NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lassú digitalizáció a német iskolákban

Iskola Frankfurtban
Iskola Frankfurtban Szerzői jogok AFP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Nehézkes az átállás a hibrid oktatásra.

HIRDETÉS

Ez a kilencedik évfolyam első féléve a kelet-berlini Otto Nagel középiskolában. Mint a legtöbb óra, a matematika is nyitott laptopokkal és az okostáblára szemeződő szemekkel kezdődik. Ez az iskola több mint 10 évvel ezelőtt kezdte meg az átállást a digitális oktatásra. Most minden tanuló MacBookon dolgozik, a wifi pedig az egész iskolában elérhető, így a járványhelyzethez való alkalmazkodás gyorsan ment. Tristan Dörr matematikatanár szerint az iskola jól felkészült a hibrid órákra, amelyeken az osztály fele otthonról vesz részt.

— Néhány napra át kellett váltanunk hibrid órákra és ez bevált. Kamerákat is beszereztünk és az összes tantermünket mikrofonokkal szereltük fel. Így többé-kevésbé normálisan tarthatunk órákat, amiket streamelünk. Így a diákok otthonról is aktívan részt vehetnek abban, ami az osztályteremben zajlik, és kérdéseket is feltehetnek – mondja Tristan.

Az ilyen szintű digitalizáció jelenleg inkább kivételt, nem pedig általánosan elterjedt gyakorlatot jelent Németországban.

— Az oktatási szövetség megbízásából végzett felmérés szerint Németországban az iskolák 42 százaléka áll készen a hibrid órákra. Egy friss nemzetközi kutatás pedig arra jutott, hogy csak az iskolák negyedében működik stabil wifi-hálózat – teszi hozzá Kate Brady, az Euronews tudósítója.

A pénz nem lehet probléma, mivel 2019-ben a német kormány 5 milliárd eurós támogatásról döntött, szeptemberben pedig 6,5 milliárd eurót különítettek el a tanárok és a hátrányos helyzetű gyermekek felszerelésére és képzésére. Heinz-Peter Meidinger, a Német Tanárok Szövetségének elnöke szerint az oktatást a tartományok kezébe adó szövetségi rendszer lassítja a haladást.

— Egyszerűen nem értem, miért kerül ennyi időbe az, hogy hozzájuthasunk végre a pénzhez. Azt hiszem, már teljes gázzal kellene haladnunk. De még ha felgyorsul is munkánk, akkor is legalább fél évbe kerül, mire a pénzeszközök valóban eljutnak az összes iskolához – állítja az elnök.

Mivel a jelenlegi becslések szerint már mintegy 40 000 iskoláskorú gyerek került karanténba, valószínűleg a tempó felgyorsítása sem lesz elegendő.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megviseli a gyerekeket az iskolák bezárása

Megalázóan alacsony fizetésük emelését kérik az állami egyetemek alkalmazottai

A görög diákok nem akarják, hogy ugyanannyit érjen egy állami és egy fizetős egyetem diplomája