NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Minden negyvenedik másodpercben öngyilkos lesz valaki a világon

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ! Szerzői jogok REUTERS/Oscar Martinez
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Legalábbis a WHO adatai szerit.

HIRDETÉS

Minden negyvenedik másodpercben öngyilkosságot követ el valaki a világon, írja a WHO hétfői közleményében, melyben arra is felhívja a figyelmet, hogy túl kevés országban van működőképes megelőző rendszer.

Oroszország, Litvánia, Fehéroroszország a legrosszabbak közt

A WHO adatai szerint évente 800 ezer ember hal meg öngyilkosság miatt, háromnegyedük szegény vagy közepesen szegény országba valós. Az adatokból az is kiderül, hogy az öngyilkossági ráta egyenlőtlenül oszlik meg: háromszor annyi férfi vet véget életének, mint nő. 

Ami még ennél is fenyegetőbb: az öngyilkosság a második vezető halálok a 15-29 éves korosztály körében (első helyen a közúti balesetek állnak).

Európa kifejezetten érintett a kérdésben, mivel a kontinensen 100 ezer főre 13 öngyilkosság jutott 2016-ban - ami jóval magasabb, mint a globális átlag (10,5/100 ezer fő). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kontinens egységes lenne. A görögök és finnek 3,8 öngyilkosságot regisztráltak 100 ezer főre vetítve, mellyel a skála alján állnak. Az EU-n belül Belgium, Franciaország és Írország áll a top 3-ban, 15,7/100 ezres esetszámmal a belgáknál, 12,1-el a franciáknál és 10,9-el az íreknél.

A kelet-európai országokban azonban még ennél is rosszabb a helyzet, mivel itt a globális átlag dupláját mérik. Különösen rossz a helyzet Oroszországban (26,5/100 ezer lakos), Litvániában (25,7/100 ezer) és Fehéroroszországban (21,4/100 ezer).

93 ezerrel kevesebb halál

Az ENSZ szerint az öngyilkosságok csökkentésének leghatékonyabb módja a kormányok számára az lenne, ha korlátoznék a gyomirtókhoz való hozzáférést.

A világszervezet szerint a gyomirtókkal történő mérgezés a második leggyakoribb módszer az öngyilkosságra, mivel ötből egy személy íly módon vet véget életének.

"Sok gyomirtó magas méregtartalma azt eredményezi, hogy ezek az öngyilkossági kísérletek gyakran végződnek halállal, főleg azokban az esetekben, amikor nincs rájuk ellenméreg vagy nincs a közelben kórház - áll a jelentésben. - A Bangladesben, Dél-Koreában vagy épp Srí Lankán meghozott intézkedések azt mutatják, hogy igenis meg lehetne előzni az öngyilkosságokat azzal, hogy bizonyos permetszereket betiltanak. Srí Lankán például 20 év alatt 93 ezer fővel csökkent az öngyilkosok száma, miután a tiltást életbe léptették.

Minden sikeres esetre 20 sikertelen kísérlet jut

A WHO szerint csupán 38 olyan ország van a világon, ahol nemzeti megelőző rendszer működik. "Minden halál tragédia az érintett családok, barátok, kollégák számára, és a javulás ellenére minden 40. másodpercben meghal egy ember, miközben az öngyilkosság megelőzhető lenne. Ezért arra szólítunk fel minden országot, hogy álljon elő fenntartható, más helyeken már bevált megelőző stratégiákkal a nemzeti egészségügyi és oktatási rendszer keretein belül" - mondta Tedrosz Adhanom Ghebreyeszusz, a WHO általános igazgatója.

A szervezet szerint  minden sikeres öngyilkosságra húsz sikertelen öngyilkossági kísérlet jut. Az ő túlélésük nagyban függ attól, hogy vannak-e intenzív ellátást nyújtó egészségügyi intézmények és hatékony, mérgezés esetén követendő kezelések. 

A jelentés szerint nem igaz az a széles körben vallott nézet, miszerint ha valaki egyszer már kísérelt meg öngyilkosságot, akkor az előbb-utóbb ismét próbálkozni fog. "A kutatások azt mutatják, hogy míg a korábbi öngyilkossági kísérlet erős rizikófaktor az öngyilkosság tekintetében, a legtöbb ember, aki megkísérelte már elvenni saját életét, de túlélte azt, nem próbálkozik ismét. Ha túlélik az öngyilkossági kísérletet, a legtöbben termékeny életet kezdenek élni".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rekordösszegért kelt el a pisztoly, amivel Van Gogh öngyilkos lett

Nem akar több öngyilkos rendőrt a francia belügyminiszter

Drámaian nőtt az online zaklatások aránya a fiatalok körében