NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csaknem ezer pszichológus állt ki a Meseország mindenkié című könyv mellett

A Meseország mindenkié címoldala
A Meseország mindenkié címoldala Szerzői jogok Forrás: Labirisz Kiadó
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

„A könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára” – írják szakmai állásfoglalásukban.

HIRDETÉS

Közel ezer pszichológus írta már alá azt az állásfoglalást, amelyben a szakma képviselői kiállnak a Meseország mindenkié című mesekönyv mellett – jelenti a HVG.

A szakemberek szerint „az előítéletesség, az elfogadó közeg semlegessége az adott csoport dehumanizálásához és teljes kirekesztéséhez vezethet”, míg a tőlünk különböző emberekkel való találkozás – főleg, ha pozitív színben tűnnek fel előttünk – növeli a másik csoport tagjainak elfogadását. Ebből kifolyólag e könyv a többségi társadalom gyermekei számára éppen azért fontos, hogy lássanak tőlük eltérő élethelyzetben lévő gyerekeket. Lássák, hogy az említett csoport tagjai hozzájuk hasonlóan sokfélék, és még ha bizonyos dolgokban különböznek is, sok vágyuk, küzdelmük és motivációjuk megegyezik.

A pszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy nincsenek olyan tudományos eredmények, amelyek „azt támasztanák alá, hogy a gyerekek LMBTQI+ emberekké válnak annak hatására, hogy találkoznak ebbe a csoportba tartozó emberekkel, akár személyesen, akár fikción keresztül”.

LMBTQI+ embernek lenni nem deviancia, betegségként beszélni róla messzemenően szakmaiatlan, és tudatlanságról tesz tanúbizonyságot.
Idézet a pszichológusok állásfoglalásából

A pszichológus szakma tiltakozó tagjai kijelentjük, hogy a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára. Emellett elhatárolódunk minden olyan pszichológus, így Bagdy Emőke nyilatkozatától is, amelyek szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása” - áll az állásfoglalásban.

A kiadó könyvismertetője

„A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között roma Pöttöm Pannával, meleg Hamupipőkével, sárkányölő pincérlánnyal, háromfülű nyúllal, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekhősökkel találkozhatunk.

A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll” – írja a Labirisz könyvismertetőjében.

Az előzmények

Magyarországon a mesekönyvek piaca meglehetősen zsúfolt, minden évben rengeteg cím jelenik meg, és egyáltalán nem biztos, hogy a Labrisz Egyesület által kiadott kötet különösebb feltűnést keltett volna – írtuk a minap.

A könyvre a potenciális vásárlók és ellenzők tömegének a figyelmét Dúró Dóra hívta fel. A szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője laponként darálta le a kötetet egy iratmegsemmisítőben, mert „homoszexuális propagandának” tartotta a benne lévő betűket, rossz emlékeket idézve ezekkel sokakban. A videót látva sokan felháborodtak az akción, sokan pedig a könyv tartalmán, melyről egyébként maga Dúró is bevallotta, hogy csak beleolvasott, így petíció is indult, hogy tiltsák be. A videót mellesleg azóta a YouTube-on a szabályzat megsértése miatt törölték.

Ezt követően, éppen egy hete már Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megszólalt az ügyben.

A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy a homoszexualitást érintő magyar jogszabályok alapját egy „rendkívül toleráns és türelmes hozzáállás adja, tehát a magyarok rendkívül türelmesek ezzel a jelenséggel szemben", sőt, a magyarok „rendkívül jól viselik az ehhez kapcsolódó provokatív demonstrációkat" is. De a kormányfő szerint van egy vörös vonal: „hagyják békén a gyerekeinket”.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A német irodalmár, aki újrateremtette Ady legendás törzshelyét Budapesten

LMBTQ-botrány a World Press Photo kiállításon: nem a kép veszélyes, hanem a homofóbia

Rekordösszegre büntették a Lírát egy befóliázatlan könyv miatt