NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Euroviews. Kovács Zoltán: A sokat kritizált koronavírus-törvény emberéletek ezreit mentette meg

Kovács Zoltán
Kovács Zoltán Szerzői jogok Kovács Zoltán
Szerzői jogok Kovács Zoltán
Írta: Kovács Zoltán
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
A cikkben kifejtett, az Euronewson publikált vélemények semmilyen módon nem tükrözik a szerkesztőség véleményét.

"A vírus még mindig velünk van és a harc ellene tovább folyik. De ha visszatekintünk a mögöttünk álló nehéz hetekre, emlékezhetünk, ahogyan a kritikus hangok a demokrácia végét vélték elérkezettnek látni ebben a törvényben."

A veszélyhelyzet megszüntetésével kapcsolatban véleménycikket írt az Euronews angol nyelvű véleményoldalára a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Kovács Zoltán, az Euronews Views oldalán kedden megjelent cikkének fordítását.

HIRDETÉS

* * *

Kedden Magyarország kormánya benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek, amelyben visszaadná rendkívüli felhatalmazását, amelyet a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet következtében kapott korábban. Úgy tűnik a válság első hullámát az ország átvészelte, így most minden energiáinkat arra fordítjuk, hogy óvatosan újrakezdjük életünket és újraindítsuk a gazdaságot.

Ezzel a lépéssel Orbán Viktor miniszterelnök korábbi ígéretének tesz eleget, miszerint amint a veszélyhelyzet megszűnik, a kivételes felhatalmazást visszaadja a parlamentnek. Bár a kormány becsmérlői ennek ellenkezőjét hitették volna el önökkel.

Március 11-én, egy héttel az első igazolt magyarországi koronavírusos fertőzött után, a kormány veszélyhelyzetet rendelt el. Március 30-án, a kormány javaslatára, a magyar Országgyűlés megszavazta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, ami más országokhoz hasonlóan kivételes felhatalmazást adott a kormánynak annak érdekében, hogy megvédje az emberek életét és megerősítse a gazdaságot.

A nemzetközi kritika gyorsan érkezett és igen heves volt. Megkongatták a vészharangot Orbán Viktor miniszterelnök állítólagos „abszolút hatalomszerzése” miatt, amiatt, hogy a kormány felhasználja a járványt a parlament feloszlatásához, hogy határozatlan időre elhalasztja a választásokat, és hogy börtönbüntetéssel fenyegeti az újságírókat. Volt, aki egy teljes körű rendőrállamnak nevezte az országot Európa szívében, és volt, aki utalásokat tett Hitlerre és a hitleri rendszerre.

Legtöbb ilyen kritika erősen félreinformált, gyakran egyszerűen hamis, és mindegyikük szégyenletesen elfogult volt, világosan megkülönböztetve Magyarországot annak ellenére, hogy más EU tagállamokban ezekhez hasonló intézkedések olykor sokkal tovább merészkedtek el. Mindezt látva Budapestről, harcolva az elmúlt évszázad legsúlyosabb Európát sújtó egészségügyi válságával, szürreálisnak hatott.

A törvény nem ruházta fel a kormányt „korlátlan hatalommal”, és nem oszlatta fel, vagy függesztette fel a Parlament működését. A törvény teljes mértékben összhangban volt az Alaptörvény rendelkezéseivel, amelyek megkövetelik a törvény hatályának megszűnését a veszélyhelyzet okának megszűntével. Sőt, a törvény még tovább is ment azzal, hol a parlament kezébe adta a veszélyhelyzet megszüntetésének jogát. „Bármelyik pillanatban a parlamentnek abban a helyzetben kell lennie, hogy visszavehesse a kormánytól a döntés jogát”- mondta a miniszterelnök március végén az Országgyűlésben.

A törvény nem ruházta fel a kormányt „korlátlan hatalommal”, és nem oszlatta fel, vagy függesztette fel a Parlament működését. A törvény teljes mértékben összhangban volt az Alaptörvény rendelkezésivel, amelyek megkövetelik a törvény hatályának megszűnését a veszélyhelyzet okának megszűntével.
Kovács Zoltán
nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár

Mára az idő és az eredmények bizonyították, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény az ország érdekeit szolgálta azzal, hogy felhatalmazta a kormányt a gyors cselekvésre, a határok korai lezárására, a kijárási korlátozások bevezetésére, a karantén kiszabására, lelassítva ezzel a járvány terjedését és biztosította, hogy az egészségügyi ellátó rendszerünk rendelkezzen mindazzal a szükséges gyógyszerekkel és védőfelszereléssel, amelyek az ellátásra szorulók kezeléséhez szükséges.

„Más országokhoz képest – mondta a miniszterelnök egy minapi interjúban – képesek voltunk egy-két héttel korábban meghozni döntéseket.” Habár közel 500 ember sajnos meghalt Magyarországon a vírus következtében, „elmondhatjuk, hogy a védekezés több ezer idős ember életét mentette meg” a gyors döntéseknek köszönhetően.

A Johns Hopkins Egyetem Koronavírus Kutatóközpontjának statisztikái szerint Magyarországon 100.000 lakosra 38,73 igazolt COVID-19 fertőzött jut, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában, különösen azokhoz a nyugat-európai országokhoz hasonlítva, ahol ezek a számok elérik a több százas nagyságrendet (például 278,88-at Franciaországban, 183,24-et Ausztriában, és 380,80-at az Egyesült Királyságban).

Arra számítunk, hogy az áprilisi és májusi gazdasági adatok nem lesznek fényesek, de a kivételes gazdasági intézkedések szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány határozott lépéseket tehessen az állások megvédése, a bértámogatások terén; és hogy a kormány által támogatott szabadon felvehető hitellel anyagi segítséget nyújtson azoknak, akik a leginkább sújtott területeken dolgoznak. Ahogy a korlátozások megszűnnek és a gazdaság újra indul, a gazdaság helyreállításán dolgozunk majd nagy erőkkel.

Az akkor hangos kritikáknak üzenném, hogy most lenne itt az ideje a bocsánatkérésnek, de ahhoz persze szükség lenne némi alázatra és jóakaratra is, így, gyanítom, nem fog érkezni egy sem.
Kovács Zoltán
nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár

Orbán Viktor miniszterelnök az elején megígérte, hogy a kivételes felhatalmazás addig marad érvényben, amíg az a népesség védelme és a koronavírus terjedésének lelassításának érdekében szükséges. Amint a veszély elmúlik, a kormány a felhatalmazást visszaadja. Ezzel a keddi lépéssel a miniszterelnök állta a szavát.

A vírus még mindig velünk van és a harc ellene tovább folyik. De ha visszatekintünk a mögöttünk álló nehéz hetekre, emlékezhetünk, ahogyan a kritikus hangok a demokrácia végét vélték elérkezettnek látni ebben a törvényben. Ezzel ellentétben, sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is.

Az akkor hangos kritikáknak üzenném, hogy most lenne itt az ideje a bocsánatkérésnek, de ahhoz persze szükség lenne némi alázatra és jóakaratra is, így, gyanítom, nem fog érkezni egy sem.

  • Kovács Zoltánnemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és a kormány nemzetközi szóvivője.

____________

Elismert szakértője ennek a területnek? Az Euronewsnál hiszünk abban, hogy minden vélemény számít. Írja meg nekünk a view@euronews.com e-mail címre ötletét vagy ellenvéleményét, vegye ki részét a párbeszédből!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kovács Zoltán: Nicsak, ki beszél álhírekről?!

Koronavírus: meghalt 1 beteg, a fertőzöttek száma 3892-re nőtt Magyarországon

A hónap vicce - Molnár Csaba (DK) válasza Kovács Zoltán szóvívő cikkére