NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Önkéntesként segíti a mentőket az Oscar-díjas Röhrig Géza New Yorkban

Röhrig Géza 2018-ban, a Tribeca Film Festival gáláján
Röhrig Géza 2018-ban, a Tribeca Film Festival gáláján Szerzői jogok Brent N. Clarke/Invision/AP
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Saul fia című film főszereplője a 100 ezer önkéntes egyike, aki a járvány idején segíti a New York-i egészségügyi dolgozók munkáját.

HIRDETÉS

Az Egyesült Államokban élő magyar színész, az Oscar-díjas Röhrig Géza önkéntesként segíti a koronavírus-járvány idején a New York-i mentők munkáját. Őt még nem tesztelték, cikkünk megjelenésének idején, kedden végzik el rajta az új koronavírus tesztjét. Röhrig Gézával Nyáry Krisztián író beszélgetett a Líra Könyvkiadó interjúsorozatában.

Még rám is szükség van

„Az, hogy engem felhívott a volt főnököm, hogy még énrám is szükség van, az jelzi, hogy mekkora a baj” – kezdi Röhrig Géza, aki hét évvel ezelőtt dolgozott a mentőknél fél évet. New York jelenleg a világjárvány legsúlyosabb gócpontja.

„Annak idején kiégtem, csalódtam” – jellemzi a mentős munkát az Oscar-díjas színész, aki bevallja hogy romantikus elgondolásai voltak arról, hogy milyen a mentők életmentő munkája. „Úgy éreztem magam, mint egy áruszállító az IKEÁ-ból, fogd és vigyed című történet.”

Újra kellett vizsgáznia

Azóta lejárt a mentős vizsgája, de egy hatórás ismétlő tanfolyam elvégzésével újra dolgozhat, ahogy a hozzá hasonló 100 ezer önkéntes. Ez statisztikailag azt jelenti, hogy minden fertőzöttre jut egy önkéntes.

„Szeptember 11-én is láttam, hogy többen indultak meg az ikertornyok felé, mint onnan el” – emlékezik vissza Röhrig Géza a 2001-ben történt terrortámadásra. Úgy érzi, hogy az emberekből ugyanazt az összetartást hozza ki a koronavírus-járvány, mint amit akkor is tapasztalt.

Nincs mindig orvos a mentőben

„Igazából éjszakára kellenek ilyen fickók, mint én, akik nem vagyunk annyira gyakorlatban, régóta nem csináljuk már.”

Éjszaka vannak rosszabbul az emberek, és környékről környékre küldenek minket. Brooklyn és Queens volt a leginkább érintett övezet, és most várhatóan Long Island lesz Röhrig Géza információi szerint.

„Most nincs mentőtiszt minden egyes kocsin. Van úgy, hogy magunk vagyunk, mentős segéd és emergency medical technician.”

A védőfelszerelésekről Röhrig Géza elmondta, hogy a mentésben részt vevők teljes védőruházatot viselnek. Egy kollegája síszemüveget is hord, egyesek két kesztyűt húznak.

Már én is gyászolok

A zsidó közösségben halottakat is mosdat önkéntesként a színész. Ez részben rituális, részben gyakorlatias művelet. Röhrig Géza segít megadni a végtisztességet a közösség elhunyt tagjainak.

„Tegnap három koronást mosdattunk, és persze nem pont úgy mosdatjuk őket, ahogy eddig” – a járvány miatt speciális előírások vonatkoznak a zsidó és muzulmán végtisztességi szokásokra is New Yorkban. A temetés is online zajlik, csak a legközelebbi hozzátartozók lehetnek személyesen jelen.

„Most már én is gyászolok. 97 évesen elvitte az egyik barátomat a vírus, és nem akárki volt ő. Dario Gabbai, a Sonderkommando (zsidó foglyok munkacsapata) utolsó élő tagja hunyt el szerdán éjjel Los Angelesben. Ő volt ezen a Földön az utolsó, aki a saját szemével látta a gázkamrákat működés közben.”

Röhrig Géza azt is elmondta, hogy a Saul fiát együtt nézte meg Dario Gabbai-jal, az ő véleménye volt az igazi visszaigazolás a film elkészülte után.

Röhrig Gézával beszélget élőben Nyáry Krisztián. #otthonolvasok Röhrig Géza könyvei a Líra.hu webáruházban: https://www.lira.hu/hu/szerzo/rohrig-geza

Publiée par Líra Könyv sur Lundi 6 avril 2020
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Oscar-díj 2021: Tanítóm, a polip. Ember és állat különleges barátsága

Drámaian nő a koronavírus fertőzöttek száma Spanyolországban

A szlovák kormány dezinformációs hadjárata a WHO pandémiaszerződése ellen