NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Magyar fiatal nőket vittek németországi bordélyba, pénzüket elvették

Bordélyház Németországban (illusztráció)
Bordélyház Németországban (illusztráció) Szerzői jogok fotó: Franka Bruns/AP
Szerzői jogok fotó: Franka Bruns/AP
Írta: Gábor ÁcsEuroenews/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Prostituáltakat kizsákmányoló bűnszervezet tagjai ellen emelt vádat az ügyészség.

HIRDETÉS

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, akik éveken keresztül fiatal magyar nőket szállítottak Németországba, majd prostitúcióval szerzett keresetük nagy részét elvették tőlük.

Martossy György megbízott főügyész közlése szerint a bandát egy budapesti testvérpár irányította. Ők egy hamburgi bordélyházba toboroztak, főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szegényebb településeiről fiatal nőket.

A szervezet tagjai közül egyesek a nők felkutatásáért és beszervezéséért, mások Hamburgba szállításukért, valamint az ottani munkavégzésük felügyeletéért voltak felelősek. 

A kizsákmányolt nők prostitúcióból származó bevételének több mint felét - egyes sértettek esetében a teljes keresményüket - elvették, majd egymás között elosztották. 

A bűnszervezet vezetői ebből luxus életszínvonalat teremtettek maguknak, számtalan arany ékszer és több nagy értékű személygépkocsit foglalt le tőlük a hatóság.

A vádlottakat 2019 áprilisában fogták el Magyarországon, a rendőri akcióval egy időben a hamburgi bordélyházban is kutatást tartott a német rendőrség, magyar ügyészi és rendőri részvétellel.

A főügyészség a bandatagokat több rendbeli, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével, illetve néhányukat kitartottsággal vádolja. 

Vádiratukban valamennyi elkövetővel szemben hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabására és közügyektől eltiltásra tettek indítványt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán a Bildnek: Putyin nekem nem háborús bűnös

Csalódott és ingerült a német védelmi miniszter a magyar vétó miatt

Bíróság elé állt az AfD egyik regionális vezetője