NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az EU fellépését követelik a torzult magyar médiapiacon

Az Index 2020 júniusában
Az Index 2020 júniusában Szerzői jogok KISBENEDEK ATTILA/AFP
Szerzői jogok KISBENEDEK ATTILA/AFP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tények részletes ismertetésével 16 civil szervezet arra kérte az Európai Bizottságot: intézkedéseivel tegye lehetővé, hogy a magyar közönség hozzáférést kapjon a szabad és sokszínű hírforrásokhoz.

„A sajtószabadságot, a szabadságot és a szólásszabadságot hirdető szervezetek arra kérik Önt, tegyen lépéseket azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány az állami támogatások uniós szabályozását megszegve aláásta a médiapluralizmust” – így kezdődik az a levél, amit 16 civil szervezet intézett Margrethe Vestager, versenyjogi biztosnak, az Európai Bizottság alelnökének.

HIRDETÉS

A levél aláírói emlékeztetnek arra, hogy a magyar kormány az eltelt 10 évben – a médiapiac manipulálásával – leépítette a sajtószabadságot és a sajtó sokszínűségét, miközben állami források felhasználásával büntette a kritikus médiumokat, a lakájmédiát pedig díjazta.

Az Európai Bizottság mindeddig nem reagált azokra a 2016-ban és 2018-ban benyújtott észrevételekre, miszerint Magyarországon állami segítséggel torzult a médiapiac, noha a torzítatlan verseny és az állami támogatás tisztességes alkalmazása az unió alapértéke – áll a levélben.

Köztudott, hogy az Orbán-kormányzat az állami hirdetésekkel nem követi a piac logikáját, azaz nem veszi figyelembe sem az előfizetők számát, sem a látogatottsági vagy nézettségi adatokat.

A támogatásra szinte kizárólag a kormányhű média jogosult, miközben kivéreztetik a független, bevételfüggő szerkesztőségeket.

A civil szervezetek példaként az Index portált nevesítik, amely piacvezetőként semmilyen állami hirdetést nem kapott, miközben a kormánypárti Origo nagyban profitált a neki juttatott reklámszeletből.

A cél világos: a független médiumok anyagi ellehetetlenítése, illetve a kritikus hírek elhallgattatása.

A tények részletes ismertetésével a 16 civil szervezet arra kérte az uniós biztost: intézkedéseivel tegye lehetővé, hogy a magyar közönség hozzáférést kapjon a szabad és sokszínű hírforrásokhoz.

A sajtószabadság és a magyar média helyzete egyébként július végén komoly vitát generált az újságírók és az Európai Bizottság szóvivői között a bizottsági sajtótájékoztatón Brüsszelben, egy a fent említett két panaszról szóló kérdés után.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A gyűlöletbeszéd kezelése is a kultúrharc részévé vált – interjú Berecz Tamás szakértővel

Elhunyt Jacques Delors, az Európai Unió legmeghatározóbb politikusainak egyike

EU-csúcs előtt: most kavarja Orbán Viktor, vagy nem kavarja?