NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megtagadná az intenzív kezelést az oltásellenesektől egy német orvos

Covid-védőoltás beadása
Covid-védőoltás beadása Szerzői jogok AP Photo/David Goldman
Szerzői jogok AP Photo/David Goldman
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem hárítható másokra a járvány elleni védekezés – érvel a Németh Orvosetikai Bizottság tagja.

HIRDETÉS

Az anti-vaxxereknek, az oltáselleneseknek azzal is számolniuk kellene, hogy esetleges koronavírus-fertőzés esetén lemondanak az intenzív kezelésről vagy lélegeztetőgépről – ezt mondta a német genetikus, akit a nagy példányszámú Bild idéz.

Aki élből elutasítja a védőoltás beadását, annak egy igazolást kellene magánál tartania, amiben az áll: »Nem akarom beoltatni magam!«” – így érvel Wolfram Henn.

Azt akarom, hogy mások védekezzenek! Ha megbetegszem, az engem megillető intenzív kezelést és lélegeztetőgépet kapják mások” – folytatja gondolatát a szakértő, aki egyben a Német Orvosetikai Bizottság tagja.

Henn élesen bírálta az oltásellenességet. Érvei érthetők és igazoltak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a járvány elleni harcban azoknak a szakértelmére kell támaszkodni, akik „tudják a munkájukat”.

A kutatók világszerte nagy árat fizettek a gyors előrehaladásért, de nem a biztonság árán – mondta a szakember.

Hónapokon belül olyan klasszikus koronavírus-védőoltást is ki fognak fejleszteni, amely az influenza és hepatitis elleni, már évtizedek óta bizonyított védőoltásokhoz hasonlóan véd a fertőzéstől.

A döntéseket azonban – Henn szerint – a mellébeszélőkre és az oltásellenesekre bízni, ezzel a Németországban terjedő Querdenker mozgalomra utalva, amelynek ernyője alatt néha heves tiltakozások robbannak ki a járványügyi korlátozások ellen.

Azt javaslom a vészmadaraknak, hogy fáradjanak be a legközelebbi kórházba, összeesküvés-elméletükkel szembesítsék azokat az orvosokat és ápolókat, akik hullafáradtan jönnek ki a túlzsúfolt intenzív osztályokról” – nyilatkozta szenvedélyes hangnemben Wolfram Henn.

Lipcsében, Berlinben és Stuttgartban egyaránt tömegesen tiltakoztak a múlt hónapban a járványügyi korlátozások ellen.

A jelenlegi tilalmak legalább január 10-ig érvényben maradnak.

Németországban az utóbbi napokban az új fertőzöttek száma meghaladta a napi 30 ezret, a halálesetek összesített száma pedig a járvány kezdete óta a 26 ezret.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bíróság elé állt az AfD egyik regionális vezetője

Németországban letartóztattak két orosz kémet, akik szabotázsakciókat is terveztek

A TikTokon is megpróbálja felvenni a harcot az AfD-vel Olaf Scholz német kancellár