NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elutasította az EUB az eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében a gyanúsított fellebbezését

A szülők eltűnt kislányuk képét mutatják
A szülők eltűnt kislányuk képét mutatják Szerzői jogok Sang Tan/AP
Írta: Gábor ÁcsDavid Walsh
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A fő gyanúsított állítja, hogy törvénysértő módon zajlott a kiadatása Olaszországból.

HIRDETÉS

Elutasította az Európai Unió Bírósága a McCann-ügy gyanúsítottjának fellebbezését, miszerint Olaszországból történő kiadatása törvénytelenül zajlott volna. Christian B. a fő gyanúsított a brit kislány, Madeleine McCann eltűnésében.

Kábítószerrel való visszaélés, nemi erőszak, emberrablás

A német állampolgárságú férfi több ügyben is a hatóságok látókörébe került. Európai letartóztatási parancsot (EAW) adtak ki ellene azt követően, hogy alapos gyanú merült fel, hogy megerőszakolt egy nőt 2005-ben Portugáliában.

Később Christian B-t elítélték egy 72 éves amerikai asszonnyal szembeni erőszaktett miatt is. Az eset ugyanazon a Praia de Luz nevű üdülőhelyen történt, ahol a 2007. május 3-án eltűnt 3 éves brit kislány, Madeleine McCann családja nyaralt.

Az EAW szabályaira hivatkozik

A német férfi állítja, hogy 2018-ban törvénysértő módon zajlott kiadatása Olaszországból, ezért nyújtott be fellebbezési kérelmet jogi képviselője az Európai Unió Bíróságához, de beadványát most elutasították.

Christian B. arra hivatkozik kérelmében, hogy az európai letartóztatási parancsról (EAW) szóló rendelkezések szerint nem összevonhatók az ügyek különböző vádakban egy ember ellen egy másik ügyben kiadott elfogatóparancs esetén.

Az Európai Unió Bíróságának jogi állásfoglalása azt tartalmazza, hogy az olasz hatóságok csupán abban az ügyben teljesítették a kiadatást, amelyikben azt jogosan tehették, így szabályosan jártak el, jogsértés az aktus folyamán nem történt. A német férfival szemben csak ezt követően, később kezdődtek eltérő ügyben, újabb jogi eljárások.

Januárban szabadulhat, az ügyészek szökéstől tartanak

Az Európai Unió Bíróságának iránymutatása nem alkalmazandó kötelező érvényűen a német bíróságon, de befolyásolja a Christian B. perét.

A férfi jelenleg kábítószerrel való visszaélés és kereskedelem miatt tölti 21 hónapos börtönbüntetését Németország egyik szigorúan őrzött fegyintézetében, Kielben. Ez a büntetése januárban jár le.

Az ügyészek hangsúlyozzák, hogy felmerül a lehetőség, hogy Christian B. szabadulása után eltűnik a hatóságok látóteréből, ezért keresik további őrizetben tartásának lehetőségét.

Nemi erőszak miatt hét és fél év börtönre ítélte a német bíróság Christian B-t 2019-ben, de az ítélet még nem jogerős. Ha véglegesen újabb szabadságvesztést szabnak ki rá a bíróság, a férfit őrizetben lehet tartani, de ha januárig nem születik jogerős ítélet, szabadon bocsátható jelenlegi büntetése lejártakor.

A kislány sorsáról semmi biztosat nem tudni

A 3 éves korában eltűnt brit kislány sosem került elő, Madeleine McCann hollétéről eltűnése óta nem lehet tudni biztosat. A nemzetközi kriminalisztika történetében az eset a legismertebb eltűnési ügynek számít.

A fő gyanúsítottról közvetett bizonyítékként írja a sajtó, hogy gyakran utazott Németország és Portugália között, és közel élt az apartmanhoz, ahol a McCann család nyaralt. A német ügyészek feltételezik, hogy Christian B. megölhette a lányt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Új rendőrségi kutatás a 16 éve eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében

A portugál hatóságok megnevezték a gyanúsítottat Madeleine McCann eltűnésének ügyében

"Sem harcias, sem lojális, hanem konstruktív " - interjú az Országos Bírói Tanács új elnökével