NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kína is szigorít

Holdújévet ünneplő pekingiek 2008-ban
Holdújévet ünneplő pekingiek 2008-ban Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Pekingben attól tartanak, hogy sokan indulnak útnak az ünnepek előtt.

HIRDETÉS

Újra szigorodnak a járványintézkedések Kínában. A hatóságok attól tartanak, hogy a Holdújév közeledtével tömegek indulnak útnak, ami az vírus gyorsuló terjedéséhez vezethet.

A kínai főváros hatóságai vasárnap negyedik napja növekvő esetszámokat jelentettek. Az a kerület, ahol az összes új fertőzötett találták, vészhelyzetet hirdetett és tesztelte összes, mintegy 800.000 lakóját.

Egy másik városrészben csak azok a lakosok hagyhatják el otthonaikat, akik negatív vizsgálati eredménnyel rendelkeznek és akad olyan kerület is, ahol újra bevezették a testhőmérséklet mérését, illetve ellenőrzik a ki- és belépést.

Kína nagyrészt kontroll alatt tartja a koronavírust, de néhány városban újra megjelentek szórványos esetek. A hatóságok 50 millió, nagy kockázatú csoportba tartozó ember beoltását tervezik a február 11-én kezdődő, egyhetes holdújévi ünnep előtt - közölte az állami Global Times.

A kínai vezetés felszólította a köztisztviselőket, hogy január 1-jétől az ünnepig maradjanak a fővárosban és arra kérte a lakosságot, hogy kerüljék a felesleges utazásokat ebben az időszakban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Most Kína a panaszos fél: hatalmas nyugati hacker-veszélyre figyelmeztet a biztonsági szolgálat

Kína nem tárgyal a Nyugattal Ukrajnáról, ha nincsenek ott az oroszok is az asztalnál