NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Világjárványok: globális együttműködést javasolnak vezető politikusok

Világjárványok: globális együttműködést javasolnak vezető politikusok
Szerzői jogok Afptv
Szerzői jogok Afptv
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A WHO főigazgatója szerint is „eljött az idő a cselekvésre”.

HIRDETÉS

Globális együttműködési keretrendszer létrehozását javasolják a világ vezető politikusai a jövőbeli világjárványok megelőzésére és kezelésére.

A – többek közt Boris Johnson brit miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, valamint az Európai Tanács elnöke és a WHO főigazgatója által aláírt – dokumentum szerint a szükséges információcsere felgyorsítása mellett finanszírozást is biztosítanának kutatásokhoz és fejlesztésekhez.

A világ több vezető újságjában (Daily Telegraph, Le Monde, El País, Frankfurter Allgemeine Zeitung) megjelent közös felhívás aláírói leszögezik, hogy az 1940-es évek óta a koronavírus-világjárvány a legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie.

A témában az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke, Tedrosz Gebrejeszusz közös sajtótájékoztatót tartott.

- Eljött az idő a cselekvésre. A világ nem engedheti meg magának, hogy megvárja, amíg a világjárvány véget ér, és csak akkor kezdjen el felkészülni a következőre. Nem szabad úgy visszatérni a szokásos életünkhöz, hogy hagyjuk elhalványulni a válság emlékeit – mondta többek közt a WHO elnöke.

Gebrejeszusz bejelentette, hogy a WHO májusban előterjesztheti a világjárványokról szóló nemzetközi megállapodásra irányuló javaslatát, amely segíteni kívánja a koronavírus-járvány által feltárt hiányosságok kezelését, a nemzetközi egészségügyi előírások végrehajtását, és együttműködést biztosít a járványmegelőzés és az esetleges újabb járványokra adható válaszlépések területein.

Charles Michel úgy fogalmazott, hogy egyetlen ország, egyetlen kontinens sem képes egyedül legyőzni a járványt. Egy ilyen probléma globális megközelítést és kollektív elkötelezettséget igényel a legmagasabb politikai szinten. Nem az a kérdés, hogy lesz-e következő pandémia, hanem az, hogy mikor – mondta az Európai Tanács elnöke hozzátéve, hogy az Európai Unió mindent megtesz, hogy finanszírozást biztosítson a koronavírus elleni oltóanyagok gyártásának globális növelésére. 

Michel azt is kiemelte, hogy biztosítani kell az oltásokhoz, gyógyszerekhez és koronavírus-tesztekhez való egyetemes és méltányos hozzáférést.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Globális együttműködés a világjárványok ellen

A Himalája sem állította meg a bhutáni király önkénteseit

Új kihívás a koronavírus elleni küzdelemben a gyerekek oltása