NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Velence lekerülhet a világörökségi listáról

Velence lekerülhet a világörökségi listáról
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Aggályos, hogy az olasz állam és a városvezetés sem tesz eleget a világörökségi helyszín megóvásáért.

HIRDETÉS

Az elmúlt hét szélsőséges áradásai után most az is fenyegeti Velencét, hogy elveszítheti világörökségi helyszín státuszát.

A lagúnaváros 1987-ben került fel az UNESCO listájára. Egyike a világ 168 olyan pontjának, amelyik megkapta a védelmet a szervezettől.

Ez az adott állam kötelezettségeivel is jár. Nevezetesen, hogy óvja, megőrzi a világörökségi helyszínt.

A Világörökségi Központ igazgatója szerint "drámai a helyzet Velencében". Januárban újra felmérik majd az akkori állapotokat. "Vannak kétségek a város gazdálkodását illetően. A túlburjánzó mértékű turizmus és az áradások hatása is aggályos" - mondja.

Az UNESCO 2017-ben indított vizsgálatot. Velence akkor közel került ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. A város végül elkerülte a leminősítést, de a folyamatokat továbbra is figyelemmel kíséri a világszervezet.

"Vita folyt erről a kérdésről. De a veszélyességi listára kerülés a kormányok és a világörökségi bizottság párbeszéde és egyeztetése után, egy közös döntés, amit világos kritériumok mentén hoznak meg" - árulta el Mechtild Rossler.

Velence azzal küzd, hogy ne süllyedjen a habokba. A közelmúlt megemelkedett árapály szintje elérte a 187 centiméteres magasságot. Erre a fokozódó veszélyre az UNESCO is felfigyelt.

"Ez az árszint kárt tesz az épületek szerkezetében, eróziót eredményez. Olyan organizmusok jutnak be és szaporodnak el a facölöpökben - amelyekre a tengerben álló város épült -, amik az egész lagúna ökoszisztémájára hatással lehetnek. Ezek olyan problémák, amiket közösen kell megoldanunk."

Az igazgató azt is elmondta, hogy az UNESCO nem egy alapkezelő ügynökség. Pénzt nem, de szakmai segítséget szívesen nyújt, ahogyan azt már megtette más helyszínek esetében is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Beomlott egy olaszországi autópálya alagút oldalfala

Velencét a veszélyeztetett értékek között javasolja listázni az UNESCO

Olaszországi áradások: évekbe kerül a helyreállítás