Háborúk, birodalmi játszmák és kereskedelem - a világ szeme évszázadok óta a Szuezi-csatornán.
HIRDETÉSA Szuezi-csatornán beszorult konténerszállító miatt csak hat napra bénult meg a hajóforgalom, de a baleset ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire jelentős ez a víziút a világkereskedelem szempontjából. A 193 kilométer hosszú csatorna ellenőrzéséért nem véletlenül versengenek már évszázadok óta.
A Szuezi-csatorna a Panama-csatornával és az Északi- és Keleti (Balti)-tengert összekötő németországi Nord-Ostssee-Kanallal együtt a világ legjelentősebb mesterséges tengeri csatornái közé tartozik, rajta halad át a tengeri világkereskedelem mintegy 12 százaléka. Ez a legrövidebb hajózási útvonal Európa és Ázsia között. A Dél-Afrikát megkerülő alternatív útvonal 25 ezer kilométerrel hosszabb, és csaknem két héttel tovább tart.
Becslések szerint naponta mintegy 9,5 milliárd dollárnyi áru nem tudott továbbhaladni a Szuezi-csatornán az Ever Given keresztbe fordulása miatt. A konténerhajók elsősorban európai piacokra szállítanak kész- és sok iparág számára nélkülözhetetlen félkészterméket Kínából. A pandémia mellett ez a baleset is rávilágított arra, mekkora károkat okozhat a nemzetközi fuvarozás sérülékenysége.
Kis csatornatörténet
A Szuezi-csatorna Egyiptomban a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze. Amíg meg nem épült a mesterséges vízi út, addig az árukat a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között gyakran csak úgy lehetett átszállítani, hogy a hajókból kirakodták, és a szárazföldön áthordták.
A Nílust a Vörös tengerrel összekötő kisebb csatornát már az ókorban is építettek III. Szenuszert fáraó idejében, amely évszázadok alatt betemetődött. Később épült egy másik mesterséges csatorna, amely a Nílus egyik ágát kötötte össze a Vörös tengerrel, ezen még Kleopátra idejében is közlekedtek hajók. A vízi utat hol elfelejtették, hol használták, de egészen 767-ig kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött, amikor végleg betemették al-Manszúr bagdadi kalifa utasítására a Nílus-deltavidéki lázadók elszigetelése érdekében.
Egy modern csatorna építésére egészen a 18. századig kellett várni. Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójakor így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. Az előkészületeket 1799-ben kezdték meg, de a munkálatokat felfüggesztették.
Évtizedek múlva kezdték el francia tudósok ismét tanulmányozni a csatornaépítés lehetőségét. 1858-ban Ferdinand de Lesseps megalapította a Szuezi-csatorna társaságot, miután 99 évre szóló koncessziókat kapott Szaíd pasa egyiptomi alkirálytól a tengerhajózási csatorna megépítésére és üzemeltetésére. A csatornát tíz év múlva, 1869-ben nyitották meg.
1875-ben a brit kormány kivásárolta a Csatorna-társaságból Egyiptom résztulajdonát, így a csatorna működtetése részben Nagy-Britannia irányítása alá került, osztozva a többségében francia magánbefektetőkkel. A csatorna stratégiai fontosságúvá vált, mivel kereskedelmi összeköttetést jelentett Nagy-Britannia és gyarmatai (India, Ausztrália, Új-Zéland) között.
1882-ben az Egyesült Királyság csapatai elfoglalták Egyiptomot, és átvették a csatorna fölötti „védnökséget” az Oszmán Birodalomtól. 1888-ban az európai vezető hatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, a Német Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, az Oszmán Birodalom) a konstantinápolyi konvencióban rögzítették, hogy garantálják a Szuezi-csatorna szabad átjárhatóságát minden hajónak, háborúban és békeidőben egyaránt.
A csatorna kezdetben csak egyirányú – észak-déli irányú – vízi szállítást tett lehetővé Európa és Ázsia között, Afrika megkerülése nélkül. A hajók egyszerre csak egy irányba haladhattak a csatorna kapacitása miatt, de 2015-ben elkészült az új szuezi csatorna, ekkor átadták a csatorna második ágát, ami lehetővé teszi, hogy a hajók egy 35 km-es szakaszon egyidejűleg mindkét irányban áthaladjanak.
Navigare necesse est
A csatorna hajózása rendkívüli felkészültséget igényel, ezért a rajta áthaladó hajók kapitánya mellé egy úgynevezett "pilot" vagyis pilóta is beül, neki van helyismerete, hogy a - jelek szerint- számos veszélyt rejtegető vízi út csapdáit kikerülje. Ez az Ever Given esetében nem sikerült, állítólag az ilyenkor Egyiptomban szokásos úgynevezett khamszín szél (ötvennapos szél) lepte meg a hatalmas rakománnyal közlekedő hajót és legénységét.
Egyébként részben ezt a sérülékenységet használta ki, illetve próbálta meg kihasználni a brit miniszterelnök, Anthony Eden 1956-ban, amikor a szuezi válság zajlott. Ugyanis a brit kormány arra számított, hogy az egyiptomiak, akik kiragadták kezükből a csatorna irányítását, hamar feladják, mivel nincsenek megfelelően képzett pilótáik az ott áthaladó hajók navigálására, a kiképzés pedig mintegy két évet vesz igénybe az alábbi, korabeli híradórészlet szerint. Arra azonban nem számítottak, hogy a Szovjetunió örömest segít Nasszer elnöknek abban, hogy fenntartsa az ellenőrzést a csatorna felett, ezzel borsot törve az "imperialisták" orra alá, ezért több tapasztalt tengerészt is küldött Egyiptomba.
A magyar történelembe is beleszólt a szuezi válság
1956-ban az USA és az Egyesült Királyság megtagadta a pénzügyi támogatást az Asszuáni-gát építéséhez, mert Egyiptom a Szovjetunió segítségével fegyverkezett. Válaszul 1956. július 26-án Nasszer egyiptomi elnök államosította a csatornát, és megtiltotta az izraeli hajók áthaladását. Nasszer aznapi rádióbeszédében többször is érthetően kiejtette annak a francia mérnöknek, Ferdinand de Lessepsnek a nevét, aki még az első modern csatornát építette: ez volt a kódszó a katonáknak arra, hogy foglalják vissza a Szuezi-csatornát a britektől. A csatornát államosították, a tulajdonosoknak pedig részvényeik ellenértékét az aznapi árfolyam szerint kifizették.
Mindez októberben brit, francia és izraeli invázióhoz vezetett. Az Egyesült Államok és az ENSZ is elítélte a katonai beavatkozást, végül a szovjet fenyegetés is közrejátszott abban, hogy kivonták a csapatokat. A szuezi válság krízishelyzetet teremtett a brit gazdaságban, és az Egyesült Királyság megszégyenüléséhez vezetett politikai szempontból is. A Bank of England 45 millió dollárt vesztett 1956. október 30-a és november 2-a között, valamint az olajszállítmányok sem érkeztek meg a szigetországba. A briteknek az IMF-hez kellett fordulniuk, de megtagadták tőlük a pénzügyi segítséget. Tömegek tüntettek rendszeresen Egyiptom megszállása ellen, kifogásolva az inváziót mind erkölcsi, mind gazdasági szempontból. Ráadásul ezen a ponton "beszállt" Szaúd-Arábia is, amely olajembargót vetett be Nagy-Britannia és Franciaország ellen, saját NATO-szövetségeseik pedig nem voltak hajlandóak eladni az arab országoktól vásárolt olajukat nekik.
London és Párizs kénytelen volt meghátrálni a nemzetközi nyomás miatt. Látható tehát, hogy a Szuezi-csatorna hajózhatóságának mekkora gazdasági, politikai jelentősége van, hogy még egy olyan erős államot is térdre kényszerített a körülötte kialakult helyzet, mint amilyen az Egyesült Királyság. Nem beszélve a magyarok ügyéről... Ekkor már a londoni parlamentben is több felszólalás volt a Magyarországon éppen ezekben a napokban zajló forradalom miatt, amely a szuezi válság teremtette helyzetben lekerült a nagyhatalmak napirendjéről. Az invázió híre elterelte a figyelmet a forradalomról, de meg is osztották a nyugati államokat. Eisenhower október 31-én kinyilvánította, nem áll szándékában beavatkozni, továbbá nem kíván új szövetségeseket Kelet-Európában. Azt, hogy ez mekkora mértékben befolyásolta a magyar forradalom kimenetelét, ma már nem lehet megállapítani, mindenesetre az, hogy a Nyugatot akkor éppen a szuezi válság kötötte le, nem pedig az, hogy valamilyen módon nyomást gyakoroljon a Szovjetunióra a magyarok ügyében, semmiképp nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni.
A szuezi válság során keletkezett károk és az elsüllyedt hajók miatt a csatorna zárva volt egészen 1957 áprilisáig. Utána ENSZ-csapatok biztosították a területet, és tartották fenn a Sínai-félsziget semlegességét. Az Egyesült Királyság és Franciaország hatalma a történtek után meggyengült, és kialakult a kétpólusú világ, élén a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal. A brit miniszterelnök lemondásra kényszerült, ellenlábasa, Nasszer azonban megerősödött.
A csatorna zárva volt az 1967-es hatnapos háború és az 1973-as arab-izraeli háború miatt egészen 1975 júniusáig, mert ez lett gyakorlatilag a frontvonal Izrael és Egyiptom között.
A csatornát 1975-ben békét sugárzó gesztusként nyitotta meg újra Anwar asz-Szadat egyiptomi elnök. Ma naponta mintegy 300 millió tonna árut hajóznak át a Szuezi-csatornán.