NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghajolt a Telegram az orosz hatóságok előtt

Csak kisebb zökkenőket okozott a tiltás, a szolgáltatás szinte mindvégig működött.
Csak kisebb zökkenőket okozott a tiltás, a szolgáltatás szinte mindvégig működött. Szerzői jogok Alexander Zemlianichenko/AP
Szerzői jogok Alexander Zemlianichenko/AP
Írta: Tibor Vovesz és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Bár a szolgáltatás betiltó ítélet érvényben marad, a szakhatóság saját hatáskörében a korlátozás feloldásáról döntött, mert a cég állítólag már együttműködik a terrorellenes harcban.

HIRDETÉS

Vége a hatósági blokkolás veszélyének, az „orosz Whatsapp” ismét működhet. De meg is fizette ennek az árát.

A főügyészség szemét 2017 óta szúrja a közösségi csevegő alkalmazás működése. A szentpétervári metróban elkövetett terrortámadás után követelték az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzortól a Telegram leállítását, arra hivatkozva, hogy a merénylők az alkalmazás segítségével tartották a kapcsolatot egymással, ráadásul szerintük ez nem az első eset volt. Azt követelték, hogy a rendszer fejlesztői adják ki az úgynevezett kódkulcsokat a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). Ezzel az elhárítás gyakorlatilag minden csevegéshez hozzáférhetett volna.

A Telegram alapítója, Pavel Durov azonban megtagadta ezt mondván, műszaki értelemben megvalósíthatatlan a kódkulcsok kiadása. Emellett azzal is érvelt, hogy a szolgálat követelése sérti az orosz alkotmány 23., a levéltitkot garantáló cikkét. Mivel hivatalosan londoni székhelyű a társaság, Durov ellenállása meghozta a gyümölcsét, az oroszok mindig megtalálták a módját, hogy kisebb döccenőkkel ugyan, de a szolgáltatás használható maradjon. A huzavonának több nagyobb üzleti vállalkozás is kárát látta, mivel sok helyen a Telegram volt a belső kommunikáció csatornája is.

Kódolt döntés

A hatóság most azért vette le a betiltott hírforrások listájáról a telegram.org oldalt, mert -mint fogalmaztak- a cég alapítója készséget mutatott a terrorizmus és a szélsőségesség elleni fellépésre. Hogy ez pontosan mit jelent, nem derült ki a közleményekből, de az Interfax orosz hírügynökség azt állítja, a Telegram rendszergazdái továbbra sem szolgáltatják ki a kulcsokat, de konkrét terrorelhárítási ügyekben együttműködnek az orosz hatóságokkal. A 2018-as, blokkolást elrendelő moszkvai kerületi bírósági ítélet továbbra is hatályos, ám ebben volt egy kiskapu: a Roszkomnadzor maga döntheti el, hogy érvényt szerez-e a verdiktnek. Ezzel élt most a hatóság a macska-egér harc leállítására.

Wally Santana/AP
Macska-egér harc zárult le, de kérdés: mit adott cserébe a Telegram?Wally Santana/AP

Közösségi nagyhatalom

Harmincöt éves alapítója szerint a londoni székhelyű Telegramnak több mint 30 millió felhasználója van Oroszországban, köztük minisztériumok és más hivatalos szervek.A nemzetközi sajtóban "orosz Zuckerbergként" emlegetett Durov egyik alapítója volt a 2006-ban elindított VKontaktye (VK) közösségi oldalnak is, amely a maga csaknem 480 millió regisztrált felhasználójával mára Európa egyik legnagyobbja ebben a kategóriában.

Durovot, aki az oroszországi választási csalások ellen tiltakozó 2011-2012-es tüntetések idején nem volt hajlandó blokkolni az ellenzéki felhasználókat, a Kremlhez közeli befektetők sorozatosan kiszorították. Vezérigazgatói pozícióját 2014-ben veszítette el. A VKontaktye fölött az ellenőrzést 2017-ben teljes egészében az Aliser Uszmanov milliárdos által kontrollált Mail.ru vette át.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Óriásit ugrott a Telegram népszerűsége az ukrán háború kitörése óta

Tüntetés a Telegram blokkolása ellen

Blokkolják a Telegram használatát Oroszországban