NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kiderült, hány beteget küldtek haza tavasszal a magyar kórházakból

A Heim Pál Gyermekkórház bejárata
A Heim Pál Gyermekkórház bejárata Szerzői jogok Máthé Zoltán/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Szerzői jogok Máthé Zoltán/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy hónap alatt körülbelül húszezer beteget küldtek haza a koronavírus-járványra hivatkozva a magyarországi kórházakból.

HIRDETÉS

Egy hónap alatt 19 165 beteget küldtek haza a koronavírus-járvány első hulláma idején a magyarországi kórházakból. A miniszteri utasításnak megfelelően néhány kórház teljesen kiürült, de erre csak most derült fény.

Idén áprilisban azért küldtek haza sok kórházban ápolt beteget, hogy előkészítsék az ágyakat az újabb koronavírus-fertőzöttek fogadására. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós levélben utasította a kórházigazgatókat arra, hogy két ütemben szabadítsák fel kapacitásaik 60 százalékát, vagyis mintegy 40 ezer ágyat.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy fel kell készülnünk a legrosszabb forgatókönyvre. Áprilisi álláspontja szerint a járvány tetőzése május 3-ra volt várható és „most az a legfontosabb, hogy minden magyar nyugodtan aludhasson, annak tudatában, hogy ha megbetegszik lesz helye a kórházban”.

A kórházak kiürítése kapcsán a közösségi oldalakon egymást érték a panaszok. Sok folyamatosan ellátásra és felügyeletre szoruló betegnek kellett hazatérnie, az ő ápolásuk a rokonokra hárult.

Az országos tisztifőorvos szerint viszont koránt sem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt egyesek állítják.

Müller Cecília az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elmondta: az 50 százalékos ágyfelszabadítás teljeskörűen megtörtént. A jelentésekből pedig az is kiderül, hogy „valójában kevés helyről kellett ténylegesen beteget hazaküldeni”.

Az Operatív Törzs április 22-i sajtótájékoztatója

Azt azonban nem közölték, hogy melyik kórházból pontosan hány beteget küldtek haza. Az országos adatokból, illetve a kormányzat tájékoztatásából csak az derült ki, hogy átlagosan 2 százalékkal csökkent az ágyak foglaltsága, ami nem tűnik jelentős változásnak. Azt viszont egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy az országos adatok mögött milyen egyedi különbségek voltak.

Ezért egy parlamenti képviselő, Szél Bernadett pert indított a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ellen. Az alapkezelő végül nem állt bele a perbe, hanem kiadták a képviselőnek a kórházakra és időszakokra bontott adatokat. Szél Bernadett pedig a blogján közölte a táblázatot. Ebből kiderül, hogy egyes kórházak szinte teljesen kiürültek. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban a március 14-i 69 százalék után április 19-re már csak az ágyak 9 százaléka volt foglalt. Eközben voltak olyan szervezetek, elsősorban magán- és alapítványi fenntartású helyek, ahol még áprilisban is zsúfoltság volt. A hajléktalanok ellátásával foglalkozó Oltalom Karitatív Egyesületnél például 120-ról 114 százalékra csökkent az ágyak foglaltsága. Az Oltalom esetében különleges csavar, hogy a betegeik egy részét csak az utcára tudták volna kitenni, mivel a betegeknek nem volt otthonuk, ahova hazamehettek volna.

Az országos átlagot torzította az is, hogy egyes kórházak már az ágyszámcsökkentés előtt is kevés beteget láttak el. Az országos hírű ellátást nyújtó balatonfüredi szívkórházban márciusban az ágyak 26 százaléka volt foglalt, az ajkai Magyar Imre Kórházban pedig 22-ről 5 százalékra csökkent az ellátott fekvőbetegek száma.

Újabb eredményt értünk el: megígértem, hogy nem hagyom annyiban, pontosan mi történt az “ágyfelszabadítás” kapcsán az...

Publiée par Szél Bernadett sur Vendredi 16 octobre 2020
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rekord számú halálos áldozata volt a járványnak az elmúlt 24 órában Magyarországon

Párhuzamos járványgörbék mutatják, mekkora a baj Magyarországon

Demenciával, akut betegségekkel és amputált végtagokkal küldik haza a betegeket a kórházak