NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ellenzéki összefogás: mi nem hat párt, hanem 15 millió magyar kormánya leszünk

A hat ellenzéki párt elnökei
A hat ellenzéki párt elnökei Szerzői jogok Facebook/Párbeszéd Magyarországért
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást, jelentette ki a hat ellenzéki párt elnöke.

HIRDETÉS

Megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok kedden. A pártok vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást.

A hatpontos dokumentumot Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei, Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke írta alá az Országházban a pártok online közvetített sajtótájékoztatóját követően.

A kormányzás alapelvei hat pontban

Jakab Péter: Csak az gondolja komolyan a nemzetért vívott küzdelmet, aki képes a nemzetért áldozatot is hozni. Mi képesek vagyunk rá! 2022-ben nyerni fogunk, hogy Magyarország győzzön. #jakabpéter #jobbik #összefogás

Posted by Jobbik Magyarországért Mozgalom on Tuesday, January 5, 2021

Jobbik: mi nem hat párt, hanem 15 millió magyar kormánya leszünk

Jakab Péter a megállapodást ismertetve elmondta, a Jobbik egy jobb Magyarországot szeretne annál, mint amilyen az elmúlt harminc évben volt, és az elmúlt hónapokban kidolgozott, most aláírt dokumentum garantálja ezt. 

Közölte, az ellenzéki pártok vállalják, hogy megteremtik a társadalmi békét, véget vetnek az elmúlt évtized gyűlölködésének, betemetik a társadalmi árkokat, újra egyesítik a nemzetet. Úgy fogalmazott, Mi nem azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt, hangsúlyozta. 

Mindenkit a nemzet részének tekintünk, mindenkit képviselni fogunk, aki magyarnak vallja magát, legyen bármilyen a származása, legyen bármilyen párt szavazója vagy éljen bárhol a világon.  "Mi nem hat párt, hanem 15 millió magyar kormánya leszünk" - emelte ki.

Momentum: egyetlen bűn sem maradhat büntetlenül

Fekete-Győr András közölte, olyan új köztársaságot akarnak, ahol a polgárok ellenőrzik a kormányt és nem fordítva, amiben a hatalom szolgálja a törvényt, nem a törvény szolgálja a hatalmat.

Hitet tett a jogállam, a szabad ország, a sajtószabadság, az oktatás, a művészet szabadsága mellett. Hozzátette: olyan országot akarnak, ahol nem egyetlen ember alakítja az ország jövőjét, hanem a polgárok közösen. Azt mondta, véget fognak vetni az oligarchák hatalmának és leszámolnak a korrupcióval. "Egyetlen bűn sem maradhat büntetlenül" - hangoztatta.

"Magyarország végre a törvényes rend állama lesz, a magyar polgárokat egyenlő jogok illetik majd meg és egyenlő kötelezettségek terhelnek majd bennünket" - jelentette ki.

LMP: célunk egy környezettudatos társadalom felépítése

Schmuck Erzsébet azt mondta, olyan jövőbe tekintő kormányzásra készülnek, amely a jelen érdekei mellett számításba veszi az ország és a bolygó jövőjét is. Tudatában vannak az ökológiai és a klímaválságnak, és a klímaváltozás gyorsulásának is. Értjük azt, hogy mi vagyunk az utolsó generáció, melynek még a kezében van a sorsa - sorolta.

Célként beszélt egy környezettudatos társadalom felépítéséről, valamint a demográfiai válság kezeléséről, a népességfogyás megállításáról.

A migrációról azt mondta, hogy a kiváltó okokat - a klímaválságot és az erőszakos konfliktusokat - kell kezelni, és ebben számítanak az európai együttműködésre, de a bevándorlással kapcsolatos döntéseket továbbra is a nemzeti kormányok kezében kell tartani.

Párbeszéd: olyan társadalmat akarunk, ahol nincsenek kiváltságosak

Szabó Tímea a gondoskodó társadalom megteremtését nevezte a pártok egyik fő céljának: nem hagyják magukra az időseket, a betegeket, a szegényeket. Olyan társadalmat akarnak, ahol minden ember fontos és minden gyermek érték - rögzítette. Elmondta, igazságos elosztási rendszert, a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférést és egy olyan társadalmat akarnak, ahol nincsenek kiváltságosak.

MSZP: tisztességes versenyt és méltányos közteherviselést

Kunhalmi Ágnes közölte, Magyarország legfontosabb nemzeti kincse az emberi tudás és kreativitás, az ország gyarapodása csak ezen alapulhat, ezért szabad, méltányos, a társadalmi előrehaladást biztosító oktatási rendszerre van szükség. Meg kell teremteni a tisztességes verseny feltételeit, továbbá a méltányos közteherviselést - ismertette. Hozzátette: alapvető fontosságúnak tartják, hogy tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj járjon.

Demokratikus Koalíció: hazafias, európai kormányt

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy Magyarország emberemlékezet óta európai ország. Szerinte a magyarság sok évszázados küzdelme Európa és az európai magyarság védelméről is szól. Természetesnek nevezte, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjaként sok vitája van az unióval. Úgy látta, az EU messze nem tökéletes, de szerinte Magyarországnak a történelmileg igazolható választás az, ha az EU-ban marad. Közölte, hazafias, európai kormányt szeretnének az ellenzéki pártok.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője a tájékoztatón emlékeztetett arra, a pártok már megállapodtak abban, hogy 2022-ben közös listán, közös jelöltekkel indulnak.

További források • MTI

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal, írja az ellenzék az EU vezetőinek

Közös miniszterelnök-jelöltet indít az ellenzék 2022-ben

Előrehozott választást követelt Dobrev Klára az ellenzék kampánynyitóján