Magyar is van a 2010-ben azonosított faj leírói között, eddig csak piaci tetemekből ismerte az állatot a tudomány.
HIRDETÉSIzgalomban tartja a zoológusszakmát és a vadvilág iránt érdeklődő közvéleményt, hogy először sikerült lefotózni az embertől elzárt tájakon élő Walter-bóbitásantilopokat.
Nincs összhang a zoológusok között
A bóbitásantilopok a Walter-féle faj nélkül is feszültséget keltenek a rendszertannal foglalkozó szakemberek körében.
Nincs összhang a zoológusok között, mert a hagyományos elkülönítés két nemet jelöl meg: a pusztai-bóbitásantilopot és az összes többi fajt.
Újabban felmerült, hogy a Maxwell-bóbitásantilop és a kék bóbitásantilop nem kellően közeli rokona a többi fajnak ahhoz, hogy egy nembe sorolják velük.
Új izgalmat hozott 2021
Először készültek olyan jó minőségű felvételek, amiken természetes élőhelyükön láthatók az eddig csak tudományos következtetések útján leírt fajt, a Walter-bóbitásantilopot.
A kis méretű afrikai antilopfajok bóbitás elnevezése arra utal, hogy a többinél hosszabbra nőtt szőrszálak találhatók a szarvak között.
A főleg esőerdőben élő állatok egy csoportja Walter Verheyen professzorról kapta nevét, a tudós ugyanis korát megelőzve már az 1960-as évek második felében feljegyzéseket írt elkülönítésükről.
Magyar tudós is a leírók között
Eddig csak bozótvadászatok zsákmányait értékesítő piacokon felbukkant tetemek és múzeumi preparátumok alapján következtetett a tudomány a Walter professzor által leírt faj önálló létére. A tudós 1968-ban maga is elejtett ilyen állatot, de egy példány kevés a pontos meghatározáshoz.
A róla elnevezett fajt végül három tudós Erik Verheyen, Gontran Sonet és Nagy T. Zoltán írta le 2010 nyarán, az elnevezésben emlékezve Walter Verheyen munkásságára.
Miért szenzációs a most készült felvétel?
A Walter-bóbitásantilop rejtőzködő életmódot él, az ember által szinte megközelíthetetlen tájakon. Togo, Benin és Nigéria sűrű, járhatatlan esőerdőinek lakója, így eddig nem sikerült lencsevégre kapni természetes élőhelyén.
Nagy valószínűséggel ez az oka hogy csak 2010-ben ismerte el létezését a tudomány. Életmódjáról is keveset tudunk. Különféle leveleket, rügyeket, hajtásokat, fűféléket, gyümölcsöket, rovarokat és tojásokat fogyaszt. Táplálkozásában más állatfajok, például a majmok is segítik a fákról leejtett gyümölcsökkel.
Az egyedek megfigyelését nehezíti, hogy példányai kis termetűek. Marmagasságuk mindössze 40 cm, hosszúságuk 50 cm. A kifejlett hím testtömege maximum 6 kilogramm lehet, míg a nőstények 4 és 6 kilogramm közöttiek.
Kevés példány ismert, de nincs a Vöröskönyvben
A Walter-bóbitásantilopnak 41 egyedét sikerült összeszámlálni az eddig előkerült tetemek összesítésével. Ennek ellenére nem szerepel a kihalás szélére sodródott (fokozottan veszélyeztetett) élőlényeket soroló Vöröskönyvben.
Egy hagyománynak köszönhetően került az állat több példányának teteme úgynevezett bozótpiacokra, ahol a környéken élők adják el zsákmányaikat.
Az állatok élőhelyének közelében népszokás, hogy a házasságot kötők tiszteletére a családok vadászatot rendeznek. Az elejtett példányok húsa a lakodalom menüjéhez volt alapanyag az ősi szokás szerint, azonban az egykori folklór elüzletiesedett, a zsákmány piacokon köt ki.
Egyelőre nem áll rendelkezésre elég információ, hogy a tudósok megítéljék a Walter-féle faj populációjának helyzetét, a valószínűsíthető veszélyeztetettség mértékét, illetve az állatok részletes rendszertani kutatása és életmódjának megfigyelése még hátra van.