A szélsőséges nacionalizmus a balkáni országban is a figyelem elterelésére szolgál.
HIRDETÉSCsaknem 25 évvel a háború vége után Bosznia-Hercegovina még mindig megosztott. Ritka az olyan vegyes pár, mint Maja és Sanjin.
Mint Maja meséli, menekültként ismerkedtek meg egy berlini táborban, mikor még gyerekek voltak. Évekkel később, amikor újra találkoztak Szarajevóban, egymásba szerettek, és összeházasodtak.
Sanjin Vrazalica:
“A háború előtt az emberek találkoztak, szerették egymást. Nem számított, hogy kinek mi a vallása vagy a származása. Nehéz megmagyarázni, hogy mi történik most.”
A 2. világháború óta a legvéresebb volt a boszniai háború Európában. 100 ezren meghaltak, és több mint kétmillió ember menekült el otthonából. No one here was left untouched.
A daytoni megállapodás, amellyel lezárták a háborút, két adminisztratív részre osztotta az országot: az egyik a Bosnyák-Horvát Föderáció, a másik a Boszniai Szerb Köztársaság.
A közösségek széttöredeztek, az etnikai megkülönböztetés politikai eszközzé vált.
Adnan Huskics, egyetemi tanár, Szarajevó:
“Nem beszélhetünk igazán megvalósulatlan nacionalista célokról. Ezek egyszerűen nagyon hasznos eszközök az emberek manipulálására, és arra, hogy senki ne tegyen föl kérdéseket. Például azt, hogy a közpénzek miért vándorolnak magánzsebekbe, vagy azt, hogy miért nem működik az igazságszolgáltatási rendszerünk? Miért nincsenek az igazságszolgáltatásnak lefektetett elvei? Miért nem létezik itt a jogállam? Ezeket a kérdéseket felülírja a “mi szemben velük” ügye.”
A “mi és ők“ fogalmát túl jól ismerik Mostarban. A 80 ezer lakosú város a frontvonalban volt a boszniai háborúban, és most is megosztott. Két kórháza van, két szemétgyűjtő cége, két áramtársasága, és két tűzoltósága. Az egyiket főként a boszniai muzulmánok, a másikat a katolikus horvátok veszik igénybe. Mostar 2004-ben egyesült, de csak papíron.
Anelise Borges, Euronews:
“A mostari gimnázium, ahová a helyi gyerekek járnak, nem átlagos középiskola. A horvát és a bosnyák tanulókat elkülönítették, más-más tanáraik és tantárgyaik vannak. A hatóságok közös oktatási rendszert hoztak létre, de nem tudták egyesíteni a diákokat. Ez is jelképe a megosztottságnak 25 évvel a háború lezárása után.”
Amna Popovac, a “Nasa Stranka” mozgalom aktivistája
“Már az óvodánál választani kell, hogy az ember a bosnyák vagy a horvát óvodába küldi-e a gyerekét. A gyerekek nem találkoznak a foglalkozások közben. Külön nőnek föl. A legnagyobb félelmem az, hogy az oktatási rendszer szétválasztásával megalapozzuk a következő konfliktust.
25 évvel a háború után a boszniaiak még mindig küzdenek azzal, hogy olyan környezetet építsenek, ahol az emberek békében tudnak élni. Országuk a példa arra, milyen veszélyes lehet a populista nacionalizmus.