NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A belarusz utcai művészek és a hatalom csatája

A szögesdróttal átszőtt virágfüzér képét eltávolították.
A szögesdróttal átszőtt virágfüzér képét eltávolították. Szerzői jogok Szerző: Aleh Laricsau
Szerzői jogok Szerző: Aleh Laricsau
Írta: Emil Filtenborg és Stefan Weichert
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Sok fehérorosz művész külföldre kényszerült, miután hazájukban letartóztatással fenyegette őket a hatalom. De olyanok is vannak, akik nem adják fel.

HIRDETÉS

A falfirkászok az ellenállást keltik életre, és változásokat sürgetnek, miközben a hatalom körömszakadtáig próbálja őket ellehetetleníteni.

Évek óta tartó harcukról az egyik vezető művész beszélt az Euronewsnak.

Néhány falat a fehérorosz fővárosban a kormány festetett le. Az épületeken barna, szürke és vörös téglalapok jelentek meg – mintha csak toldozták-foltozták volna őket. A Lukasenka elnök ellen augusztus óta tartó tiltakozások során jelentek meg a falfirkák, amit a hatalom rendre cenzúrázott, azaz átmázolt.

Az utcai művészek azonban fáradhatatlanok. Ha csak tehetik, minden este újra és újra megjelennek, és az ellenzéket támogatva felfestik üzeneteiket. Gyakran használják a ellenzék által jelképként lobogtatott piros és fehér színt. A hatalom pedig reggel átfesti a falakat.

Szerző: Stefan Weichert
Egy, a Minszk Hotelhez és a fehérorosz parlamenthez közeli, szinte minden nap átfestett falSzerző: Stefan Weichert

A legális és gerillaakciók szervezője a 34 éves Aleh Laricsau. Ő az egyik kezdeményezője a Signal-projektnek, amely 2011 óta támogatja az utcai művészeket.

A Belaruszban történtek a korszakváltást tükrözik. A folyamat vizuális eleme lényeges. A művészek, a fotósok és a tervezők azt az ideológiát tolmácsolják, amely felváltja a zsarnoki korszakot” – mondta Laricsau az Euronewsnak.

Szerző: Stefan Weichert
Aleh Laricsau az utcai művészek egyike, aki legális és gerillaakciókat szervezett Belarusz-szerteSzerző: Stefan Weichert

Sok művész, akit korábban hidegen hagyott a politika, most a tiltakozás jelenként megszólalt” – mondta a művész.

Nem veszélytelen vállalkozás

Laricsau szerint a művészek az elnökválasztást követően, augusztusban kezdtek politizálni, azok után, hogy a 26 éve hatalomban levő elnök állítólag a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.

A Szvjatlana Cihanouszkaja által vezetett ellenzék az eredményt csalásnak nevezte.

Ezek után tömeges kormányellenes megmozdulások kezdődtek.

A kormány brutális erővel lépett fel a tüntetőkkel szemben. Egyes becslések szerint 30 ezer embert tartóztattak le. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet jelentése szerint egyes letartóztatottakat megkínoztak.

Lukasenkát Európa utolsó diktátorának nevezik.

Laricsau körbevezette az Euronews tudósítóit Minszk utcáin, ahol még megmaradtak az utcai művészek alkotásai, és eközben beszámolt a hatalommal folytatott csatájukról. Azt mondta: a művészek sem kerülték el a letartóztatásokat.

Szerző: Stefan Weichert
Ezen a Minszk belvárosában található falfirkán Lukasenka elnök szája vértől habzikSzerző: Stefan Weichert
Szerző: Stefan Weichert
Egy nő egy piros-fehér zászlóval, Belarusz letűnt jelképévelSzerző: Stefan Weichert
Szerző: Stefan Weichert
Az OMON, a belarusz TEK fegyveresei kétes hírnevüket azzal szerezték, hogy ellenzékieket vernek megSzerző: Stefan Weichert

Laricsau eddig megúszta a letartóztatást, de maga is tisztában van azzal: csak idő kérdése, mikor kerül a rácsok mögé. Sok fehérorosz művész kényszerült hazája elhagyására, de ő egyelőre kitart, és nem tervezi, hogy elmeneküljön otthonról.

Idealista vagyok. Az embernek az álma, hogy részese legyen hazája életének, és jövőjének független megformálásában” – mondja.

Szerző: Stefan Weichert
Három, Minszk külvárosában levő falfestmény megalkotásában Laricsau is részt vett. Emberek ezrei látják az alkotást nap mint napSzerző: Stefan Weichert

Az állam arra törekszik, hogy megosszon bennünket” – mondja a művész.

Az ébredés útja

Ma Belaruszban nemcsak a Laricsauhoz hasonló hivatásos művészek alkotnak. Az utca embere is üzen augusztus óta festményekkel, grafitikkel és vizuális jelképekkel, amelyek az egész országban fellelhetők.

Sokat közülük a hatalom eltávolított. Ezek mindegyike a változásokat tükrözi vagy tükrözte.

HIRDETÉS

Sokan állnak készen arra, hogy kivegyék a részüket a változásokból” – vallja Laricsau.

Ő maga összesen 13 óriási falfestmény megalkotásában segédkezett a fővárosban. Ezek közül néhány mind a mai napig látható.

Egyesek maga a hatalom is jóváhagyott, holott a jelképek összeférhetetlenek a kormányzat nézeteivel.

Szerző: Stefan Weichert
Az egyik, a minszki vezetés által is engedélyezett falfestmény, amelynek megalkotásában – Laricsau szervezésében – Guido van Helten ausztrál művész is részt vettSzerző: Stefan Weichert

Guido van Helten műve egy kicsit provokatív a piros és fehér színekkel, másrészt a kislány csak népi hímzést visel” – mondja Laricsau mosolyogva.

A városszerte látható falfestmények megalkotásában más külföldi művészek is részt vettek, köztük Slim Safont Spanyolországból, és egy másik ausztrál, Fintan Magee is. Mindegyik ellentmondásos.

HIRDETÉS
Szerző: Stefan Weichert
Slim Safont műve egy gördeszkázó kisfiú. Mögötte édesanyja a hivatalos belarusz zöld-pirosban a hatalmat jelképeziSzerző: Stefan Weichert
Szerző: Stefan Weichert
A mennyből fonalat fűző kislány a fehérorosz Mutus alkotása, Laricsau is segédkezettSzerző: Stefan Weichert

A művész érthető módon tolmácsolta üzenetét.

Szerző: Stefan Weichert
A múltból a jelenbe átlépő fiú. A szovjet hagyományok megjelenítése a jelenbenSzerző: Stefan Weichert

Az utca művészete

A reményt jelképező férfi festményét, aki egy gyertyát tart a kezében, a hatóságokat eltávolíttatták. Laricsau és társai hiába hivatkoztak arra, hogy a háború áldozatainak állítottak emléket. A hatóság azonban átmázoltatta a falat, amikor rádöbbentek a szimbolikára.

Szerző: Aleh Laricsau
Ez a falfestmény már nem látható Minszkben, cenzúráztákSzerző: Aleh Laricsau

Laricsau olyan munkákban is részt vett, amelyeket nem hagyott jóvá a hatalom: például a Moszkva és Minszk barátságát jelképező falfestmény, amelybe szögesdrótot tűztek az ellenzék művészei.

Az ügyben nyomozás indult, amelynek Laricsau is gyanúsítottja volt. Súlyos pénzbüntetéssel úszta meg a börtönt.

Egy másik alkalommal idegenek támadtak rá otthonában, és megverték. Nem tudja bizonyítani, hogy az állam megbízásából, de ebben szinte biztos.

HIRDETÉS
Szerző: Stefan Weichert
2016-ban Laricsau társaival szögesdrótot festett a Moszkva és Minszk barátságát jelképező falfestményre. Így néz ki ma.Szerző: Stefan Weichert
Szerző: Aleh Laricsau
A barátságot jelképező virágcsokorban rejtőző szögesdrót arra utal, hogy a Belaruszban és Oroszországban élők nem szabadokSzerző: Aleh Laricsau
Szerző: Aleh Laricsau
A szögesdróttal átszőtt virágfüzér képét eltávolították.Szerző: Aleh Laricsau

Laricsau alkotásaiban gyakran „üzent”. Igor Sunevics volt belügyminisztert például NKVD egyenruhában ábrázolta. A szovjet korszak államvédelmi hivatala a 30-as és 40-es években politikai bebörtönzöttek ezreit mészárolta le.

Szerző: Aleh Laricsau
Igor Sunevics, volt belügyminiszter az NKVD egyenruhájábanSzerző: Aleh Laricsau

Nem adják fel

Laricsau szerint a 2011-ben kezdődött mozgalom mára annyira életképes, hogy a hatalom képtelen kordában tartani.

Az emberek szakadatlan lelkesedéssel üzennek nap mint nap festményeikkel.

A remény jelképe most még ellenzékbe szorul és illegális” – mondja Laricsau. „De a hatalom számára túl késő. Fehéroroszország új képe rajzolódik ki” – üzeni a művész.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Belarusz ellenállás: másfél év kényszermunka egy letolt gatyáért

Belarusz szolidaritási napot tartottak

Folytatódik Lukasenka hadjárata az újságírók ellen