NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elhalasztják a tokiói nyári olimpiát

ABE, Sindzó
ABE, Sindzó Szerzői jogok Franck Robichon/MTI/MTVA
Szerzői jogok Franck Robichon/MTI/MTVA
Írta: Peter KristofEuronews-MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az eddigi bizonytalanság a sportolóknak és a szervezőknek is elviselhetetlen volt.

HIRDETÉS

Elhalasztják a tokiói nyári ötkartikás játékokat, jelentette be Abe Sinzó japán kormányfő, miutána Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével egyeztetett kedden. A japán kormányfő az eddigi elszántsága után a tokiói parlamentben már hétfőn azt mondta, „a mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb".

Mind a japán kormányfő, mind a NOB-ot vezető Thomas Bach is a végsőkig kitartott a rendezés eredeti időpontjának megtartása mellett. A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságot persze Bach is érzékelte, ezért hétfőn nyílt levélben üzent a világ sportolóinak. A MOB honlapján magyar fordításban is olvasható levélben a NOB-elnök azt írja, minden érdekelt féllel részletes megbeszéléseket kezdeményeznek és az olimpiával kapcsolatban – beleértve az elhalasztás lehetőségét is – „a következő négy hétben biztos, hogy döntés fog születni.” Ez kedden meg is történt: nagyjából egy évvel elhalasztják a tokiói ötkarikás játékokat.

A NOB kommunikációjában ily módon beállt fordulatnak már éppen ideje volt, hiszen egyre több ország és szervezet kérte a játékok elhalasztását. Ezekhez csatlakozott hétfőn az Egyesült Államok – a modern olimpiák történetének legsikeresebb nemzete, amely ráadásul a televíziós jogdíjak és szponzorok révén a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja – Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is, amely hétfőn adott ki közleményt arról, hogy a jelenlegi helyzetben a nyári olimpiai elhalasztását tartja a legjobb megoldásnak.

Kedden az Új-Zélandi Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy támogatják a halasztást, hétfőn pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe kérte a NOB-tól hivatalos levélben ugyanezt. Vasárnap Kanada is hasonló nyilatkozatot tett, hozzátéve, hogy ha az olimpiát az eredeti időpontban rendeznék meg, akkor sportolói bojkottálnák a részvételt.

Közben döntöttek a múlt héten Japánba érkezett olimpiai láng hagyományos „körbehordozási” módjának megváltoztatásáról. Ennek értelmében nem lesz lángváltó, mert az olimpiai fáklyát nem futók fogják vinni, hanem egy speciális tartóban, autóban szállítják majd a japán települések között, módosított útvonalon, a szervezők reményei szerint közönség nélkül, viszonylag üres utakon.

A tokiói olimpiát az eredeti tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezték volna. A modern sport történetében eddig csak háromszor maradt el olimpia, mindannyiszor a világháború miatt: az 1916-os, az 1940-es és az 1944-es játékokat nem tudták megtartani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tokió 2020: vagy jövőre vagy soha

A japán Jakuza bűnszervezet nukleáris anyagokat és fegyvereket csempészett Amerikába

Ukrajna újjáépítéséről tartottak konferenciát Tokióban