NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Kanári-szigeteken karácsonyozott egy svéd vezető, megszegve a maga hirdette korlátozásokat

Dan Eliasson egy korábbi felvételen
Dan Eliasson egy korábbi felvételen Szerzői jogok Pontus Lundahl/AP2018
Szerzői jogok Pontus Lundahl/AP2018
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Dan Eliasson, a svéd polgári készenléti ügynökség főigazgatója. Az általa vezetett állami szervezet küldött szöveges üzenetet december elején a svéd polgároknak, hogy ne utazzanak sehova.

HIRDETÉS

Politikai botrányt kavart Svédországban, hogy az egyik kormánytisztviselő a Kanári-szigetekre utazott karácsonykor, megsértve ezzel a koronavírus-járvány megfékezésére hozott rendelkezéseket, amiket maga a svéd kormány rendelt el.

Dan Eliasson, a svéd polgári készenléti ügynökség főigazgatója. Az általa vezetett állami szervezet küldött szöveges üzenetet december elején a svéd polgároknak, hogy ne utazzanak sehova a téli szünetben, ezzel is fékezve a vírus terjedését.

Ezzel összefüggésben kelt most nagy botrányt, hogy a trópusi üdülőparadicsomban, a Kanári-szigeteken több felvétel is készült a svéd állami tisztségviselőről karácsonykor.

Amikor a svéd média kérdőre vonta a főigazgatót, azt felelte, hogy a világjárvány miatt több utazásról is lemondott, de a karácsonyt mindenképp a lányával akarta tölteni, aki a Kanári-szigeteken él. Dan Eliasson hozzátette, hogy a trópusi utazás idején távmunkában dolgozott.

Az állami vezető nem tudott kibújni a történtek alól, ugyanis munkáltatója megerősítette, hogy a téli ünnepek idején elutazott. Ugyanakkor amíg a sajtó nem kezdte firtatni, hogy a főigazgató megszegte a svéd kormány által elrendelt óvintézkedéseket, magától nem vallotta be a történteket.

Számos politikai publicista és a közösségi oldalakon a főigazgató bírálói Dan Eliasson lemondását követelik.

A most nagykorúvá vált svéd klímavédő diák, Greta Thunberg egy tweetben gúnyolta ki az állami szervezet vezetőjét, miszerint az ő óceáni vitorlás átkelései is „szükségesek”, direkt ugyanazt a szót használva, mint a főigazgató.

Svédország miniszterelnöke, Kjell Stefan Löfven kifejezetten arra kérte a svédeket a december 8-i kormányzati tájékoztatón, hogy a járvány miatt ne utazzanak sehova.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A bűnbandák felszámolását követelik a svédek

Svéd alezredes: Putyin F-16-osokra vonatkozó fenyegetése a NATO-val való háború kezdete lehet

Az EU védelmi stratégiája az USA nélkül elképzelhetetlen, állítja a svéd külügyminiszter