NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Engedélyhez kötné az EU-állampolgárok beutazását a britek kétharmada

Egy brexitellenes brit 2020-ban
Egy brexitellenes brit 2020-ban Szerzői jogok AP Photo/Kirsty Wigglesworth
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ugyanennyien azonban megtartanák a barangolási díjak uniós eltörlését.

HIRDETÉS

A brexit óta alaposan megingott a lakosságnak a kormányba vetett bizalma. A megkérdezettek harmada 2019-ben azt mondta: „szinte sosem hisz a kormánynak” – ismertet a Guardian egy nemrég készült felmérést.

Az uniós állampolgárok beutazása legyen engedélyhez kötött (magyarán: vízumköteles) – ezt viszont a megkérdezettek kétharmada véli.

A Nemzeti Szociális Kutatóközpont rendszeres, éves közvéleménykutatása szerint a britek nagy többsége tehát nem támogatja az uniós állampolgárok szabad mozgását az átmeneti időszak után.

Sovány vigasz, hogy a korlátozások támogatása valamelyest csökkent a 2016-os adatokhoz képest: akkor még a lakosság háromnegyede kötötte volna engedélyhez az uniós állampolgárok beutazását.

A megkérdezettek többsége szerint a bevándorlókat egyformán kell kezelni a származási országtól függetlenül. A válaszadók 58%-a szerint ugyanolyan szigorral vagy megértéssel kell bánni a Franciaországból, a Lengyelországból (58%), a Pakisztánból (55%) vagy éppen az Ausztráliából (53%) érkező bevándorlókkal.

A bevándorlók által végzett munkát fontosnak tartják a britek.

Négyötödük úgy véli, hogy az orvosoknak előnyt kell adni a letelepedésben. A bankárokról ezt csupán 18% gondolja. A szállodai takarítószemélyzetet 19% tartja kiemeltnek, ugyanakkor a megkérdezettek 60%-a szerint a gondozásban dolgozóknak is előnyt kell élvezniük a bevándorlási eljárásban.

A gazdasági következményekről kevésbé megosztott a vélemény: a válaszadók valamivel több mint fele, 51% szerint rosszabb lesz a brexit után. Nagyjából ugyanennyien gondolják, hogy az EU korlátozta Nagy-Britannia jogalkotását.

Ugyanakkor a megkérdezettek 69%-a például azt mondta, hogy az Egyesült Királyságnak a kilépés után is érvényesítenie kellene azt az uniós előírást, miszerint a mobilos barangolásért külföldön nem számítanak fel külön díjat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az Európai Bizottság beengedné a beoltott utazókat

Törvénymódosításra készül London a belfasti parlament visszaállítása érdekében

Két év után újra összeülhet az észak-ír parlament