Öt év demokrácia juthatott az 53 milliós országnak, és azalatt történt a modern kori történelem egyik legsúlyosabb népirtása.
A Facebook blokkolásával reagált a mianmari katonai junta a szerveződő ellenállásra, miután február elsején, az új törvényhozás beiktatásának napján puccsot hajtottak végre az ország demokratikusan megválasztott civil vezetésével szemben.
A hatalomátvétellel szembeni ellenállás az 53 milliós lakosság felét elérő, legfontosabb kommunikációs csatornának számító Facebookon szerveződött, a hadseregnek ezt részben sikerült blokkolnia, de korlátozták a hozzáférést a WhatsApphoz és az Instagramhoz is. A lépést azzal indokolta a hadsereg, hogy az “interneten terjedő álhírek veszélyeztetik az ország stabilitását.”
A lakosságnak a hadsereggel nem szimpatizáló része többek között azzal fejezte ki elégedetlenségét, hogy a nagyvárosokban fazekakkal és fedőkkel csörömpöltek, ami a helyi tradíció szerint elűzi a gonoszt. Az egészségügyben dolgozók több kórházban kivonultak a munkahelyükről, így jelezték egyet nem értésüket.
Mianmar és a junta
Mianmart – a nevet Burmáról a hadsereg változtatta meg – a XIX. században gyarmatosították a britek, és először Indiával együtt, később önálló gyarmatként kormányozták. Az ország 1948-ban szabadult fel a brit uralom alól, demokratikus vezetése volt 1962-ig, amikor a hadsereg egy puccsal átvette a hatalmat. Ne Win tábornok egyfajta szocialista államberendezkedést hozott létre, amely egyben katonai diktatúra is volt.
Ne Win 1988-ban bekövetkezett halála után a hadsereg szakított a szocializmussal, de a diktatúra megmaradt, 1990-ben azonban kísérletet tettek arra, hogy demokratikus úton megerősítsék a hatalmukat. A választást azonban óriási többséggel a függetlenségi küzdelem vezető alakjának, az 1947-ben meggyilkolt Aung Szan tábornoknak a lánya, Aung Szan Szú Csí, illetve pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nyerte.
A hadsereg semmissé nyilvánította az eredményt és házi őrizetbe vette Szú Csít, illetve az ellenzék más vezetőit. Miközben Szú Csí demokratikus átmenetért folytatott harcáért számos nemzetközi elismerés mellett megkapta a Nobel békedíjat, 2010-ig korlátozták a mozgásában, és hosszabb szünetekkel ugyan, de rendszeresen volt házi őrizetben is.
2011-ben a katonai junta elindított egy óvatos átmenetet egy demokratikusabb berendezkedés, a “fegyelmezett felvirágzás” rendszere irányába, 2015-ben választásokat tartottak, amelyeket ismét az NLD nyert meg. Aung Szan Szú Csít viszont a hadsereg az alkotmány megfogalmazásakor egy személyre szabott szabállyal – nem lehet kormányfő, akinek a házastársa külföldi – kizárta abból, hogy kormányfő legyen, ezért a kormánypárt vezetője hivatalosan legutoljára a külügyminiszteri posztot viselte.
Aung Szan Szú Csí: egy békeikon bukása
A többségében buddhisták által lakott Mianmarban számtalan nyelvi, etnikai és vallási kisebbség él, amelyekkel a katonai junta sosem bánt kesztyűs kézzel – cserébe ezek a csoportok egymás után vívták a gerillaháborúkat, amelyek rendszeresen véres megtorlásokat váltottak ki.
A civil kormánynak 2015 után is a katonai junta árnyékában kellett kormányoznia, hiszen a hadsereg bármikor átvehette a hatalmat.
2017-ben a óriási felhördülést váltott ki a nemzetközi közösségben az eleve állampolgársággal sem rendelkező, muzulmán rohingják ellen katonai akció, amelynek nyomán 1,5 millió muzulmán menekült át a szomszédos Bangladesbe. Az atrocitások azután kezdődtek, hogy egy rohingja gerillaszervezet támadást intézett 30 rendőrörs ellen. Válaszul a hadsereg a rohingja civil lakosságra támadt, több ezer embert megöltek, köztük többszáz öt éven aluli gyereket. Számtalan nőt szintén megöltek vagy megerőszakoltak. Az ENSZ utólag az etnikai tisztogatás tankönyvi esetének minősítette a történteket.
Mindeközben az ország Nobel-békedíjas de facto vezetője, Aung Szan Szú Csí teljes mellszélességgel kiállt a hadsereg mellett, tagadta a népirtás tényét, sőt 2019-ben a hadsereg mellett tanúskodott a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon is. Miközben elvileg még demokratikus vezetése volt az országnak, bebörtönözték például a Reuters tudósítóit, akik a népirtással kapcsolatban végeztek nyomozást. Minderre számos magyarázat született az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy a rohingják melletti kiállás olyan súlyos népszerűségvesztéssel járt volna, amit Szú Csí nem kockáztathatott, a másik, hogy a hadsereggel nem akart egy ilyen ügyben konfliktust vállalni, mert az újabb puccsba torkollhatott volna.
A puccsot nem lehet elkerülni
A jelenlegi konfliktusnak már az átmenetet megalapozó alkotmány megágyazott. Ez egy kompromisszumos államberendezkedést hozott létre, amely több soron is hátrányba hozta a civil pártokat, de ennek elfogadása nélkül nem lehetett volna választásokat tartani. Kikötötték például, hogy a hadsereg automatikusan megkapja a parlamenti helyek negyedét, és ezen felül azokat a helyeket, amelyeket a hadsereget képviselő párt – Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) – a választáson megnyer.
Bár az NLD a 2015-ös választáson győzött, de öt év kormányzás után a hadsereg abban reménykedett, hogy Szú Kjí népszerűsége apad, és legalább a szavazatok szükséges negyedét megszerzik ahhoz, hogy meglegyen a többségük. Csakhogy ennek pont az ellenkezője történt: a 2020. november nyolcadikán tartott választásokon az NLD a 476 fős parlamentben 396 helyet szerzett meg, a hadsereg – illetve az USDP – pedig csak 33-at. A hadsereg választási csalást kiáltott, majd gyakorlatilag bejelentette, hogy katonai hatalomátvételen gondolkodnak, amelyet az új parlament beiktatásának napján hajtottak végre.
Rutinosan elfoglalták a főváros, Naypyidaw kritikus létesítményeit, letartóztatták Aung Szan Szú Csít, Vin Mjint államfőt, illetve az ellenzék egyéb vezetőit, még a hadsereg ellen ‘88-ban tüntető diákszervezetek egykori vezetőit is. Aung Szan Szú Csít megvádolták azzal hogy illegálisan importált a testőreinek tíz darab walkie-talkie-t. A hatalmat a hadsereg vezetője, Min Aung Hlaing tábornok szerezte meg, és egy évre rendkívüli állapotot vezettek be.
Nagyhatalmak gyűrűjében
A nyugati nagyhatalmak sietve elítélték a hatalomátvételt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonban nem tudta ugyanezt megtenni, a törekvés Kína ellenállásán bukott meg. Kína ugyan óvatosan nyilatkozott, nem állt teljes mellszélességgel a tábornokok mellé, ugyanakkor nekik és Oroszországnak is jól jön az Egyesült Államok befolyásának csökkenése a régióban.
Anthony Blinken, az új amerikai külügyminiszter viszont gazdasági szankciókat helyezett kilátásba. Bár a társadalom egy része most még kiáll a bebörtönzött politikusok mellett, külföldi nyomás nélkül ez biztosan kevés lesz a hadsereg jobb belátásra térítéséhez.