100 kilogrammos, színarany kanadai érem ellopása a berlini Bode Múzeumból.

A klán drezdai műveletében drágakövekkel díszített tárgyakat zsákmányoltak, köztük Amália Auguszta bajor királyi hercegnő több mint 600 briliánssal kirakott mellszalagját és briliánsokból álló nyakéke egyes részeit.

Ez volt a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabású műkincsrablása. A tizenegy műremekből álló zsákmánynak nyoma veszett.

fotó: Jens Meyer/AP
A Residenzschloss kincstárafotó: Jens Meyer/AP

A klánoknak nevezett, általában több ezer fős németországi szervezett bűnözői csoportok azután alakultak ki, hogy a nyolcvanas években jelentős számban menekültek emberek Libanonból a polgárháború (1975-1990) elől az akkori Nyugat-Németországba.

A felnőttek évekig nem vállalhattak munkát, gyermekeikre nem vonatkozott az iskolakötelezettség. A bűnöző életmód főként ennek hatására terjedt el körükben.

A klánok a szervezett bűnözés számos területén érdekeltek, ilyen például a kábítószer-terjesztés, a zsarolás, a védelmi pénz szedése és a prostitúció.

Jelenlétük leginkább Berlin nyugati részére és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nagyvárosaira jellemző.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

20 millió kanadai dollár értékű lopás Torontóban

Maga alá rogyott Angela Merkel lovasszobra – nem alkotják meg újra

Amszterdamban tüntetnek a holokauszt-múzeumot megnyitó izraeli államfő ellen