NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ellenzéki elnököt választott Moldova

Ellenzéki elnököt választott Moldova
Szerzői jogok AP Photo/Roveliu Buga
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A jelenleg hivatalban lévő szocialista elnök, Igor Dodon 45 százaléknyi voksot gyűjtött, kihívója, a volt kormányfő, Maia Sandu 55 százalékot kapott az exit-pollok szerint.

HIRDETÉS

Az exit-pollok szerint a volt miniszterelnök, Maia Sandu nyerte a moldovai elnökválasztás második fordulóját, így ő lehet a Románia és Ukrajna között fekvő ország következő államfője. A „Cselekvés és Szolidaritás” pártot vezető Sandu az előzetes eredmények alapján a szavazatok 55 százalékát szerezhette meg.

A jelenleg hivatalban lévő szocialista elnök, Igor Dodon 45 százaléknyi voksot gyűjtött most vasárnap az exit-pollok szerint. A két hete lezajlott első fordulóban szorosabb volt a végeredmény, a két jelöltre leadott szavazatok között kevesebb mint három százalék volt az eltérés.

A politikusok közötti legnagyobb különbség, hogy míg a jelenlegi államfő, Igor Dodon inkább orosz-barát politikát folytat, riválisa, az elnöki poszt várományosa Maia Sandu egyértelműen Európa-párti. Elemzők szerint tehát a választás tétje az volt, hogy Moszkvához vagy Brüsszelhez közeledik-e Moldova.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Witness: Moldova erősen megosztott az uniós csatlakozással kapcsolatban

"Ellenséges akciók": Moldova kiutasított 45 orosz diplomatát

Valószínűleg erőszakos halált halt a moldovai oroszbarát szakadárállam ellenzékének vezetője