NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újra választanak a koszovóiak

Újra választanak a koszovóiak
Szerzői jogok AP Photo/Visar Kryeziu
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Előrehozott választásokat tartanak Koszovóban, mivel a jelenlegi kabinet tavaly júniusban törvénytelenül alakult meg.

HIRDETÉS

**Előrehozott választásokat tartanak Koszovóban. A közvélemény-kutatások szerint egyik pártnak sem lesz meg a kellő többsége a kormányalakításhoz, így hosszan elhúzódó koalíciós tárgyalásokkal lehet majd számolni. A mintegy 1 millió 800 ezer szavazópolgár 120 parlamenti helyről dönt. **Előzetes eredmények éjfél körül várhatóak.

A legnagyobb támogatásra a baloldali, nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) számíthat, amelynek vezetőjét, Albin Kurti volt miniszterelnököt az alkotmánybíróság a héten eltiltotta az indulástól.

A Koszovói Demokrata Szövetség vezetője ugyancsak sok szavazatban bízik. Enver Hoxhaj korábban külügyminiszteri posztot töltött be.

A hivatalban lévő kormányfő, Avdullah Hoti szintén abban reménykedik, hogy megtarthatja pozícióját a megismételt voksolást követően is.

Koszovóban azért kell előrehozott választásokat tartani, mert az alkotmánybíróság a kormány tavaly júniusi megalakulását érvénytelennek nyilvánította. Az egyik roma kisebbségi képviselő szavazata ugyanis - amely nélkül nem alakulhatott volna meg a kabinet - érvénytelen volt, mert 2018-ban sikkasztásért börtönre ítélték. A törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki egy büntetőperben.

Az Önrendelkezés vezetőjét is ugyanezen az alapon tiltották el a részvételtől a mostani előrehozott választáson. Albin Kurtit 2018-ban bűnösnek találta a bíróság, mert 2015-ben több alkalommal is könnygázgránátot robbantott a parlament épületében, ezzel igyekezve megakadályozni egy Montenegróval kötött határegyezmény becikkelyezését.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ezrek tüntettek a szerb dínár betiltása ellen Koszovó szerbek lakta részén

Koszovóban euró lett a hivatalos fizetőeszköz

Intenzíven fejleszti a hadseregét Koszovó, Javelin rakétákat is rendelnek