NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt az első, koronavírussal újrafertőzött páciens

Koronavírus (sárga) elektronmikroszkóp alatt
Koronavírus (sárga) elektronmikroszkóp alatt Szerzői jogok NIAID-RML via AP
Írta: Németh ÁrpádEuronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kutatók azt már korábban is tudták, hogy a koronavírus másodszor is fertőzhet, de eddig az újrafertőzésbe senki sem halt bele.

HIRDETÉS

Egy idősebb holland nő meghalt, miután másodszor is elkapta a koronavírust. Ez az első eset, hogy valaki az újrafertőzés áldozata lett. A kutatók azt már korábban is tudták, hogy a koronavírus másodszor is fertőzhet.

A páciens egy 89 éves hölgy volt, aki a ritkaságszámba menő Waldenström-féle macroglobulinaemiában szenvedett. Ez a rák kezelhető, de nem gyógyítható. Az esetet az Oxford University Press írta le.

A beteget korábban egy kórház intenzív osztályán kezelték. Lázas volt, és keményen köhögött. Megállapították, hogy Covid19-fertőzése van. Tünetei – a levertségen kívül – öt nap alatt elmúltak, így hazaengedték.

A tünetek azonban két hónappal később – épp egy újabb kemoterápiás kúra megkezdése előtt – újra jelentkeztek. Ezúttal is kimutatták a koronavírus-fertőzést. A negyedik és hatodik napon végzett teszt azonban már negatív volt.

A beteg állapota azonban a nyolcadik napon súlyosbodott, és két héttel később elhunyt.

A tesztek összehasonlítása után kiderült, hogy a nő másodszor is megfertőződött.

A kutatók eddig 23 esetben mutatták ki a második fertőzést, ami arra utal, hogy az első fertőzés nem vált ki okvetlenül védettséget.

Az első fertőzés nem jár immunitással

A holland esettel szinte egyidejűleg a Lancet szakportál olyan, az Euronews által is idézett esetet ír le, amelyben a második fertőzés során a betegen az elsőnél sokkal súlyosabb tünetek jelentkeztek.

A 25 éves férfinél először április 18-án mutatták ki a koronavírust, majd újra június 5-én.

A nevadai kutatók szerint a két fertőzés során a vírus jelentősen mutálódott.

A betegnek március végén kiszáradt a torka, köhögött, hányingere és hasmenése volt. Április végéig meggyógyult.

Május végén már sokkal jobban érezte magát, és covid-tesztje kétszer is negatív volt.

Ezek után azonban újra jelentkezett a sürgősségi osztályon, és légszomjra panaszkodott.

A röntgenen súlyos tüdőgyulladást állapítottak meg.

Lélegeztetőre került, de túlélte. Ő volt az első újrafertőzött észak-amerikai páciens.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Holland szigor: tilos az alkohol- és marihuánaárusítás este 8 után

Covid-teszteket végeznek a Kínából érkezőkön a francia repülőtereken

Olaszország csak covid-teszttel engedi be a Kínából érkezőket