NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Villámáradások Magyarországon

Vízben álló házak a nyíregyházi Szegfű utcában a 2020. június 27-i vihar után
Vízben álló házak a nyíregyházi Szegfű utcában a 2020. június 27-i vihar után Szerzői jogok Balázs Attila/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Szerzői jogok Balázs Attila/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Írta: Károly Szilágyi és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A pénteki éjjeli vihar több megyében villámáradásokat okozott, utakat, vasútvonalakat kellett ideiglenesen lezárni.

HIRDETÉS

Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt. Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője elmondta, főként az elöntött pincék, illetve lakóingatlanok adtak munkát kollégáinak, de elakadt jármű és fakidőlés miatt is be kellett avatkozniuk.

A legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt péntek éjfélig. Van ahol még most is dolgoznak a tűzoltók - fűzte hozzá.

Balázs Attila/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Jármű halad a nyíregyházi Szegfű utcában 2020. június 26-án.Balázs Attila/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A katasztrófavédelem közölte azt is, az éjszakai esőzések után sorra érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába.

Egerben és környékén eddig több mint negyven esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban vízeltávolításhoz.

Egri olvasónk, Péter felvétele
Az Eger-patak elöntötte a városi árterületet, a környező hegyekből magával sodorva rengeteg növényt és állatot. Egy riadt kockás sikló az egri Végvári vitézek terénEgri olvasónk, Péter felvétele

Szünetelt a vonatforgalom Eger-Szilvásvárad között vízátfolyás miatt szombat reggel. A Mávinform azt közölte, hogy Almár és Szarvaskő között sárátfolyás miatt nem lehetséges a vasúti közlekedés.

A sár- és vízátfolyások miatt a közutat is lezárták, ezért pótlóbuszok közlekedtetésére sincs lehetőség Eger és Szilvásvárad között - írták. A közlekedés pár óra múlva helyreállt.

egri olvasónk, Péter felvétele
Az Eger-patak elöntötte a városi árterületet, a környező hegyekből magával sodorva rengeteg növényt és állatotegri olvasónk, Péter felvétele

Vihar miatt kidőlt fák és ingatlanokba befolyt víz eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

Fa dőlt Csobádnál a 3-as főútra, Vizsoly közelében a Vilmány felé vezető útra, a 41-es főút Rohod és Apagy közötti szakaszán pedig letört ágak estek az úttestre. Hasonló esetek miatt számos riasztás kaptak a tűzoltók Miskolcon is.

A 37-es főúton, Sátoraljaújhely belterületén a hirtelen lehullott eső miatt elöntött a víz egy vasúti aluljárót, ahol elterelték a forgalmat. Miskolcon, Mezőkövesden, Bodroghalmon, Encsen, Nyírteleken és Szabolcsbákán a kertekbe, lakóházakba, pincékbe folyt víz miatt riasztották a tűzoltókat - közölte a katasztrófavédelem.

A hirtelen jött esőt sok helyen nem tudta elnyelni a talaj, a városok aszfaltozott felületeiről pedig csak a csatornahálózat tudta elnyelni a vizet, de a nagy mennyiségű víz és a sok hordalék miatt ez lassan folyt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A viharkárok többségét elhárították Magyarországon

Hatalmas vihar csapott le Budapestre, jégeső is volt

Vihardagály Velencében