NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fogy a türelem a feldúlt Libanonban

Fogy a türelem a feldúlt Libanonban
Szerzői jogok AP Photo/Bilal Hussein
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Libanon kormány nélkül maradt október végén, a lakossági tiltakozás egyre durvább, és a rendőrség is egyre keményebben lép föl. A hónapok óta súlyosbodó gazdasági válság pedig az összeomlás határára sodorta a közel-keleti államot.

A rendőri erőszak ellen tüntettek sok ezren Libanon fővárosában, Bejrútban. A tiltakozók a belügyminisztérium épülete előtt gyűltek össze, és magyarázatot követeltek az elmúlt napok brutális oszlatásaira és letartóztatásaira.

HIRDETÉS

Libanonban egymást érik a korrupció felszámolását követelő, kormányellenes megmozdulások már hónapok óta. A kormányfő lemondott október végén, az ügyvivő miniszterelnöknek nem sikerül új kormányt alakítania, mindezt súlyos gazdasági válság tetézi.

A tüntetők egyike azt mondta, azért vannak ott, mert elfogyott a türelmük. A hét közepén 48 órát adtak arra, hogy összeálljon egy szakértői kormány, amely nem függ egyetlen politikai erőtől sem, és tagjai értenek ahhoz, amiért felelnek. A határidőn belül nem jött válasz, nekik pedig nincs több idejük erre.

A demonstrálóknak és a biztonságiaknak is fogy a türelmük. A tüntetések egyre durvábbak, sokan köveket, vizespalackokat hajigálnak, ablakokat, kirakatokat törnek be. Sokfelé felgyújtott gumiabroncsok teszik járhatatlanná az utakat.

A libanoni belbiztonsági szervek főparancsnoka, Imad Othman elnézést kért, amiért a rohamrendőrök néhol a kelleténél erőszakosabban léptek föl: "Szeretnék bocsánatot kérni a média képviselőitől, riporterektől, újságíróktól, operatőröktől, fotósoktól, akik arról tudósítottak, ami az al-Helo rendőrörsnél történt" - mondta.

Az ügyvezető kormányfő, Hasszán Diáb az előző kormány oktatási minisztere volt, kormányfői kinevezése heves tiltakozást váltott ki. December vége óta tárgyal a kormányalakításról, és eközben az ország az államcsőd szélére sodródott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

USA: felmentették a rendőröket, nem lett újabb George Floyd ügy

Megtámadják az amnesztiatörvényt az északír felekezeti erőszak áldozatainak családjai

Putyin könyörtelen rendőrséget szeretne