NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Előzetesben a kazanyi vérengzés gyanúsítottja

Üvegfal mögött hallgatja a bíróság végzését a kazanyi vérengzés gyanúsítottja 2021. május 12-én
Üvegfal mögött hallgatja a bíróság végzését a kazanyi vérengzés gyanúsítottja 2021. május 12-én Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A 19 éves lövöldöző akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

HIRDETÉS

Szótlanul hallgatta a bíróság végzését a kazanyi iskolai vérengzéssel gyanúsított Ilnaz Gajavijev. A döntés szerint a fiatalembert két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték, mert tettéért akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

Gajavijevet gyanúsítják azzal, hogy Tatárföld fővárosában, Kazanyban lelőtt hét diákot és egy tanárt.

Az egyik tanárt, Elvira Ignatyevát a muszlim hagyományoknak megfelelően már ma eltemették. Ignatyeva saját testével védte diákjait, amikor a halálos lövés érte.

Gajavijev kihallgatásán nem tagadta a gyanúsítást, mely szerint törvényesen vásárolt fegyverével betört egykori általános iskolájába, és ott lövöldözni kezdett.

Tatárföld helyettes főügyésze, Alekszej Zajka azt mondta, legelőször a fiatalember mentális egészségét fogják megvizsgálni, ez legalább két hónapig, vagy annál is tovább tarthat. Bírósági pere csak ezután kezdődik majd.

Az iskola előtt hosszú sorban álltak a gyászolók, akik virágot hoztak az elhunytak emlékére.

A támadás után a Kreml szóvivője közölte: módosítják az országban a fegyverviselési szabályokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az iskolai vérengzés áldozataira emlékeztek a tatárföldi Kazanyban

Szigorítják az orosz fegyvertartási szabályokat

Lövöldözés egy kazanyi iskolában: több diák meghalt