NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Strasbourgi bíróság: jogsértő az újságírók kitiltása a menekülttáborokból

Strasbourgi bíróság: jogsértő az újságírók kitiltása a menekülttáborokból
Szerzői jogok MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Szerzői jogok MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Abcúg újságíróját nem engedték be még 2015-ben, most az ő javára döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.

HIRDETÉS

Kedden döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága Szurovecz Illés, az Abcúg újságírójának az ügyében, aki 2015-ben a menekültválság magyarországi csúcspontja idején több menekülttáborba is szeretett volna elmenni, hogy írhasson az ott uralkodó állapotokról, de nem kapott engedélyt a magyar hatóságoktól. 2016-ban fordult a strasbourgi bírósághoz.

A bíróság az ítéletében kimondta, hogy korlátozták az újságíró szólásszabadsághoz való jogát.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogsértő az újságírók fizikai elzárása a tudósítás lehetőségétől, ami a közönségnek is sérelmet okoz, mert így ”az állam ellenőrzésére hivatott újságírók nem tudják leleplezni a zárt ajtók mögött zajló esetleges visszaéléseket, jogsértéseket” – számolt be az ítéletről a 444.hu oldalán Szurovecz.

Az állam azzal védekezett, hogy az újságíró dolgozhatott volna a civil szervezetek jelentéseiből, vagy készíthetett volna interjúkat a táboron kívül. A bíróság véleménye szerint az első kézből szerzett információk, a táborban lévő állapotokról szerzett, más forrásokról származó információk ellenőrzése sokkal értékesebb.

A közérdek, hogy bizonyos helyszínekről tudósítsanak különösen fontos, amikor arról szólnak, hogy a hatóságok hogyan bánnak kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportokkal. A média felügyelő, őrző szerepe ilyen körülmények közt különös jelentőséget kap, mivel a jelenlétük a garancia arra, hogy hatóságok felelősségre vonhatóak a viselkedésükért. Ezért vitathatatlan, hogy nagy a társadalmi jelentősége annak, hogy miként fogadták az államilag működtetett menekülttáborokban az embereket, teljesítette-e a magyar állam a menekültekkel szembeni nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségeit.

Az újságíró leírta, hogy az engedély megtagadását minden alkalommal azzal indokolták, hogy a látogatás veszélyt jelentene a menedékkérők magánszférájára és biztonságára.

A bíróság négyezer eurós kártérítés fizetésére utasította a magyar államot, és további 2625 eurót fizetnek ki az újságírónak költségeiért.

Az ítélet, az indoklás és az érvelés angolul itt található.

További források • 444.hu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Pert nyertek a Parlamentből kitiltott újságírók Kövér László ellen Strasbourgban

Meglepte a menekülők betelepítése a franciaországi Yvelines lakóit

Megtartotta beszédét Strasbourgban a kegyes halálért küzdő Karsai Dániel