NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Cérnametéltet darált a csillagból a fekete lyuk

A NASA szerint így nyel el egy fekete lyuk egy csillagot
A NASA szerint így nyel el egy fekete lyuk egy csillagot Szerzői jogok NASA/Chandra X-ray Observatory/M.Weiss via AP
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A ritka jelenség csupán 215 millió fényévre játszódott le a Földtől. A fekete lyuk vékony szeletekre szabdalta a Nap méretű csillagot.

HIRDETÉS

Egy csillag utolsó fellobbanását észlelték a kutatók – miközben mindörökre elnyelte egy fekete lyuk.

A szokatlan, árapály-eseménynek nevezett jelenséget a Föld több csillagvizsgálójából figyelték meg egyidejűleg.

Ráadásul arra sem volt még példa, hogy bolygónkhoz ilyen közel, csupán 215 millió fényévnyire jelentkezzen az égitestek kannibalizmusa.

Ez azt jelenti, hogy az AT2019qiz elnevezésre keresztelt csillag éppen 215 millió éve lehelte ki lelkét.

A jelenségre akkor kerül sor, amikor egy csillag túl közel halad el a fekete lyuk mellett, amely iszonyú gravitációs erejével egyszerűen magába szippantja.

Az elnyelt csillag ekkor – szakzsargonnal élve – „spagettifikálódik”, vékony csíkokra szeletelődik. Olyan, mintha cérnametéltet darálnának belőle.

A folyamat közben az anyag keringve hullik a fekete lyukba, az akkréciós korongba. Az akkréciós korong egy csillag fényerejének több ezerszeresét is elérheti – és ezt észlelik a csillagászok, például a mostani esetben is.

A fekete lyuk beszippantása olyan, mint a tudományos fantasztikum, mégis létező jelenség” – idézi az Independent Dr. Matt Nichollt a Birminghami Egyetemről. A Királyi Csillagászati Társaság kutatója szerint azonban épp ekkor vizsgálhatják részleteiben, mit tesz a szörny egy csillaggal.

A jelenség több mint fél évig tartott. Ez alatt a halálán levő csillag egyre fényesebbé vált, majd fokozatosan teljesen elhalványult, végül kihunyt fénye.

A megfigyelést nehezíti, hogy az árapály-jelenséget felszálló por és törmelék takarja el.

Amikor a fekete lyuk elnyel a csillagot, az erőteljes robbanás gátolja a megfigyelést” – nyilatkozta Samantha Oates, szintén a Birminghami Egyetemről.

Az elnyelt AT2019qiz csillag egyébként nagyjából akkora lehetett, mint a mi csillagunk, a Nap.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Úton a Nemzetközi Űrállomás felé a Szojuz

Műszaki probléma miatt elhalasztották egy Szojuz űrhajó indítását

Kína nem aprózza el – ha egyszer űrverseny, akkor az egész Föld-Hold térséget ellenőrizné