NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megerősítette az Európai Unió az oltási stratégiáját

Megerősítette az Európai Unió az oltási stratégiáját
Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Arató László
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megerősítette az Európai Unió az oltási stratégiáját. A közös beszerzés keretében már 2,6 milliárd adagra adott le rendelést az Unió,

HIRDETÉS

A kibővített oltási stratégia részeként az Európai Unió további 300 millió adag oltóanyagot vásárolt a Modernától. A Pfizer/BioNTech cég pedig azt közölte, hogy az EU 200 millió adaggal többet kap tőlük.

Annak ellenére, hogy a nemzeti kormányok bejelentették, hogy további adagokat vásárolnak maguknak, Ursula von der Leyen, az EU Bizottság elnöke azt mondta egy sajtótájékoztatón, Brüsszelt nem értesítették az EU-s terven felüli vásárlásokról.

"Meg tudtunk állapodni ebben az óriási mennyiségben, a 2,3 milliárd adagban az Európai Unió és a szomszédsága számára. Valójában a Moderna 300 millió adagjával még ennél is többről van szó. Tehát mindannyian ebben a keretben mozgunk és sem engem, sem a Bizottságot nem értesítették másról" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Arra a felvetésre, hogy az EU miért nem kívánja használni az orosz Szputnyik V oltást, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy a gyártó nem kérte az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását - és megkérdőjelezte Moszkva világméretű dózisértékesítését, miközben a saját oltási programja elakadt.

Az oltások beadása továbbra is a nemzeti egészségügyi rendszereknek feladata. Néhányan azt mondják, hogy ha az EU növeli ezen rendszerek támogatását, akkor a dolgok gyorsabban haladhatnak.

"A mélyponton már túl vagyunk. Szerintem az oltóanyagellátás helyzete, ha megnézzük a legátláthatóbb nemzeti egészségügyi hatóságokat, azt jelzi, hogy mindez a jövőben jelentősen javulni fog - és ez nagyon jó hír" - nyilatkozta az Euronewsnak Jacob F. Kirdegaarde, a német Marshall Alap vezető munkatársa.

Az EU a HERA inkubátor elnevezésű programot is elindítja - egy projektet az új COVID 19 variánsok felderítésére és tanulmányozására, az ellenük szolgáló védőoltások kifejlesztésére, és ezek széleskörű előállításának biztosítására.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem csillapodnak az ügynöktörvény által kiváltott indulatok Grúziában

Újabb fellebbezést nyújtottak be a két éve Iránban letartóztatott svéd EU-alkalmazott jogászai

Leállította a rendőrség Orbánék brüsszeli konferenciáját