NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A hivatalos adatoknál többen halhatnak meg a koronavírus miatt Magyarországon

Magyarországon eddig novemberben volt a legtöbb halálos áldozata a járványnak
Magyarországon eddig novemberben volt a legtöbb halálos áldozata a járványnak Szerzői jogok MTI=Balogh Zoltán
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Összevetettük a KSH adatait a koronavírus-járvány hivatalos halálos áldozatainak számával október utolsó, és november első két hetében.

HIRDETÉS

Több százzal lehet magasabb hetente a koronavírus őszi halálos áldozatainak száma, mint a hivatalosan közölt adatok - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, október végére és november első két hetére vonatkozó adataiból.

Összevetettünk háromféle adatot, a 44. 45. és 46. héten elhunytak tavalyi és idei számát, illetve a vírus áldozatainak hivatalos számát az adott heteken. Ezek szerint míg a 44. héten idén 810 fővel többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a koronavírus hivatalos halálos áldozatainak száma azon a héten 394 volt, ami kevesebb mint a fele a két év közötti különbségnek.

A 45. héten csaknem ezer fővel (989) többen haltak meg 2020-ban mint tavaly. A járvány halálos áldozatainak száma 619 volt. A 46. héten a különbség 1283 halálozás volt a két év között. Ekkor 659 halálos áldozata volt a Covid19 megbetegedésnek, ami egy kicsit kevesebb mint a fele a különbségnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Másfélszer többen haltak meg novemberben, mint tavaly ilyenkor

Stagnáló járványadatok Európában

A leggyakoribb halálokká vált Magyarországon az új koronavírus