NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Koporsóval tiltakozott a százezreket érintő tb-törvény ellen Tordai

Koporsóval tiltakozott a százezreket érintő tb-törvény ellen Tordai
Szerzői jogok MTI/Soós Lajos
Szerzői jogok MTI/Soós Lajos
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Párbeszéd parlamenti képviselője Áder János elnököt próbálta meggyőzni, hogy ne írja alá a múlt héten elfogadott módosítást.

HIRDETÉS

Emberéletekbe kerülhet a társadalombiztosítási ellátás szigorításáról szóló törvény – mondta Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján a Sándor palota előtt. A törvény jelenleg Áder János magyar köztársasági elnök aláírására vár.

Azt várjuk tőle (Ádertől – a szerk.), hogy ne írja alá ezt a gyalázatos törvényt – fogalmazott Tordai az államfő hivatal előtt. A képviselő azt mondta, hogy a módosítással akár egymillió magyar állampolgár eshet ki az ingyenes egészségügyi ellátás köréből.

"Ma 300 ezer ember, aki maga fizeti az egészségbiztosítási járulékot, félmillióan már most is elmaradásban, késedelemben vannak, 400 ezren még soha nem vették igénybe a magyar egészségügy szolgáltatásait, és van 50 ezer ember, aki állandó lakcím hiányában nem lenne jogosult az ingyenes egészségügyi ellátásra (a sürgősségi ellátáson túl)" – sorolta a párbeszédes politikus.

Tordai hangsúlyozta, hogy a veszélyeztetett emberek nagy része a társadalom legszegényebb részéből kerül ki, nekik pedig nem lesz esélyük kifizetni az egészségügyi ellátásukat, így tartós egészségkárosodást szenvedhetnek, vagy akár meg is halhatnak.

A képviselő szerint a törvénymódosítással a Fidesz felmondja a nemzeti kockázatközösséget.

A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Szakszervezeti Szövetség is arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a módosítást.

Áder Jánosnak csütörtökig van ideje eldönteni, hogy aláírja, vagy visszaküldi-e a törvényt.

Videó - Tordai Bence sajtótájékoztatója az államfő hivatala előtt

Koporsót hoztunk Áder Jánosnak. Ne írja alá a TB-törvény, mert az emberéletekbe kerülhet. Tordai Bence #Párbeszéd

Publiée par Párbeszéd Magyarországért sur Lundi 16 décembre 2019

Mi változik ?

Aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől, felfüggesztik a TAJ-számát. Az egészségügyi jogviszony ellenőrzéskor az eddigi piros helyett úgynevezett barna lámpát kap majd, és addig nem vehet igénybe egészségügyi szolgáltatást térítésmentesen, amíg ki nem fizeti a tartozását.

A törvény szerint 7710 forint lesz júliustól az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege.

A mostani szabály az, hogy akinek rendezetlen a biztosítása, de orvosra szorul, azt ellátják, majd az adóhivatal utólag behajtja rajta az elmaradt járulékot. A jogszabályváltozás után azonban már csak készpénzes előrefizetés ellenében, piaci áron juthat egészségügyi ellátáshoz, illetve gyógyszert is csak a támogatás nélküli teljes áron válthat ki a patikában az, akinek barna lámpás a TAJ-száma.

A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy érvényes TAJ-szám hiányában a betegtől már az egészségügyi intézmény recepcióján elkérik az ellátás árát, ami egy háziorvosi vizsgálat esetében nagyjából tízezer forint. Ha nem tud fizetni, az is lehet, hogy nem találkozhat orvossal.

Kiket érint a változás ?

Körülbelül 300 ezer magyar fizeti jelenleg maga az egészségügyi járadékot. Az ő helyzetük azért veszélyeztetett, mert ha bármi okból megszűnik a jövedelmük, három hónap alatt kieshetnek az ingyenes ellátásból.

Négyszázezer magyar állampolgár nem vett még soha igénybe szolgáltatást a magyar egészségügyben, nincs társadalombiztosításuk, nem tudni, hogy az ő esetükben mi történne, ha orvoshoz fordulnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Betiltaná a kormány, hogy a 18 év alattiak energiaitalt vehessenek

Tényleg az uniós átlag felét költi Magyarország az egészségügyre?

Veszedelmesek lehetnek az ünnepi időszak kedvelt illatgyertyái - figyelmeztetnek kutatók