NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ibolyántúli lámpával fertőtlenítik a magyar mentőkocsikat

Ibolyántúli fény az egészségügy szolgálatában
Ibolyántúli fény az egészségügy szolgálatában Szerzői jogok AP Photo/Wong Maye
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az elképzelések szerint a Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák fogják segíteni a magyar mentőautók fertőtlenítését.

Az elképzelések szerint a Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák fogják segíteni a magyar mentőautók fertőtlenítését.

HIRDETÉS

A berendezés által kibocsátott sugarak ugyanis alkalmasak arra, hogy az általuk megvilágított területen elpusztítsák, semlegesítsék a vírusokat, baktériumokat, biztonságos környezet hozva ezzel létre.

Az erről szóló megállapodást ma írta alá az Országos Mentőszolgálat és a gyártó.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: két ellátás között alkalmaznák a technológiát a mentőautókban. Az együttműködés révén – próbajelleggel – tíz mentőautóba kerül UVC-lámpa.

A Tungsram a gyártás során szerzett innovatív tapasztalatait most a járványban szükséges eszközök egy részének fejlesztésére és gyártására tudja fordítani – hangoztatta Jörg Bauer, elnök-vezérigazgató.

Az UVC egyébként az ibolyántúli fény azon spektrumába esik, amely átmenetet képez a látható és a röntgen-sugarak között.

A Columbia Egyetem kutatói mellesleg évek óta vizsgálják, hogyan hasznosíthatók az ultraibolya fények – képesek-e például arra, hogy megöljék a vírusokat a pályaudvarokon, repülőgépeken vagy az iskolákban?

Feltevéseik beigazolódása áttörést hozhat a koronavírus elleni harcban.

Az ibolyántúli fényeket már évek óta használják a baktériumok, a vírusok és a penész semlegesítésére kórházakban és az élelmiszeriparban.

Az UVC-fény ugyanakkor veszélyes. Bőrrákot és látási zavarokat okozhat, ezért csak kiürített, zárt területen alkalmazható.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Koronavírus-járvány: a múlt heti átlag alatt az elhunytak és az új fertőzöttek száma itthon

Antarktiszi kutatás magyar részvétellel

AIDS-világnap: 2030-ra felszámolhatják a betegséget, ha támogatják az önszerveződő kezdeményezéseket