NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csaknem harmincezren szeretnének környezetvédelmi minisztériumot Magyarországon

Csaknem harmincezren szeretnének környezetvédelmi minisztériumot Magyarországon
Szerzői jogok MTI/Varga György
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

2010 óta nincs.

HIRDETÉS

A Greenpeace tavaly év végén indított petíciót azért, hogy legyen újra magyar környezet- és természetvédelmi minisztérium. Az aláírásgyűjtés apropója azt volt, hogy tavaly novemberben a Földművelésügyi Minisztériumnál zajló leépítés fő áldozata a természetvédelem, azaz a minisztérium környezetügyért felelős államtitkársága volt, a szakemberek csaknem felét (44 %) elbocsátották.

A petíciót mintegy harmincezren írták alá (kedd reggeli állás szerint 29 245-en).

Mióta nincs környezetvédelmi minisztérium?

2010-ben a májusban alakuló Fidesz-kormányban már csak államtitkárságot kapott a téma, megszűnt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A környezetvédelem a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került (ebből lett Földművelésügyi), a Környezetügyért Felelős Államtitkárság vezetője Illés Zoltán lett, aki 2014-ben már nem került be a parlamentbe és a kormányba sem.

2014-től V. Németh Zsolt követte Illést, ő volt a harmadik Orbán-kormány környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára. Jelenleg Rácz András tölti be a posztot.

A természet- és környezetvédelemben történt leépítések miatt tavaly novemberben 85 civil szervezet tiltakozott. Nagy István agrárminiszterhez írt nyílt levelükben úgy fogalmaztak, hogy „mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy az ágazat feladatai nem csökkennek, hanem folyamatosan növekednek. Minden, a környezetügy témáját érintő hazai és nemzetközi jelentés azt mutatja, hogy az erőfeszítéseket növelni kell, amelyhez szükséges sokféle eszköz egyike a megfelelő kapacitások biztosítása mind központi, mind helyi szinten”.

A levélben arra kérték a minisztert, hogy a környezetügy szervezetrendszerének aránytalanul nagy leépítését szüntesse meg, és biztosítsa a megfelelő kapacitásokat az előttünk álló feladatokhoz, mind a személyi állomány, mind pénzügyi eszközök tekintetében.

A Greenpeace petíciójában kiemelik, hogy a minisztérium megszüntetése után folyamatosan csökkent a természetvédelem költségvetési támogatása, elbocsátottak nemzeti park igazgatókat, akik szaktekintélynek számítottak, és számos esetben a szakterületen járatlan vezetők kerültek a helyükre.

Soha nem volt még ilyen fontos a természet- és környezetvédelem erősítése

Fokozódik a klímaválság, drámai sebességgel pusztulnak ki a fajok. Magyarországon a légszennyezettség, illetve a természetet és az egészséget károsító vegyszerek miatt évente tízezrek halnak meg idő előtt - áll a petícióban. Az aláírók követelik, hogy a magyar kormány tekintse prioritásnak a természet- és környezetvédelmet, és ennek részeként hozzon létre újra Környezet- és Természetvédelmi Minisztériumot.

További források • Greenpeace

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fertő tó: mégis az eredeti építkezési tervekre adták ki a környezetvédelmi engedélyt

Elindult a XI. Tiszai PET Kupa Kiskörénél

Tinédzserek gyűjtötték a szemetet egy szűk héten át a Tisza-tónál