NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az EP állásfoglalással vágna vissza a győzelmet hirdető magyar és lengyel kormányfőnek

Ursula von der Leyen
Ursula von der Leyen Szerzői jogok Kenzo Tribouillard/AP
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament szerint a normaszöveghez csatolt politikai állásfoglalás, amit Orbánék kialkudtak, nem számít. Von der Leyen szerint szerint január elsejétől egy eset sem veszik el.

Állásfoglalással tervez válaszolni az Európai Parlament az EU-csúcson született, a költségvetési vétóval fenyegető Magyarországgal és Lengyelországgal történő megállapodásra, melyben azt hangsúlyozzák, hogy az lényegében politikai deklaráció, és nem tekinthető jogi értelmezésnek.

HIRDETÉS

Miután megegyezett a 27 tagállam vezetője az uniós csúcson, mindegyik álláspont képviselője úgy kommentálta a történeket, hogy az ő "álláspontja győzött". Magyarországon ez a kettősség a kormányzati és az ellenzéki kommunikációban is jelen van.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a Facebookon számolt be arról, hogy az EP a jövő héten fogadhat el egy, az EU-csúcson csütörtökön elfogadott állásfoglaláshoz hasonlót, melyben többek közt azt emelik ki, hogy a jogállamisági mechanizmus hatóköre jogszabályban van rögzítve, nem pedig politikai deklarációkban.

Úgy tudjuk, hogy az állásfoglalásban többek közt azt hangsúlyoznák, hogy világosan meghatározták egy jogi szövegben a jogállamisági mechanizmust. Emlékeztetne arra is, hogy az EU alapszerződése szerint az Európai Tanácsnak nincs jogalkotási hatásköre, azaz a következtetései nem tekinthetők jogi értelmezésnek, ez az Európai Unió Bíróságának a feladata.

Ujhelyi szerint ezzel az állásfoglalással Orbán győzelméről az Európai Parlament azt fogja kimondani: nettó szemfényvesztés, a király igenis meztelen".

Bár az Európai Tanács fontos szereppel bír az uniós döntéshozatalban, nem jogalkotó intézmény, az általa elfogadott dokumentumok nem bírnak jogi kötőerővel - emelte ki Ujhelyi. A jogállami mechanizmus végrehajtásában leginkább csak politikai iránymutatásra alkalmasak, jogi támasztéknak nem - tette hozzá.

Az MSZP-s képviselő szerint ezért Orbán történelmi partraszállása inkább csúfos zátonyra futás. a magyar miniszterelnök "hiába zsarolt". a jogállami mechanizmus jogszabályként életbe lép, a hetekkel ezelőtti megállapodáshoz képest bármiféle módosítás nélkül.

A lengyel kormánypártban nem osztatlan az öröm

Bár a költségvetési megállapodás brüsszeli bejelentése után a PiS (a Jog- és Igazságosság Pártja) politikusai nem győzték eléggé dicsérni Mateusz Morawiecki tárgyalási stratégiáját, a kormánypártban olyan politikusok is vannak, akik sokkal kevésbé lelkesedtek a csúcstalálkozó következtetései iránt. "Még nincsenek végleges és részletes eredmények, és az értelmezési háború már elkezdődött" - írta Witold Waszczykowski, a PiS európai parlamenti képviselője a Twitteren.

Von der Leyen: január elsejétől a Bizottság minden esetet megvizsgál

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen újságíróknak azt mondta, hogy bár az Európai Unió Bírósága meg fogja vizsgálni a jogállamisági mechanizmust, de ettől még január elsejétől elkezdik regisztrálni a vonatkozó eseteket. Amint a bíróság ítéletet mondott, és kialakították a mechanizmus alkalmazásához szükséges iránymutatást, 2021. január elsejéig visszamenőleg fel fogják dolgozni az eseteket. - Január elsejétől egyetlen eset sem veszik el - mondta von der Leyen.

Korábban Vera Jourová igazságügyi biztos és Petri Sarvamaa finn EP-képviselő, jogállamisági főtárgyaló is azt a véleményét fejezte ki, hogy az Európai Bíróság hónapokon belül le fogja zárni az ügyet, és így 2021 január elsejére visszamenőleg lehet majd vizsgálni ügyeket a jogállamisági mechanizmus keretei között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Járvány: a lengyel kisvállalkozások padlót fogtak

Senki sem örülhet igazán az uniós kompromisszumnak

Német javaslat: nem hoz gyors megoldást a jogállamisági alku