NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kínai zászló a Holdon

Kínai zászló a Holdon
Kínai zászló a Holdon Szerzői jogok Forrás: Kínai Űrhivatal (CNSA/CLEP)
Szerzői jogok Forrás: Kínai Űrhivatal (CNSA/CLEP)
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Előtte csak amerikai zászlókat tűztek ki a Föld körül keringő égitesten.

HIRDETÉS

Több mint fél évszázaddal az első amerikai Holdra szállást követően Kína is kitűzte lobogóját a Holdon.

A felvételt a Csang’o-5 űrszonda készítette, mielőtt a begyűjtött kőzetmintákkal visszaindult volna a Földre.

Korábban Kína két másik küldetés során is megkísérelte zászlóval jelölni a landolást, mindkét próbálkozás azonban kudarcba fulladt.

Neil Armstrong volt az első ember, aki a Holdon járt. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – mondta 1969. július 20-án az amerikai űrhajós.

Armstrong egy csillagos-sávos zászlót is kitűzött, ami után még öt amerikai lobogót szállítottak a Holdra.

A kínai az első, más nemzetet képviselő zászló a Föld körül keringő égitesten.

A zászlók egyébként a tartós szélcsendben természetesen nem lobognak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

No comment: zászlónap Oroszországban

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Ukrajnának nem elég jók az amerikai drónok - inkább kínait keres helyettük