NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Kalifátus szörnye a menekülttáborokban születhet újjá, „ISIS-gyerekek” képében

Szíria és Irak határvidékei tömve vannak táborokkal és bennük kisgyerekekkel
Szíria és Irak határvidékei tömve vannak táborokkal és bennük kisgyerekekkel Szerzői jogok Maya Alleruzzo/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Szerzői jogok Maya Alleruzzo/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több tízezer a száma azoknak a kisgyerekeknek, akik közel-keleti menekülttáborokban vagy árvaházakban sínylődnek. Közülük igen sokan nyugati államok polgárai, akiket megillet a szabad hazatérés joga. Helyben maradásuk egy új radikális nemzedék bölcsője lenne.

HIRDETÉS

27 ezer körül van a száma azoknak a kisgyerekeknek, akik még mindig menekülttáborokban vagy árvaházakban sínylődnek a Közel-Keleten. A táboréletről nagyobb videóriportot közölt az Euronews 2019 telén. Közülük továbbra is mintegy ötezer valamelyik nyugati állam polgára, akiket megillet ahazatérésjoga, még akkor is, ha a Kalifátusban születtek. A róluk való lemondás új terrornemzedéket szül. Az óra ketyeg, mert minden ott töltött napjuk távolabb löki őket a civilizáció lehetőségétőlbele a barbárság karjaiba.

Hogyan süllyedt ez idáig?

Az itt látható Twitter-videó drámaian festi le a bizarr helyzetet. Érdemes belenézni, mert a gyűlöletfal épülésének tömör történetét látjuk – mindössze 2 percben.

Az Arab News riporternőjével esett meg, hogy az al-Hol táborban ténfergő gyerekek előbb hazugnak és hitetlennek nevezték őt, amiért fekete hidzsab nélkül közeledett hozzájuk, majd tudatták vele, hogy ha majd felnőnek, le fogják mészárolni. Végül köveket hajigálva kergették el a tudósítót.

Mint látjuk, 5-8 éves srácokról van szó, akiket már kiürített az agymosás, és feltöltötte őket a gyűlölettel. Az itt látott gyerekek közül 5-6 vagy több minden további nélkül lehet teljes jogú brit, német vagy holland állampolgár. A lila anorákos kislány vagy a barna dzsekis kisfiú. Nem tudjuk.

táborlakó gyerekek kővel dobálják az Arab News riporternőjét

Európa, Ázsia és Afrika legtöbb országában az állampolgárság forrása a vérségi származás – Ius sanguinis –, ami Magyarországon is irányadó. Vagyis születése pillanatában a gyermek minden teketória nélkül megszerzi az egyik vagy akár mindkét szülője állampolgárságát. Hogy csak egy példát vegyünk: életének első órájában már jár neki az állami egészségügyi ellátás.

A táborlakó gyerek ezen joga teljesen független attól, hogy anyja-apja mit művelt a Kalifátus idején.

A Global Terrorist Index jelentése szerint a kalifátusi önkéntesek közel fele nyugati állampolgárságú nő. Legtöbbjük nem harcolni igyekezett oda, hanem urat és férjet keresett a terrorszervezet katonái között. Általános tévhit volt, hogy az ISIS gazdag férjet és pazar életet fog nekik biztosítani, luxussal és cselédséggel. Ez szinte sose történt meg.

Alapsztorinak számít az is, hogy a férjüket, vőlegényüket, baráti körüket követték az extrém veszélyes úton – becsapással, zsarolással és hazugsággal is – de legtöbbször szeretetből.

Ezért alakult úgy, hogy a hazatérésért folyamodók többsége kisgyermekes nő. Sokan „kaptak” olyan férjet, aki szintén vérségi alapú ország polgára. Ebből következően a már ott született gyermekük automatikusan valamely állam polgára – vagy akár mindkettőé. Megjegyzendő, hogy ugyanez a helyzet áll elő, ha a férj az európai, aki – mondjuk – szaúdi feleséget szerzett magának.

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet csúcspontján területe Nagy-Britanniával vetekedett, és 11 millió ember életét uralta. Ahogy sűrűsödtek a terrorállamot sújtó csapások, a fegyveresek negyede elhagyta a helyszínt és visszatért hazájába. Ez mintegy 80 országot jelent. További negyedük más terrorszervezethez csatlakozott. Jórészt az újjáéledő al-Kaidához Afganisztánban, vagy betagozódtak a tálib rendszerbe. (A bizonytalan afganisztáni NATO-kivonulás kapcsán hamarosan hallani fogunk róluk arról a színtérről is.)

A Kalifátus harci állománya hullámzó volt, 20 000 és 70 000 között mozgott. A fegyveresek százával hullottak el naponta, de az első években mindig jött az utánpótlás. Gazdag arab fiatalok nagy összegekkel licitáltak, hogy melyikük kerüljön előkelőbb helyre az öngyilkos merénylők listáján, és lehessen belőle mielőbb mártír. Ezzel a szervezet pénzügyi támogatásához is hozzájárultak.

Dalton Bennett/AP
2014 decemberében Yazidi harcosok gyülekeznek az Iszlám Állam elleni támadásra.Dalton Bennett/AP

Nem kisgyereknek való vidék

2018/19-től, amikor beállt a csalódás és kezdődött az egérútkeresés, a harcosok legtöbbje szétszéledt és vitte magával családját is újabb csataterekre. Sok gyereket viszont egyszerűen a sorsára hagytak. Vannak, akiknek mindkét szülője elmenekült, de ők ott ragadtak, kísérő és felügyelő nélkül, mint egy „gamin”. Másokat a szülők egyszerűen eladtak szolgának vagy szexcselédnek, és a vételárból finanszírozták a lelépést.

Sok teljes árva is ott ragadt, akinek szülei nem azonosíthatók. Ők nem a táborokban, hanem valamivel biztonságosabb gyermekotthonokban élnek, részesülnek világi oktatásban, rendszeres élelmezésben és orvosi ellátásban is.

Sonia Khush szíriai kormánymegbízott szerint a 3-4 éves árváknak még van esélyük az örökbefogadásra, és a nagyobbacskák némi zsebpénzt is kereshetnek ajándéktárgyak készítésével. Úgy heti 3 dollárt, ami persze nem sok, de kereken 3 dollárral több, mint táborlakó sorstársaik jövedelme.

Kush beszámol arról is, hogy a 6-10 évesek körében gyakori a szökés. Legtöbbjük szabad prédája a körzetben ólálkodó gyerekkereskedőknek és toborzóknak. Felőlük többé nem hallanak.

AP
Iraki családok érkeznek az al-Hol táborba 2019 októberébenAP

Az ISIS káosz-alapú társadalmában mindezek megtörténhettek és meg is történtek. Az ISIS-ról leváló családok közül sokan csatlakoztak az Európát megcélzó menekültáradathoz, csonkán vagy egészben. Hatalmas részük elakadt valamelyik jordániai, egyiptomi, libanoni vagy török táborban, mások Európa peremvidékein táboroznak-vándorolnak, és nem lehet pontosan tudni azt sem, hogy végül hányan érték el az Uniót.

Miért bonyolult a visszatelepítés?

  • Az ISIS „társadalmában” eszeveszett méretű volt a promiszkuitás, mivel a nőt kizárólag a szaporodás kényszerű kellékének és a szexuális vágy tárgyának tekintették. Ebből tömeges zűrzavar keletkezett.
  • sok nőnek több férfitől is született gyermeke (európai, arab, afgán, perzsa, afrikai, ázsiai), ezért ők egyenként eltérő állampolgárságot nyertek,
  • megtörténhet, hogy a gyerek eleve hontalannak számít, mert mindkét szülője olyan országból érkezett, ahol a területi jog irányadó, vagyis az állampolgárjog helyben születéssel nyerhető el (USA, Pakisztán, Tunézia, Marokkó). De azért is akadhatnak ilyenek, mert ott áll szegény árván, de egyik szülője állampolgársága sem deríthető ki.
  • előfordul, hogy az anya egyik gyermeke szabadulhatna (például mert belga), de a többieknek maradniuk kell. A legtöbb nő nem hajlandó ilyen döntést meghozni, ezért végül mindegyikük helyben ragad,
  • megalapozott rettegés, hogy hazatérve gyermekük állami gyámság alá kerülhet. Sőt, ha az anyát börtönbe küldik, akkor ez biztosan be is következik,
  • sok esetben az anya nem is próbálkozik a hazatéréssel, mert olyan országból származik, ahol erős esélye lehet akár halálbüntetésre is,
  • okkal tarthatnak a szervezet, az apa vagy a család bosszúvágyától is, ezért nem mernek válást benyújtani férjükkel szemben. Az iszlámban nem tilos a válás, de konzervatív szunniták nem nézik jó szemmel és szégyenbűnnek tekintik, aminek büntetése jobb esetben korbácsolás, de akár halál is lehet,
  • ha viszont nem válik el, akkor férje neve és arca üvöltő stigmaként virít az adatbázisban, és az asszony besorolódik a nemzetbiztonsági kockázatok közé,
  • az adatbázisok kuszasága és pontatlansága azt is eredményezheti, hogy maga a gyermek az illegális bevándorlók listájára kerül olyan országban, aminek teljes jogú polgára. Például mert egyedül érkezett Európába és származása kideríthetetlen, vagy anyja nincs tisztában az apa állampolgárságával illetve nem tudja azt igazolni.

Mi történik a helyben rekedtekkel?

A keserű sorsú Idlib városának közelében fekvő Qah tábor az egyik legnagyobbnak számít, ahol a nyomorúságon túl külső katonai csapások is keserítik a lakók életét. Másfél éve a szíriai kormánycsapatok SS-rakétái legalább 22 menekült halálát okozták itt. Mindezt azért, mert a tábor védelmét az al-Arijeh Mártírjai Brigád biztosítja, aki ellensége a damaszkuszi rezsimnek, tehát lőni kell rájuk.

A menekültek – járulékos veszteség.

HIRDETÉS

A tábort nem a kormány, hanem helyi gazdálkodók és egy török civil szervezet hozta létre, abban a rémületben, amikor az első menekülthullám megérkezett. A török határról visszafordított családok kezdtek szétszéledni a környéken, ijedelmet és károkat okozva, gyakran fosztogatva és erőszakoskodva. Kezdetben 5 000 fős befogadói kapacitást biztosítottak a számukra, de azt már rég túllépték.

Az ilyen telepeken az elemi létfeltételek is hiányoznak. Az egészségügyi és oktatási ellátás a nulla körül jár. A tábor törvényszerű közege a fertőzéseknek, TBC-nek, a gyermekbetegségeknek, a koraszüléseknek és a spontán vetéléseknek. Mindezt most a koronavírus fenyegetései is tetézik. A WHO, a UNICEF és más segélyszervezetek alkalmi támogatása nélkül a táborlakók fizikai túlélése szinte esélytelen lenne.

Azért is, mert a tágabb körzetben a háborús cselekmények egyáltalán nem értek véget. Emiatt a táborokba szorulók számának nem a csökkenésével, hanem további növekedésével kell számolni.

A táborok külső védelmét az biztosítja, aki a környéket katonailag uralja. Ám hogy a barakkok és sátrak homályában mi történik, azzal nem tudnak mit kezdeni. Pedig az lesz a közeg, ahol az extremizmus újra gyökeret ver.

AP
A Kalifátus szelleme még mindig terrorizálja áldozataitAP

Al-Hol – ezt a nevet érdemes a fejünkbe vésni

A Szíria és Irak határkörzetében fekvő táborban 20 embert lőttek le februárban, köztük egy rendőrtisztet és fiát, egy iraki férfit pedig lefejeztek. A gyilkosságokat az ISIS fegyveresei követik el, akik rendszeresen lecsapnak a táborlakókra. A létesítményt kurd megbízottak irányítják, akik eleve az Iszlám Állam halálos ellenségei, és tavaly közülük is elpusztult itt nyolc személy.

HIRDETÉS
Az ISIS szíriai alvó sejtjei szoros kapcsolatban állnak a táborok lakóival, főleg al-Hol körzetében. Aki megpróbálja ezeket felfedni, az halálnak teszi ki magát.
Badran Cia Kurd
szíriai kurd önkormányzati vezető

„Al-Hol lesz az a méh, amiből a szélsőségesek új generációi világra jönnek” – mondja a SKY Newsnak Abdullah Szulejmán Ali szíriai kutató, aki a dzsihádcsoportok mozgásait vizsgálja. Az ISIS nem fogja tűrni, hogy a táborokba összezsúfolt egykori tagjai és a gyerekeik elforduljanak tőle és elveszítsék harciasságukat. Azért, mert potenciális utánpótlásként tekint a több ezer kiskorú táborlakóra.

Az erőszak megugrása lassan hazatelepítésre ösztönzi a kormányokat, mert a táborokban brit, német, francia és holland gyermekpolgárokat fenyeget a pusztulás vagy a radikalizálódás. A folyamatot viszont nem csak a jogi tisztázatlanságok, de a hazai közvélemény megosztottsága is lassítja. A birminghami egyetem tanulmánya részletesen sorolja azokat az érveket, melyek a hazatelepítés ellen visszhangoznak a brit társadalomban. Mindenesetre a Johnson-kabinet már engedélyezett hazatéréseket.

Belgiumot megelőzően Oroszország és Indonézia jelentette be, hogy megkezdik a hazatelepítéseket. Az Egyesült Államok tavaly már hazavitte 27 polgárát, akik közül többen azonnal vád alá is kerültek. Várható a Biden-kormány hasonló intézkedése is.

„A hazád elárult téged – eljött az idő, hogy bosszút állj!”

A táborokban ragadt nyugati származású gyerekek távlati veszélyeztetettsége nagyon magas. Könnyű lesz majd cseperedésük éveiben besulykolni nekik, hogy nyomorúságukért az a nemzet a felelős, aki nem fogadta vissza őket, amikor még megtehette volna. Tehát elárulta őket, és ezért törleszteni kell.

Ausztráliában ezért tűnt fel a „Hozzátok haza az aussie-kat!" jelszó. A követelés annak tükrében is jogos, hogy Ausztrália légierővel és katonasággal is részt vett a Kalifátus elleni koalícióban, de mi értelme volt ennek, ha utána hátra hagyja a sajátjait? Jelenleg 67 ausztrál nőről tudni, hogy valamelyik táborban van. A mozgalom élén a Sydney-i Kamalle Dabboussy áll, akinek Mariam lánya és három lányunokája rekedt Al-Holban.

HIRDETÉS
Miért jobb, ha 26 vagy 24 évesen hozzuk haza őket? Kinek jobb, ha elrabolják a gyerekkorukat, kiteszik őket az erőszaknak és a rasszizmusnak?"
Kamalle Dabboussy
ausztrál állampolgár

Az apa-nagyapa súlyos nyomatékot adott követelésének azzal, hogy – önkéntesen – maga is beköltözött családja mellé a hírhedt táborba.

Erőfeszítéseit Peter Dutton ausztrál belügyminiszter közönye, aki a menekülteket „kidobandó hulladéknak” nevezi, és aki szerint az „ártatlan nő” fogalma nem is létezik. Utóbbit már kifejezetten az ISIS-hoz vándorolt ausztrál nőknek címezte. Mariam viszont állítja, hogy őt és arab férjét egy barátjuk bolondította át Szíriába, még libanoni nyaralásuk során. Miután férje elesett, őt kétszer is új házasságba kényszerítették. Jelenleg az Al-Hol nyugatiaknak lekerített szegletében sínylődik, gúnynevén a „Wild Westben”.

Hasonló a története az amerikai Samantha Sallynek is (34), akit arab férje vett rá, hogy hagyják hátra addigi gondtalan életüket. Samantha futárszolgálatot vállalt az ISIS számára, és Hongkong érintésével készpénzt, aranyat és drágaköveket csempészett Szíriába. A sors szeszélye folytán férje egy amerikai drón-támadás áldozata lett, így őt is új házasságba terelték. Az FBI ügynökei végül egy Roj nevű táborban bukkantak az asszonyra, ahol négy gyerekkel nyomorgott. Vele együtt a gyerekek is hazakerültek, de mivel anyjukra 6,5 évet mért ki a chicagói büntetőbíróság, további életük baljós.

Maya Alleruzzo/Copyright 2018 The Associated Press. All rights reserved.
egy szíriai ISIS-feleség és anyja gyászolja a férjet, akit Irakban halálra ítéltekMaya Alleruzzo/Copyright 2018 The Associated Press. All rights reserved.

Beláthatatlan feladat lesz a táborokból kikerülő gyerekek trauma-kezelése. Ők sose láttak más életet, mint a terror, az alávetés és a halál világát, és beléjük kódolták a terrorállamban megkövetelt viselkedést is. Nem elég kimenteni, hanem „újra kell civilizálni” őket. Ez rendkívüli körültekintést és szaktudást követel, nehogy állapotuk még rosszabbra forduljon, és dacba vagy agresszióba váltson át.

Minél idősebbek, annál nehezebb feladat lesz ez.

HIRDETÉS

A jövő terror-utánpótlását készítik elő

A helyben ragadt gyerekekre nem csak fizikai veszélyek leselkednek (éhezés, orvosi ellátás hiánya, verés, szexuális erőszak), de szellemi és kulturális zárványba is rekednek. Idegen és ijesztő felnőttekkel vannak kényszerűen összezárva, eltérő vallásokkal, más-más népcsoportból és nyelvcsaládból – így a bizalmatlanság és xenofóbia is rombolja a lelküket.

Szervezett oktatás és tudatos nevelés egyáltalán nem folyik, de nem is nagyon lenne hol. Iskolák nemhogy a táborokban, de a környékükön is elvétve léteznek. Az online tanítás feltételei kilátástalanok, és ugyanez a helyzet a szomszédos országok táboraiban is. Az UNICEF próbál oktatási programokat indítani a táborlakó kisgyerekek számára, ám ezek hatásfoka kétséges. Gyakran megtörténik, hogy maga a szülő tiltja el a gyerekeket a részvételtől, mert fél a következményektől.

Meg lehet ölni a kalifát, de attól még a kalifátus eszméje megmarad

2019 óta a nyugati világban elterjedt a közhit – de inkább illúzió –, hogy a Kalifátust végleg legyőzték és az ISIS nem katonai tényező többé. Ez egyáltalán nincs így.

Abu Bakr al-Bagdadi önjelölt kalifát, aki a Próféta egyenesági leszármazottjának mondta magát (vitathatóan) – 2019-ben kiiktatták. „Gyáva kutyaként halt meg..." – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.

Andrew Harnik/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved
Donald Trump amerikai elnök bejelenti az ISIS kalifájának likvidálását - Washington, 2019 október 27.Andrew Harnik/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved

A helyzet viszont az, hogy a kalifa személye – ha nem is lényegtelen –, de másodlagos. Persze kell állítani valakit, aki viseli a rangot, de mivel az ISIS nem állam, az újjáépítése inkább egy tapasztalt katonát követel, mintsem spirituális vagy politikai vezetőt.

HIRDETÉS

A rajtaütés után – némi késedelemmel – Abdullah Kardast nevezték meg al-Bagdadi utódként. A legenda szerint ő is megfelel a prófétai leszármazás követelményének. Kardas bejárta a katonaság, a terror és a hálózatépítés minden lépcsőfokát, és kiváló szervezői képességekkel bír. al-Bagdival ellentétben – aki görcsösen ragaszkodott legrosszabb döntéseihez is – ő pragmatistább és óvatosabb is. Az elmúlt években szinte a nevét sem lehetett hallani, miközben a szervezet terebélyesedik. (A kalifaváltás zavaros időszakáról egy elfogott ISIS-parancsnok mesélt a MEMRI TV-nek.)

Az óvatosság és mélységes bizalmatlanság amúgy is az ISIS szabálykönyvének alapzata. Érthetően, hiszen végül magát al-Bagdadit is feleségtáborának egyik tagja és egy futára adta el a CIA-nek. (Ők most iraki fogságban várják kétes jövőjüket). A feleségek mellett a nagy számban beözönlő radikális egyetemistákat is szigorú vizsgálat alá vetik, mert forrófejűségükkel rendre zavart okoznak a szigorú katonai rendszerben.

Bár az ISIS uralta nagyobb településeket visszafoglalták, a szervezet még mindig befolyásos egyes területeken, és nemzetközi szerepe is nőtt. Nem csak Afganisztánban erősödik, de neki fölesküdött hívek tombolnak Nigériában, Maliban, Mozambikban is. Már vagy 30 országban mutatható ki a jelenléte, és bőven vannak még bevehető területei.

AP
egy Szíriába készülő 4 tagú angol családot fognak el egy isztambuli szállodában, 2016 januárjábanAP

Az ISIS rettegést keltő neve és „brandje” nagy vonzerő a kisebb szervezetek számára. Amikor az ISIS azt jelzi, hogy valamely akcióért „felelősséget vállal”, az jelenheti azt is, hogy valaki jelképes engedélyt kért tőle, és meg is kapta. Megtörténhet, hogy delegál valakit az akcióhoz, de nem ő szervezi meg és nem is ő hajtja végre. Lényeg az, hogy legyen valamilyen köze hozzá, amit kommunikálható.

Ilyen egyeztetések jórészt a Dark Weben, de a közösségi médiában is zajlanak. Például YouTube videók alá írt kommentekben, olykor alig konspiráltan. A terrormozgalmakat monitorozó SITE csoport azt mondja, hogy nem nagyon kapják őket direkt hazugságokon, mert ügyelnek a „hitelességre”. Nem feltétlen céljuk, hogy learassák a babért a feltörekvő új csoportok elől, mert számítanak rájuk a későbbiekben.

HIRDETÉS

Őket megajándékozzák „a Kalifátus katonája” címmel és örök hűbéressé teszik, akikkel a további akcióban már számolni lehet. Ide sorolható az al-Shabaab szomáliai terrorcsoport is, ami már egy ISIS/ al-Kaida szövetkezés terméke, ráadásul Afrika stratégiai fontosságú „szarván”, ahonnan a szuezi csatorna forgalmát is ellenőrizni lehet.

Az ISIS kommunikációja nehezen követhető, mert weblapjait, rádióadásait és közösségi médiás felületeit lankadatlanul üldözik, de azért megtalálják a módját a közléseknek. Elsősorban az Amaq News vagy a Nashir Media útján, de főként a közösségi médiában. A londoni és manchesteri terrortámadások után ezek a források kezdték híresztelni az ISIS érintettségét, bár gyanús, hogy sem az esemény lefolyásáról, sem az okozott pusztításról nem tudtak részletekkel szolgálni. A SITE szerint ezeket a „dicsőségeket” egyszerűen lenyúlták maguknak.

Többször megtörténik az is, hogy nem jelentetik a részvételüket valamelyik bűntettben, de a sajtó és a közvélemény megelőlegezi nekik a kétes bizalmat, főleg öngyilkos merényletek alkalmával. Ezeket a krediteket is zsebre vágják.

Kiterjedt pénzügyek, gyarapodó gazdagság, új veszedelmek

Az ISIS nem a semmiből termett, nem a nulláról indult. Voltak gyökerei az iszlám társadalmakban, és parancsnokságának több fontos tagja valamelyik hadseregből vagy titkosszolgálattól érkezett. Ezért már létrejöttének első évében kiterjedtebb volt, mint bármely korábbról ismert terrorcsoport.

Az ISIS-t nem csak mint haderőt, de mint társadalmi és gazdasági tényezőt is szét kell verni, le az alapokig, máskülönben a probléma vissza fog térni. Túlélő képességüket már többször bizonyították, pedig azt hihettük, hogy végeztünk velük.
Kenneth F. McKenzie Jr. tábornok
a US Central Command főnöke

A Kalifátus gazdasági ügyei, pénzkapcsolatai és beszerzési forrásai mélyen konspiráltak. Magasra fejlesztették a pénzmozgás nélküli juttatás rendszerét (hawala), amit már az al-Kaida is használt. Az ilyen műveletekben nevek, számlák, átutalások, valutaváltás vagy bizonylatok nem szerepelnek. A konspiráció alapja a kölcsönös bizalom, és erre építve a sejtek és támogatóik képesek dollármilliókat mozgatni és bármilyen pénznemben, elkerülve a pénzmosás gyanúját. A számla-befagyasztások és elkobzások réme már alig fenyegeti őket.

HIRDETÉS
Eric Feferberg/AFP or licensors
Christine Lagarde (IMF) és Emmanuel Macron francia elnök a "Ne jusson pénz a terrorra" című konferencia előtt - Párizs, 2018 április 16Eric Feferberg/AFP or licensors

A gazdasági háttérben nem kell feltétlenül politikai szponzorokat keresni. A havi alapbevételt a hívek adományai és a hitetlenekre kirótt fejadók biztosítják. A terrorcsoport úgy gondolja, hogy a gazdag bankok sem lehetnek mentesek ez alól, így őket is megsarcolja. Folyamatos bevételek származnak a harcosok önkéntes befizetéseiből, valamint túszejtésekből, emberrablásokból is. A bűnözés minden szintjén jelen vannak.

Alaptőkéjüket a moszuli jegybank kifosztásával szerezték, ahol temérdek készpénzt és tömbaranyat zsákmányoltak. Az iraki titkosszolgálat szerint már az első évben 2 milliárd dollár fölött rendelkeztek, ami azonnal a leggazdagabb iszlamista csoporttá emelte őket.

Az így felhalmozott alaptőkét szisztematikusan növelték, például a térségben rabolt műkincsek értékesítésével a nemzetközi piacokon. Egy igazi hétköznapi hősnek hála, szerencsére nem sikerült mindent elrabolniuk vagy szétrombolniuk. A pazar Palmyrai romváros múzeumának igazgatójából – Khaled al-Asszád szír archeológusból – nem tudták kiszedni a legértékesebb műkincsek rejtekhelyét, ezért nyilvánosan lefejezték. Történt mindez az UNESCO egyik világörökségi helyszínén, 2015-ben.

Szállj be a Dzsihádba a pénzeddel! - összefoglaló az ISIS első éveinek pénzügyeiről

Az induló Kalifátusnak gyors induló bevételei voltak az iraki hadseregtől zsákmányolt fegyverek eladásából és a körzet pénzváltóinak megsápolásából is. Uralták a terület kábítószerkereskedelmét, az olajtranszportokat, a prostitúciót, a gyermekkereskedelmet, és szemrebbenés nélkül kobozták el a lakosság vagyontárgyait.

A titokzatos katari kapcsolat - létezik egyáltalán?

Az ISIS külső támogatásának gyanúja rendre rávetődött a katari kormányra is. Ilyen kapcsolatot nem sikerült bizonyítani, de azt igen, hogy egyes katari illetőségű magánszemélyek aktívan szerveztek támogatásokat. Például Abd al Rahman al Nuaymi, aki egymaga havi 2 millió dolláros transzferek felett intézkedett az ISIS javára.

HIRDETÉS

A kis Öböl-menti emírség lakóinak 88%-a külföldi, és közülük sokan inkább üzletháznak tekintik az országot, mintsem a hazájuknak. A helyzetet bonyolítja, hogy itt található a térség egyik legnagyobb amerikai katonai bázisa is, amire Katar a nemzetbiztonságát építi. Ezért mondta sejtelmesen 2014-ben az emír – amikor a terrorizmussal való kapcsolatairól kérdezték –, hogy „megvan a saját gondolkodásmódom”.

A kalifátus katari, ománi, kuvaiti és szaúdi kapcsolatai jórészt beszűkültek, elapadtak. Nem csak a megszigorodott nemzetközi pénzügyi kontroll miatt, hanem mert durvuló módszerei és zűrzavaros ideológiája veszélyes lett mindenkire. A kalifátus túl nagyban és túl keményen játszik, így vele üzletelni extrém veszélyességű lett.

Időközben Szaúd-Arábia és Katar is megbékültek, ami tovább szűkíti a terrorszervezetek befolyását a közvetlen régióban (ISIS, Hamász, al-Kaida).

Maya Alleruzzo/Copyright 2018 The Associated Press. All rights reserved.
egy „ISIS-árva” a szíriai Salhiya gyermekotthonbanMaya Alleruzzo/Copyright 2018 The Associated Press. All rights reserved.

Globálisan viszont már egy nemzetközi franchise felé haladnak. Ha majd most Afganisztánban összeadódnak a Talibán, az al-Kaida, az ISIS és a közép-ázsiai terrorszervezetek kapacitásai, akkor minden eddiginél erősebb és veszedelmesebb új szörny léphet elő, soraiban már a menekülttáborokból toborzott fiatalemberekkel is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Oroszország hazatelepít 34 ISIS-árvát Szíriából, de még tízezrek vannak táborokban

Újabb fellebbezést nyújtottak be a két éve Iránban letartóztatott svéd EU-alkalmazott jogászai

Leállította a rendőrség Orbánék brüsszeli konferenciáját