NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

WHO: az első fertőzéstől nem válik védetté a beteg

Laboratóriumi vizsgálat Texasban
Laboratóriumi vizsgálat Texasban Szerzői jogok AP Photo/Rick Bowmer
Szerzői jogok AP Photo/Rick Bowmer
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A koronavírus-fertőzés nem vált ki védettséget. Az újrafertőzés kockázata bármikor fennáll.

A koronavírus-fertőzés nem vált ki védettséget. Az újrafertőzés kockázata bármikor fennáll.

HIRDETÉS

Egyelőre nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a koronavírus-fertőzésből felépült beteg olyan antitesteket termel szervezetében, amelyek megakadályozzák a fertőzés megismétlődését” – ezt a megállapítást tette közzé az Egészségügyi Világszervezet.

A bejelentést azok után tette közzé, hogy egyes kormányok fontolóra vették ún. „immúnis útlevelek” vagy „kockázatmentes igazolványok” kiadását – írja a Bloomberg a WHO közleményére hivatkozva.

Ezek az okmányok arra jogosítanák fel tulajdonosát, hogy például munkába járjon – azt feltételezve, hogy az illető nem fertőződhet meg újra. Ezeknek a jogosítványoknak a birtokosai akár a közegészségügyi korlátozásokat is mellőzhetnék. Ezzel azonban növelnék a fertőzés terjedésének kockázatát.

Számos országban vizsgálják az antitesteket, például az Egyesült Államokban és Németországban. Belgiumban például a lámák vérében termelt antitestet is vizsgálják.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a természetes fertőzésre az emberi szervezet több lépcsőben reagál 1-2 hét alatt. Ez alatt az idő alatt akár tünetmentesség is kialakulhat. A szervezet közben antitesteket termel a vírus megkötésére. Az antitestek voltaképpen fehérjék, amelyek azonosítják és kilökik a fertőzött sejteket. Amennyiben az emberi szervezet válasza kellőképpen határozott, a betegség súlyosabbra fordulása, sőt az újrafertőzés is megelőzhető. A folyamatot a vérben levő antitestek számával mérik.

Április 24-ig bezárólag azonban egyetlen kutatás vagy tanulmány sem igazolta, hogy az antitestek jelenléte meghiúsította volna a második fertőzés kialakulását – áll az Egészségügyi Világszervezet jelentésében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orosz rulett lenne a munkába visszavezető immunitás-igazolás

A fertőtlenítőszer nem játék: „semmilyen körülmények” se használják koronavírus ellen

A koronavírus-fertőzés túlélői: Fontos a pozitív gondolkodás!